A háborúk, konfliktusok egyidősnek tekinthetőek az államok kialakulásával. A leggyakoribb ok, ami miatt bármilyen harci cselekmény kialakulhat, az egyes területek megszerzése, azok védelme, valamint a gazdasági lehetőségek feletti hatalom átalakítása, módosítása. A történelem során lezajlott háborúk a legtöbb esetben békekötéssel zárultak, ami, ha nem is volt minden esetben tartós, jó lehetőséget teremtett arra, hogy az államok közötti viszonyt rendezze, a kialakult konfliktust megoldja. Vannak azonban olyan példák is, amelyek azt mutatják, hogy ezek az események nem lettek ténylegesen lezárva, nem került sor békekötésre, így a tényleges vitát a felek között nem rendezték. Az ilyen jellegű konfliktusokra az „eljegesedés”, a két állam közötti diplomáciai kapcsolatok elhidegülése, esetlegesen felszámolása jellemző, így befagyott konfliktusnak is nevezzük őket. A Diplomáciai Lexikon szerint az ilyen típusú helyzetek:

Olyan konfliktusok, amelyeknek katonai eszkalálódása ugyan megszűnt, de nem került sor azok katonai és politikai lezárására. Ilyen esetekben gyakran csak tűzszüneti megállapodást kötnek a felek, amelyet általában nem tartanak be teljes mértékben. Az eszkalálódás viszonylagos megszüntetése nem zárja ki az alacsony intenzitású katonai cselekményeket, és az időnként fellángoló összecsapásokat.” (Diplomáciai Lexikon, 2018).

A definíció szerint azon túl, hogy nem kerül sor békekötésre, valamint megegyezésre a felek között, jellemző, hogy bizonyos időközönként újra aktiválódnak a harci cselekmények, amelyek nem minden esetben erőteljesek ugyan, arra viszont megfelelőek, hogy folyamatos háborús helyzetet teremtsenek az adott térségben. Mindezek a tények nagyban befolyásolják a geopolitikai helyzeten túl a régió és a részes országok gazdasági lehetőségeit is, ezáltal nehezítve azok fejlődését. Az alábbi elemzésben a befagyott konfliktusok szerepét vizsgáljuk meg az egyes országok gazdasági fejlődése szempontjából. Az elméleti áttekintésen túl, két ország esettanulmányán keresztül vizsgáljuk meg, hogy a konfliktus elhidegülése hogyan hatott az adott országok gazdaságára. Mindemellett kitérünk arra is, hogy az elmúlt években kialakult orosz-ukrán szembenállás tekinthető-e befagyott konfliktusnak.

Loader Loading...
EAD Logo Taking too long?

Reload Reload document
| Open Open in new tab

Letöltés [3.58 MB]

Elméleti áttekintés

A definíció mellett érdemes a befagyott konfliktusok elméleti hátterét is áttekinteni, megfigyelni, hogy jellemzően miért és hol alakulnak ki, valamint, hogy milyen előzmények vezethetnek ehhez. Mindehhez megfelelő segítséget kaphatunk a főbb elméleti iskolák konfliktus-értelmezésének áttekintésével.

A realista iskola szerint a konfliktus oka a hatalomért folytatott harc, amely az emberi természet része, így a konfliktusokat nem lehet megszüntetni, azok intenzitása és gyakorisága azonban befolyásolható jó egyensúlyozási politikával és strukturális fékek beépítésével (Etl, 2020). Hasonló a liberális irányzat megközelítése is, amely Emmanuel Kant szerint az emberek közötti béke alapvetően nem egy természetes állapot, erre sokkal inkább az ellenségeskedés jellemző. A liberális meglátás szerint a konfliktusok gazdasági fejlődéssel kerülhetőek el, így például piacgazdaság létrehozásával, kereskedelmi liberalizációval, továbbá az államok közötti interdependencia fokozásával (Etl, 2020). Végezetül a konstruktivista elmélet szerint a szereplők – államok és aktorok – teszik a rendszert konfliktusossá a saját szociális konstrukcióikon keresztül. Ebből következik, hogy a konfliktusok a szociális konstrukciók eredményei és ezen keresztül szüntethetőek meg. Megelőzéshez ez az irányzat a korai előrejelzést és a diszkurzív konfliktuskezelést tekinti lehetséges megoldásnak (Etl, 2020).

Mindhárom elmélet közös jellemzője, hogy a kiinduló pont a hatalomért folytatott harc megszerzése, az egyes államok belpolitikai rendszerének vagy gazdasági berendezkedésének sajátossága, amely miatt egy másik állam vagy aktor kirobbantja a konfliktust. Jó például szolgálnak erre a második világháborút megelőző történelmi események, melyek során a részes államok ideológiai, gazdasági és politikai nézeteltéréseik miatt jutottak el az egész kontinenst és a szélesebb térséget érintő harci cselekményekig. A befagyott konfliktusok során hasonló módon bontakozik ki egy háború, amelyet azonban ténylegesen nem zárnak le, jellemzően tűzszüneti megállapodás állítja meg a harcok folytatását. A tárgyalások megakadnak, a diplomáciai közlés formái szünetelnek, a két vagy több szereplő nem folytat egymással párbeszédet, így a tényleges megegyezés nem tud létrejönni. Emiatt a két ország közötti gazdasági aktivitás is szünetelhet, ezzel a háború miatt kialakuló államok gazdaságát még nehezebb helyzetbe hozva. A befagyott konfliktusok nagy része a korábbi szovjet utódállamok területén, Délkelet-Európában, valamint a Fekete-tenger térségében alakult ki, a rendszerváltást követő évek során, többségében politikai válságok következményeként. Ettől függetlenül Ázsiában (Dél- és Észak-Korea) és a mediterrán térségben is (Ciprus-Törökország) kiéleződtek hasonló ellentétek. Felszámolásuk egy lehetséges békekötéssel nem tud megoldódni, ezért az elhúzódó katonai cselekmények mellett egy folyamatos bizonytalanságot okoz az adott államokban és a térségben is.

A 2000-es évek eleje óta ismét emelkedő tendencia figyelhető meg az ilyen jellegű konfliktusok kialakulásával kapcsolatban. A legtöbb konfliktus a Közel-Kelet országaiban, valamint a szub-szaharai térségben van. Egyes becslések szerint 1989-2017 között a Közel-Keleten 197, míg a szub-szaharai térségben 175 konfliktus robbant ki. A legtöbb 1989-2003 és 2014 és 2017 között volt a jelzett régiókban (Uppsala Conflict Data Program, 2019). A XXI. században ugyan sokat változtak a hadviselés formái, nagyobb teret kaptak a digitális és kiber háborúk, mégis a közvetlen hatások nagyrészt ugyanolyanok maradtak. Politikailag instabilitást teremtenek az adott országok között, valamint a térség államaiban is. Gazdasági hatásuk szintén számottevő: a bizonytalanság miatt csökkenhetnek a befektetések, valamint a gazdasági növekedés lehetősége, megváltozik az államháztartások bevételeinek és kiadásainak a szerkezete (jellemzően nagyot nő a katonai és védelmi kiadások száma), az infrastruktúrát érő támadások, valamint a kieső útvonalak szintén nehezítik a szállítmányozást, a kereskedelem gördülékeny alakulását. A növekvő költségvetési hiány és az államadósság szintén velejárója a háborúnak, a fejlesztések inkább a védelmi célokra összpontosítanak, ezáltal a társadalmi célok háttérbe kerülnek (Kothari, 2019). Mindezek mellett számolni kell azokkal a tömegekkel is, amelyek a háború elől más országokban, leggyakrabban a szomszédos államokban keresnek menedéket. Az ő ellátásuk, biztonságuk megteremtése már nem csak a háborúban álló ország, de a közvetlen régió államainak is a feladata. A gazdasági akadályok és nehézségek jellemzően a háborúk első évében a legintenzívebbek, utána valamelyest sikerül konszolidálni a gazdasági csökkenést is, amennyiben nem súlyosbodik a helyzet. A leginkább érintett gazdasági ágazatok a háborúban a befektetések, az export visszaesése, valamint a termelékenység növekedése is csökken (Kothari, 2019).

Az alábbiakban két befagyott konfliktust a Dél-Korea és Észak-Korea közöttit, valamint a Törökország-Görögország közötti ellentétet tekinthetjük át, figyelembe véve a részes államok gazdasági változásait, a háborús helyzet miatt.

Észak-Korea és Dél-Korea: egy félsziget két része, közös ellentéttel

A koreai félszigeten kialakult konfliktus alapját a második világháborút követő 1948-ban kialakult rendezés adja. Ebben az évben a szövetséges hatalmak az akkor még egységes, japán gyarmati rendszer alól felszabadított országot ideiglenesen két megszállási övezetre osztották fel. A kettéválasztást követően mindkét területen diktatórikus rendszer alakult ki, ellentétes ideológiákkal. Az 1948-as eseményeket követően egy súlyosabb válság is nehezítette a két ország közötti párbeszédet, az 1950-ben kirobbant koreai háború formájában, amely 1953-ig tartott, és békekötés helyett tűzszünettel zárták le. Ez a tűzszünet és a két országrész között fennálló erőteljes újraegyesítési ellentét vezetett odáig, hogy a korábban megállapított 38. szélességi fok mentén némi korrigálással véglegesítették az országhatárokat egy demilitarizációs övezet kialakítása mellett, viszont ezáltal ténylegesen kettéosztva a félszigetet északi és déli államrészre (Debreceni, 2010). Békekötésre a mai napig sem került sor, ugyanakkor az észak-koreaiak részéről gyakoriak a katonai erődemonstrációk, határincidensek, amelyek képesek lennének akár egy újabb háborús helyzetet teremteni a térségben. Az alábbi táblázatban a fontosabb merényletek és támadások láthatóak 1968 és 1987 közötti időszakra vetítve:

1.számú ábra: Az Észak-Korea általi merénylet kísérletek 1968-1987 között (Forrás: Csoma, 2006).

1991-ben, miután a hidegháborús légkör csökkent világszerte és a Szovjetunió által nyújtott korábbi támogatások is nagyban visszaestek, a két országrész képviselői megbékélési, megnemtámadási és együttműködési megállapodást kötöttek egymással. Ez volt az első lépés a két állam közötti párbeszédben a Szovjetunió felbomlását követően, ami után 2000-ben Olaszország diplomáciai kapcsolatot létesített az északi résszel, valamint Oroszország is tárgyalásokba kezdett Phenjánnal. Ugyanez év júniusában az északi és a déli vezető ötpontos egyezményt fogadott el, amelyben a két állam közötti fokozott párbeszéd, az enyhülő légkör miatti változó politikai helyzet és az állandó forródrót létesítésére tettek szándékot (Csoma, 2006).

A kezdeti időszakban az északi rész ideológiailag és politikailag is közel állt Moszkvához és Pekinghez, amely nemcsak a szovjet és kínai részről nyújtott támogatások, hanem az államirányítás terén is megmutatkozott. Sztálin halálát követően, a détent vagyis enyhülés időszakában változások indultak az észak-koreai állam területén is. A koreai háborút követően sikerült relatív gyorsan újjáépítenie a lerombolt országot, továbbá az erőteljes iparosításnak köszönhetően jelentős gazdasági fellendülést tudott elérni (Pascal, 2020). Az 1960-as évekre meghaladta gazdasági fejlettségben és a növekedési mutatókban a dél-koreai részt, ami bizakodásra adott okot. A növekvő trend azonban nem tartott sokáig: 1976-ra már Dél-Korea volt a gazdaságilag stabilabb és fejlettebb, míg északi szomszédja egyre inkább stagnáló, lassan növekedő, valamint többségében csökkenő mutatókat tudott minden területen produkálni (Pascal, 2020).

2. ábra: Az észak-koreai GDP/fő alakulásának volumene 1971 és 2020 között USD-ban kifejezve (Adatok forrása: data.un.org 2022.)

 

3. ábra: Az észak- és dél-koreai GDP/fő alakulásának volumene összehasonlításban, USD-ban kifejezve (Adatok forrása: data.un.org és World Bank, 2022.)

Az adatok elemzésekor nehézséget jelent, hogy Észak-Korea 1960 óta nem, vagy csak nagyon kis mértékben szolgáltat gazdasági információkat és statisztikai adatokat, így például a grafikonokon látott GDP/fő mutatók az ENSZ, Dél-Korea és néhány szakosított nemzetközi szervezet becslései alapján készültek. Ez egyben azt is jelenti, hogy ennél lehet akár sokkal rosszabb, de valamelyest jobb is a gazdasági helyzet az országban. A disszidensek szintén fontos szerepet töltenek be az ilyen becslésekben, ugyanakkor esetükben az elfogultság okozhat torzítást a valós értékekhez képest.

Az északi országrész gazdasága szempontjából mérföldkőnek tekinthető az 1970-es évek eleje, amikor Kim Ir-szen elkezdte tekintélyuralmi rendszerének kiépítését (Kissinger, 2015). Az erőteljes autokrácia a korábbi szovjet és kínai partnerségi kapcsolatokra is rányomta bélyegét, amely leginkább a gazdasági támogatások elmaradásában, csökkenésében érhető nyomon. Ennek következtében kezdett lassulni, majd a hidegháború végéhez és a Szovjetunió felbomlásához érve visszaesni a GDP/fő értékek száma is (1. ábra). Az ezredfordulóig csökkenő volt a gazdaság teljesítménye, a 2000-es évek első éveiben kezdett ismét némi javulást mutatni. Szintén erre az időszakra tehető az egész országot sújtó éhínség is, amely hosszú éveken keresztül határozta meg Észak-Korea helyzetét. Az ENSZ és a többi nemzetközi szervezet segélyszállítmányokkal próbálta csökkenteni a humanitárius katasztrófa mértékét, egészen 2009-ig, amikor a vezetés egyre erőteljesebb diktatórikus reformokat tűzött napirendre (Human Rights Watch, 2009).

2009-ben valuta denominálást alkalmaztak, amellyel korlátozták az új bankjegyekre váltható északi-koreai won összegét, valamint egyhetes időtartamra korlátozták az átváltást. A valuta denominálást magas infláció és hiány kísérte, ami tovább nehezítette a gazdaságot (Pyun, 2018). Észak-Korea ipara a gazdaság húzóágazata, ami köszönhető annak is, hogy az ország kettéosztása során az ipari létesítmények, valamint nyersanyag lelőhelyek ide kerültek (Pascal, 2020). Mindazonáltal ez az előny nem jelenik meg ekkora mértékben a külkereskedelmi szerkezetben, ugyanis az ország erősen importfüggő az elérhető adatok alapján.

4. ábra: Az export-import, valamint a külkereskedelmi egyenleg alakulása Észak-Koreában 1971-2020 között, USD-ban kifejezve (Adatok forrása: data.un.org 2022.)

Export és import tekintetében Észak-Koreának Kína az elsőszámú partnere: az import 94%-át, az export esetében pedig 91%-os forgalmat bonyolít szomszédjával (Statista.com, 2019). Emellett külkereskedelmi kapcsolatokat tart fenn Pakisztánnal, Indiával, Ghánával, Oroszországgal és Peruval is (Statista.com, 2019). A kiviteli oldalon főként ásványokat, kohászati termékeket, iparcikkeket (köztük fegyvereket), valamint mezőgazdasági és halászati termékeket szállít az egyes országokba. Importra szorul kőolaj, kokszszén, gépek és berendezések, valamint gabona tekintetében is (Moody’s, 2022). Az ország izoláltsága, valamint a politikai berendezkedés miatt FDI jellemzően a külkereskedelemben is érintett országokból, Oroszországból és Kínából áramlik be a gazdaságba, részvénytársaságok formájában. Pontos és ténylegesen hitelesnek tekinthető adatok itt sem lelhetőek fel, becsült értékekkel lehet számolni, amelyet az UNCTAD tesz időközönként közzé. E szerint 2014-ben az észak-koreai FDI állomány 2,01 milliárd USD volt, a beáramló FDI mennyiség pedig 134 millió USD értéket ért el (NCNK, 2022).

Miközben Észak-Korea politikailag és gazdaságilag is számos nehézséggel küzd, a félsziget másik felén lévő Dél-Korea egy fejlődő és innovatív gazdaságot épített fel, amely mára a kelet-ázsiai térség egyik legfontosabb része lett. Az ország kettéosztását követően az északi részen maradtak a természeti erőforrások, valamint az ipari kapacitás nagy része így Dél-Koreának a teljes gazdaságát új alapokra helyezve kellett megszervezni. Emellett földrajzi tekintetben is sajátos helyzet alakult ki: Dél-Korea kereskedelmileg szigetállam, mivel szárazföldön csak Észak-Koreával van határa, tengeren azonban más országot is képes elérni (Pascal, 2020). A szárazföldi áruszállítás, közlekedés és egyéb logisztika ezért háttérbe szorul, többségében tengeri és légi szállítmányozás révén éri el partnereit.

A koreai háború és azt követő új berendezkedés kezdetben visszavetette az ország gazdaságát: ahogyan a 2. ábrán is látható, az 1970-es évek első néhány évéig még Észak-Korea volt a gazdaságilag fejlettebb a két állam közül, 1976-ra ez a trend azonban megváltozott, azóta pedig állandóvá vált. Dél-Korea az állami beavatkozás segítségével a Japánéhoz hasonló „gazdasági csodát” tudott véghez vinni és fenntartani, képes volt developmentális országgá válni Japán, Hong Kong és Tajvan mellett (Jeney – Varga, 2017).

5. ábra: A dél-koreai GDP/fő alakulásának volumene 1971-2020 között, USD-ban kifejezve (Adatok forrása: World Bank, 2022.)

Dél-Korea északi szomszédjával ellentétben a piacgazdaság politikáját választotta az önerőre támaszkodás helyett. 1988-ig katonai kormányzat működött az országban, amelynek elsődleges célkitűzése az exportvezérelt gazdaságfejlesztési stratégia megvalósítása volt. Japán példáját követve számos területen hasonló intézkedéseket hoztak a dél-koreai gazdaság területein is, így például nagy hangsúlyt helyeztek a tudásintenzív fejlesztésekre, valamint a fejlesztő állam ismérvei alapján szervezték meg a gazdaságpolitikát: kapitalista, tervgazdaságon alapuló modellt követtek, amely hosszú távú elkötelezettséget vállalt a fejlesztésorientált szemléletben, valamint állami beavatkozási lehetőséget biztosított az egyes társadalmi és gazdasági célkitűzések eléréséhez (Simon, 2000).

6. ábra: Az export-import és a külkereskedelmi egyenleg alakulása Dél-Koreában 1970-2020 között, millió USD-ban kifejezve (Adatok forrása: OECD, 2021.)

A külkereskedelmi mutatók az 1990-es évek végéig hiányt jeleztek, a kétezres évek eleje óta azonban pozitívba fordult át. Legfontosabb export partnere Kína, az Amerikai Egyesült Államok, Vietnám, Hong-Kong és Japán, ahová többségében integrált áramköröket, gépjárműveket, finomított kőolajat, személy és teherhajókat, valamint alkatrészeket szállít (OEC World, 2022). A bevitel esetében a térség államai közül Kínával, Japánnal és Vietnámmal folytat kereskedelemet, valamint jelentős importot bonyolít az USA-val és Németországgal is. Jellemzően nyersolajat, szervetlen sókat, karbonátokat és mangánt szállíttat az országba (OEC World, 2022). Fontos előrelépés volt a külkereskedelme bővítésében az Európai Unióval kötött szabadkereskedelmi megállapodás, amely 2011-ben ideiglenes, majd 2015-től állandó jelleggel működik. Ez az egyezmény a kétoldalú kapcsolatok erősítésén túl a termékek és szolgáltatások exportjának és importjának mértékét is fokozta az Európai Unió és Dél-Korea piacán egyaránt (European Commission, 2015).

Az országba irányuló importra és tőkeáramlásra vonatkozóan Szöul korábban szigorú szabályokat foganatosított. A koreai belföldi piac megnyitása egészen az 1990-es évek végéig váratott magára. Vámok és egyéb vámjellegű akadályok nehezítették a piacra lépést és az áruk behozatalát a dél-koreai gazdaságba, amelynek csak az 1997-1998 közötti ázsiai pénzügyi válság tudott véget vetni, ezzel pedig a külföldi befektetők előtt is megnyitotta az utat az országba (Simon, 2000). Jelentős hatással volt a dél-koreai állam gazdasági fejlődésére a különböző többoldalú kereskedelmi egyezményekhez való csatlakozások is, amelyek segítségével nyitottabb módon vehettek részt a nemzetközi kereskedelemben (Armstrong, 2012).

7. ábra: Az FDI áramlásának mutatói Dél-Koreában 1990-2020 között, millió USD-ban kifejezve (Adatok forrása: UNCTAD, 2021.)

A két, párhuzamosan működő diktatórikus vezetésű államban, lényeges különbségekkel ment végbe a gazdaság fejlesztése: északon addig tudta tartani magát a fejlődés, amíg a Szovjetunió és Kína támogatásával meg tudta ezt valósítani. Eközben Dél-Koreában bár nehezebben indultak el a változás felé, a szintén diktatórikus vezetés más célkitűzések mellett, piacgazdaság fókuszú gazdaságpolitikát folytatott, ahol jelentős szerepet kapott az export. A gazdasági mutatókban a két ország közötti sokszor feszült viszony nem mutatkozik meg élesen, a déli térség exportja, a gazdaság növekedése és az FDI áramlás volumene ettől függetlenül alakult. A régió gazdaságára szintén nincs jelentős hatással az északi vezetés egyes erődemonstrációval járó döntése, ugyanakkor ezek a tevékenységek egyre távolabb helyezik az országot a lehetséges partnerségektől. Hosszú távon a tűzszüneti megállapodás nem nyújt elegendő védelmet, így ez, valamint az atomfelhasználásra és nukleáris fegyverekre vonatkozó lehetőségek szabályozása fontos és sürgős kérdésként merülhet fel mind a két ország, mind pedig a szélesebb nemzetközi közösség előtt.

Észak-Dél ellentét: a török-görög konfliktus Ciprus szigetén

Ciprus szigetének kedvező adottságait, valamint vonzó idegenforgalmi lehetőségeit beárnyékolja egy több évtizede húzódó ellentét az ott élő két nemzetiség, a török és a görög cipritóták között. Ennek következtében a sziget északi és déli részre lett osztva, ami a konfliktust nem oldotta meg, inkább befagyasztotta, érdemi párbeszéd a felek között nem tudott kialakulni a helyzet megoldásához.

Ciprus 1878-ban mintegy 300 évnyi török fennhatóság után brit befolyás alá került, és egészen 1960-ig az angol gyarmatbirodalom ékköve maradt. Függetlenségét 1959-ben kiáltották ki, azzal a feltétellel, hogy területén továbbra is állomásozhatnak brit katonák. A függetlenné válást követően új alkotmányt fogadtak el, amelyben rögzítettéka szigeten élő két népcsoport; a török és a görög hatalomból való részesedését, továbbá megtiltották az enosist, vagyis, hogy Görögországhoz csatolják az államot (Marinov, 2001). Mivel a görög ciprióták voltak többen a törvényhozásban és az ország lakosságának is ők adták a többségét (70%-át), ezért ők ezt a tiltást ellenezték, egy csoportot hoztak létre EOKA-B néven, és ennek segítségével, próbáltak ellenállást kifejteni. Mindeközben a török kisebbség ugyanolyan jogokat és hatalmi részt követelt, mint amennyit a görögök kaptak, így 1963 decemberében Makariosz érsek a törökök kizárásával felszámolta az ország kettős felépítését és minden területen elkezdték a kisebbségi lakosság jogainak korlátozását is. A szigeten állomásozó brit kontingens vezetője Peter Young vezérőrnagy úgy akarta megoldani a kialakult polgárháborús helyzetet, hogy egy zöld vonalat húzott az országot kettéosztva, ami így etnikailag két részre szakadt (Yilmaz, 2010). A görög-török ellentét ettől függetlenül nem változott, a folyamatos és erőszakos cselekmények miatt rengeteg török lakos kényszerült elhagyni az otthonát, így 1964 elején az ENSZ a beavatkozás mellett döntött: alig két hónap alatt 6369 békefenntartó érkezett a térségbe, feladatuk pedig az volt, hogy szüntessék meg a két nép közötti ellenségeskedést, állítsák vissza a nyugodt életkörülményeket (UN Peacekeeping, 2022). A fokozódó polgárháború azonban erősebbnek bizonyult az ENSZ beavatkozással szemben, így a helyzet egyre rosszabb és kilátástalanabb lett. Az 1967-es athéni puccs után Makariosz politikájában is változás következett: az addigi ellenséges hangnemet a törökökkel való megbékélés lehetősége váltotta fel, valamint a korábbi nyugati szövetségesek helyett inkább a keleti blokk országai felé húzott. 1974-ben sikerült megdönteni Makariosz uralmát, az új vezető Nikosz Szampszon kihirdette Ciprus Görögországgal történő egyesítését, aminek hatására Rauf Denktas török vezető az 1960-as alkotmányra hivatkozva csapataival harcokba kezdett Cipruson és elfoglalta a sziget 40%-át (Egeresi, 2021). Ekkorra a helyzet megváltozott és a korábbi török menekülés helyett, most a görög lakosságnak kellett menekülnie a törökök elől. Az 1970-es évek vége felé újrakezdődtek a tárgyalások a két fél között az ENSZ közvetítésével, azonban mivel mindkét nép más módon képzelte el a békét, így érdemleges megoldás azóta sem született. A görögök egységes államot kívánnak létrehozni, amelyben a törökök autonómiája korlátozásra kerül. Ezzel ellentétben a törökök laza föderális államot szeretnének, azonos jogokkal és hatalommal, mint a görögöké. A sziget északi részén élő törökök 1983. november 16-án kikiáltották az általuk ellenőrzött terület függetlenségét, így jött létre az Észak Ciprusi Török Köztársaság, amelyet Ankarán kívül más állam nem ismert még el (Ker-Lindsay, 2015).

A két állam körülményeit a befagyott konfliktuson túl a gazdasági helyzetük is nagyban befolyásolja: míg a déli országrész turisztikailag kedvelt, gazdaságilag viszonylag stabil és európai uniós tagságának köszönhetően több módja van a fejlesztések megvalósítására, addig az északi török ciprusi régió elmaradottab, magas infláció és munkanélküliségi ráta sújtja, Törökországon kívül pedig más támogatója nincsen. Az északi és a déli rész közötti különbséget élesen szemlélteti a GDP értékének változása az elmúlt közel negyven év távlatából:

8. ábra: Ciprus GDP/fő értékének változása 1975-2020 között, USD-ban kifejezve (Adatok forrása: OECD, 2021.)

 

9. ábra: Észak ciprusi Török Köztársaság GDP-jének változása 1977-2019 között, USD-ban kifejezve (Adatok forrása: SPO, Turkish Republic of North Cyprus, 2021.)

Ciprus déli részén az 1970-es évek óta, függetlenül a politikai helyzet akadályaitól, a GDP értéke dinamikusan növekedett, az uniós csatlakozást követően pedig ez a tendencia tovább erősödött. A polgárháborús helyzet ellenére sikerült egy kiegyensúlyozott gazdasági helyzetet megteremteni, ami mellett kialakításra kerültek olyan vonzó adószabályok is, amelyek révén számos off-shore vállalat ide helyezte székhelyét. A későbbi reformok hatására inkább onshore helyszín lett, az adóterhek azonban továbbra is alacsonyak, a cégjogi szabályozás pedig rendkívül rugalmas. A GDP-ben a legnagyobb mértékben a szolgáltatások jelennek meg, 70-75%-os aránnyal, amelynek nagy részét az idegenforgalom, turizmus és vendéglátás teszi ki (Statista, 2021).

Észak-Ciprus esetében a gazdasági mutatók változása szoros összefüggést jelez azzal a 2003-ban hozott rendelettel, amely alapján megnyílt az első határátkelőhely a zöld vonalon belül a sziget déli része felé. Ezt követően a GDP-ben is magasabb növekedés alakulhatott, amit csak a 2008-2009-es gazdasági válság tudott ismét visszavetni. Az északi szigetrész gazdasága szempontjából a GDP hasonlóan a szolgáltatási szektorra koncentrál, 78,5%-os volt ennek az ágazatnak a részesedése a 2019-es évben (SPO, 2021). A szolgáltatáson belül az üzleti és pénzügyi tanácsadás, a turizmus, a szállítmányozási részek a leginkább érintettek, így ezek tekinthetőek a gazdaság húzóágazatának is.  A 2000-2001-es törökországi pénzügyi válság erőteljesen érintette Észak-Ciprust, ami elsődlegesen az infláció mértékében mutatkozott meg. 2001-ben az infláció a térségben 77%-os volt, a későbbi törökországi IMF beavatkozásnak sikerült mérsékelnie ezt az értéket és 2005-re 2,7%-ra csökkent (Pelagidis – Theophanous, 2015). Az észak-ciprusi gazdaság fontos bevételi forrását képezik a Törökország által folyósított hitelek, amelyeket a költségvetésbe és a gazdaság egyes ágazataiba tudnak felhasználni. A térség egy főre vetített GDP-jének meghatározása azonban csak becslésekkel lenne lehetséges, mivel 2011 óta nem volt népszámlálás az észak-ciprusi részen, a fellelhető adatok ezért nem minden esetben biztosítják a pontos demográfiai értékeket.

A két állam külkereskedelmében a déli szigetrész élénkebb, ugyanakkor mindkét terület inkább importorientált. Észak-Ciprus exportja viszonylag alacsony, ami egyrészt a szűk kereskedelmi partnerségi viszonyok, másrészt az exportálható termékek hiánya miatt alakulhatott így. Kivitelének jelentős részét (közel 50%-át) Törökországgal bonyolítja, továbbá jelentős a közel-keleti országok felé irányuló exportja is (hozzávetőlegesen 30%). Az uniós országokkal, valamint az Amerikai Egyesült Államokkal nem számottevő a kiviteli érték, ami köszönhető a feszült politikai viszonynak, valamint annak, hogy az Európai Unió és az USA sem ismerte el Észak-Ciprus függetlenségét, így a külkereskedelmi kapcsolatok fejlődése nem tudott végbemenni (SPO, 2021).

10.ábra: Az Észak-ciprusi Török Köztársaság külkereskedelmének változása 1977-2019 között, millió USD-ban kifejezve (Adatok forrása: SPO, Turkish Republic of North Cyprus, 2021.)

Az észak-ciprusi export nagy részét az ipari termékek, a feldolgozott mezőgazdasági áru, valamint a gyümölcsök, jellemzően a citrusfélék adják (SPO, 2019). Az import összetételében az élelmiszerek és élő állatok, italok és dohánytermékek, továbbá vegyipari áruk jelennek meg, amelyeket Törökországból, valamint egyes – jellemzően nem uniós – európai országokból szállítanak a szigetállam északi részébe (SPO, 2019).

Ciprus déli részén a külkereskedelem az 1990-es évek óta fokozatosan és dinamikusan növekvő értékeket mutat, a külkereskedelmi hiány itt is negatív, viszont jóval kisebb mértékben, mint északon.

11. ábra: A ciprusi külkereskedelem értékének változása 1975-2020 között, millió USD-ban kifejezve (Adatok forrása: World Bank, OECD, 2021.)

Az EU-s csatlakozással a vámok és vámjellegű akadályok megszűntek, így az áruk- és szolgáltatások szabadon áramolhatnak a kontinensre és vissza a szigetre is. Exportjában a személy- és teherhajók, a csomagolt gyógyszerek, a sajtok és a rézércek vannak nagy számban, amelyeket jellemzően Görögországba, az Egyesült Királyságba, Libériába, Hollandiába és Izraelbe szállít (OEC World, 2020). Importjának szerkezetében megjelenik a finomított kőolaj, a szabadidős csónakok, járművek, gyógyászati termékek, amelyeket Görögországból, Kínából, Németországból, Törökországból és Olaszországból szállít az országba (OEC World, 2020).

A külkereskedelem mellett érdemes röviden áttekinteni a két állam tőkekihelyezési és tőkevonzási lehetőségeit. Ugyan a befektetők többnyire olyan környezetet keresnek, amely mentes a politikai-gazdasági válságoktól, akadnak olyan kivételek, amikor a helyi kedvező feltételek módosítják ezt az elvárást. Ciprus déli részén 2005 után indult el a tőkekihelyezések számának és értékének növekedése, ami magyarázható a politikai helyzet enyhülésével, valamint a 2004-es Európai Unióhoz való csatlakozással is. Mindkét esemény kedvező alkalmat nyitott arra, hogy a külföldi befektetések áramlani kezdjenek a sziget ezen részébe.

12. ábra: A ciprusi FDI áramlás változása 1975-2020 között, millió USD-ban kifejezve (Adatok forrása: UNCTAD, 2021.)

Az eddigi legmagasabb FDI értéket 2010-ben könyvelhették el Ciprus gazdaságában, amikor több, mint 33 430 millió USD-nyi tőke érkezett az országba. Ugyanebben az évben hasonlóan magas volt a Ciprus által kihelyezett tőke összege is, 33 872 millió USD. Ciprus esetében a kihelyezett tőkék mögött nem minden esetben helyi eredetű társaságok állnak, gyakori, hogy egy-egy állam itt alapít vállalatot, majd innen nyújt FDI kihelyezést szerte Európában. Jellemző, hogy orosz és holland cégek járnak el hasonló módon, így a statisztikákban ugyan ciprusi eredet áll a kihelyezett tőke mögött, a valós ország azonban sokszor más. A legtöbb FDI-t Oroszország, Luxemburg, Németország, Hollandia és az Egyesült Királyság helyezi el a térségben, leginkább a pénzügy és biztosítási, szállítmányozási, ingatlan és turisztikai ágazatokban (Central Bank of Cyprus, 2021). Nagyban elősegíti a tőkevonzást a kedvező adózási szabályzat, valamint, hogy más országokkal ellentétben Cipruson nincs kötelező külföldi befektetési átvilágítás, ami egyben magában hordozza az egyes tőkeösszegek kétes forrású lehetőségét is. Nehezíti a további FDI beáramlását, a 2008-2009-es válság hatásai, amelyek még mindig érezhetőek a bankszektorban, valamint a török ellentét, ezáltal kevesebb projekt valósulhat meg ilyen támogatással. A zöldmezős beruházások száma a sziget adottságaihoz képest mérsékeltek, 2019-ben 11 db, 2020-ban 6 db, 2021-ben 14 db ilyen befektetés valósulhatott meg, mindezek összértéke pedig 599 millió USD-t tett ki (TradeClub, 2021).

Észak-Ciprus esetében az FDI áramlásra vonatkozó információk nem érhetőek el sem az állam statisztikai hivatalának honlapján, sem pedig Törökország hasonló intézményében, valamint a Török Nemzeti Bank adatközlésében. Tekintettel a vitatott hovatartozásra, valamint arra, hogy Törökországon kívül más ország nem ismerte el szuverenitását, feltételezhető, hogy mindössze török tőkekihelyezések valósulnak meg a térségben, egyéb, akár európai, akár közel-keleti beruházások inkább nem érvényesülnek. Befektetési ügynökséget ugyan létrehoztak, valamint egy kiadvány is elérhető, amely tájékoztatót nyújt a befektetési környezetről és szabályrendszerről (Guide for Investors, 2021), valamint egyes források szerint az idegenforgalomban valósult már meg külföldi tőke befektetések jelentős része, a pontos adatok erre vonatkozóan azonban mindössze 1985 és 2000 közötti időszakra adnak információt (Şafakli, 2005). E szerint, az adott 15 év során, növekvő tendenciát mutatott az FDI áramlás az országban, melynek jelentős része Törökországból érkezett, nagyrészt idegenforgalmi és ipari fejlesztésekre területén (Şafakli, 2005).

13. ábra: Az észak-ciprusi FDI beáramlásának változása 1985-2000 között, millió USD-ban kifejezve (Adatok forrása: Şafakli, 2005).

Az elérhető statisztikák alapján Törökország rendszeresen biztosít a szigetország északi részére hiteleket, amelyek segítségével a gazdasági helyzet stabilizálható, valamint a szükséges kiadásokat fedezni tudják.

14. ábra: A Törökország által Észak-Ciprusnak nyújtott hitel összegének változása 1977-2018 között, USD-ban kifejezve (Adatok forrása: SPO, Turkish Republic of North Cyprus, 2021)

A ciprusi befagyott konfliktus gazdasági hatásai javarészt az északi országrészt érintették: a nemzetközi közösségtől való elszigetelődés, a globális gazdaságból való kimaradás, a csekély mértékű kereskedelmi és egyéb partnerségi viszony megléte mind-mind hatással volt arra, hogy az ország gazdasága kevésbé tudjon fejlődni. A török támogatás ugyan rendszeres és folyamatos, mindazonáltal nem tudja helyettesíteni a tényleges nemzetközi kapcsolatokat, valamint az önálló gazdaság megszervezését és működtetését. A két ország közötti kiegyezés kérdése régóta napirenden van ugyan, ezidáig mégsem tudott egységes álláspont létrejönni Észak és Dél között. Egy lehetséges újraegyesítés minden szempontból kedvező lenne az északi térség számára is, hiszen mind a befektetői közeg, mind pedig a többi gazdasági szereplő nagyobb nyitottsággal élne a közös partnerségek irányába.

Az orosz-ukrán háború: a legújabb befagyott konfliktus?

Az elmúlt nyolc év során fellángoló, újrainduló, egyre erőteljesebben eszkalálódó orosz-ukrán háború miatt felmerülhet a kérdés, hogy ez a konfliktus tekinthető-e befagyottnak? Az első gondolatok között már tisztázásra került a definíció, így értelmezhető a mai ukrajnai helyzetre estében is. Békekötés a felek között mindezidáig nem történt, a Minszk I-II. nem bizonyult sikeresnek és tartósnak, tűzszünet pedig azóta sem kötöttek ténylegesen olyan módon, amely ténylegesen leállította volna hosszú időre a harcokat. A háború időközönként újra-újra aktiválódik, nehezítve annak lehetőségét, hogy bármilyen megállapodás is születhessen a felek között. Több szakértő is egyetért abban, hogy ha most még nem is nevezhetjük ezt a helyzetet befagyottnak, a lehetséges béke és kompromisszum megállapodásának egyre távolabbi lehetősége miatt várhatóan itt is ilyen helyzet fog kialakulni. Oroszország már több esetben bizonyította, hogy nem szándékozik olyan békét kötni, amelyben saját érdekeit nem tudja maradéktalanul érvényesíteni. Ukrajna ereje sokban függ attól, hogy jelenlegi támogatói meddig hajlandóak és képesek segíteni az országot. Egy ilyen helyzetben a legnagyobb az esélye annak, hogy befagyottá válik, így a harcok később ismét kiújulhatnak, időközönként folytatódhatnak, a tényleges béke és a háború utáni újrarendezés pedig még várat magára.

Ukrajna a 2014-es események előtt viszonylag stabil gazdasági helyzetben volt, ami köszönhető az előrehaladott Európai Uniós tárgyalásoknak is, hiszen ezáltal a külföldi befektetők számára vonzó FDI helyszínként merült fel.

14. ábra: Az ukrán GDP és az ukrán államadósság alakulása 2012-2021 között a 2022-es év előrejelzésével (Adatok forrása: World Bank és UKRSTAT, 2022.)

2014 után a GDP jelentősen visszaesett, az államadósság aránya a GDP-hez képest pedig 2017-ig emelkedett, ami az elméleti háttérnél rögzített leírtakat is alátámasztja. Néhány év után az ukrán gazdasági ismét növekedni kezdett, bár a kezdeti sokkot nehezen heverte ki, valamint az értékes területeket, amelyek a gazdasági ágazatokban nagy szerepet játszottak már nem tudta hasznosítani. A tavaly és idén bekövetkezett újabb orosz támadások következtében ismét visszaesést várnak a GDP-ben, az eddigi előrejelzések szerint 150 milliárd USD körül alakulhatnak az idei adatok. Az államadósság a 2021-es évhez képest azonban nagyot emelkedett: míg egy évvel ezelőtt 48,9%-a volt a GDP-nek, az idei évben 72%-ra emelkedhet.

Csökkent a külkereskedelem is, amely szintén a háborús helyzet miatt jelez visszaesést. Míg 2021. decemberben 6 808 millió USD volt az ukrán export összege, addig alig három hónappal később, 2022. márciusában 2 646 millió USD-ra esett vissza.

15. ábra: Az ukrán külkereskedelem alakulása 2021. szeptember és 2022. augusztus között millió USD-ban kifejezve (Adatok forrása: UKRSTAT, 2022.)

A külkereskedelem mellett, a már korábban említett FDI-t is jelentősen érintette az orosz-ukrán háború kirobbanása. 2014-ben rekordalacsony értékű külföldi közvetlen tőke-beruházás érkezett az országba, 410 millió USD-nyi. 2016-tól sikerült ismét egyre több tőkét vonzani az országba, ami a háború elhúzódása és annak intenzításbeli csökkenésével is magyarázható, valamint az Európai Unió által biztosított források felhasználásával is. A tavalyi év eseményei azonban ismét visszavetették az FDI mértékét, az első két negyedév negatív és rekord alacsony szintet ért el eddig.

16. ábra: Az Ukrajnába áramló FDI mennyiségének változása 2000-2022. II. negyedéve között, millió USD-ban kifejezve (Adatok forrása: UNCTAD és National Bank of Ukraine, 2022.)

Összességében elmondható, hogy az elméleti részben rögzített következmények mindegyike megfelel a jelenlegi orosz-ukrán háború gazdasági hatásainak vizsgálatában is. A háború következtében a GDP és a külkereskedelem visszaesik, az államadósság növekszik, a bizonytalanság miatt pedig elmaradnak a külföldi befektetők, ezáltal csökken az országba érkező FDI mennyisége, a fejlesztések nem tudnak megvalósulni, csökken a versenyképesség. A jelenlegi helyzet arra enged következtetni, hogy ha befagyott konfliktussá válik a háború, a helyreállítási károk rendezését követően sem tud a gazdasági növekedés olyan pályára állni, mint a konfliktus kirobbanása, azaz 2014 előtt volt. Ukrajnában már eddig is több száz milliárd USD-nyi kár keletkezett épített és infrastrukturális létesítményekben, az energetikában, valamint az ipari és mezőgazdasági egységekben is. Mindezek helyreállítása nem csupán anyagi, de időbeli ráfordítást is igényel. Az országból elvándorló tömegek száma szintén jelentős, nagy részük nem tervez visszamenni szülőföldjére. Ha a gazdaságot nélkülük kell majd újraszervezni, valamint azok nélkül, akik meghaltak a háborúban, akkor szintén nehézségekbe ütközik majd az állam. Emellett pedig ott lesz az az állandó bizonytalansági tényező, hogy Oroszország földrajzilag ugyanott marad, ahol jelenleg is van, így nincs teljeskörű garancia arra, hogy néhány év vagy évtized múlva nem folytatódnak-e a harcok ott, ahol azt abbahagyták.

Összegzés

A befagyott konfliktusok nem csupán geopolitikai szempontból bírnak nagy jelentőséggel, de gazdasági hatásuk ugyanígy számottevő. A két országelemzés esetében is megfigyelhető, hogy jellemzően egy-egy térség elszigetelődhet, a nemzetközi gazdaságból kimaradhat, ezáltal fejlődése is kevésbé tud megvalósulni. Észak-Korea esetében a természeti adottságok mellett az ipari források is rendelkezésre álltak ahhoz, hogy gazdaságát bővítse, valamint, hogy az ország fejlődési ütemét növelje. Kezdetben ez megvalósulni is látszott, azonban a politikai döntések és az autokratikus-diktatórikus rezsim kiépítése olyan hatást gyakorolt a nemzetgazdaságára és a külkapcsolataira, amely ettől előbb megakadt, majd csökkenő tendenciát mutatott. Jelenleg az optimista becslések szerint is az észak-koreai gazdaság nagymértékű hiánnyal küzd, a technológiai fejlődés elmaradása az ipari termelés visszaesését eredményezte, élelmiszerellátási problémák miatt a lakosság nagy része éhezik, a nemzetközi kapcsolatainak sajátos rendezése miatt pedig a külföldi támogatásokra sem számíthat. Ezzel szemben Dél-Korea gazdaságilag és politikailag is stabil környezetet tudott teremteni, mára a világ egyik leggyorsabb ütemben fejlődő országai közé tartozik.

Észak- és Dél Ciprus esetében nagyon hasonló a vizsgált probléma: míg a déli rész képes volt az újjáépítésre, addig az északi rész jelenleg is mindössze Törökország támogatását élvezi, a turizmuson és az ingatlanszektoron kívül más ágazatokban a fejlődés mértéke csekély, külkapcsolatait nem tudja kiépíteni a befagyott konfliktus hatásai miatt. A megoldás ebben az esetben a görög-török megegyezés lenne, amely azonban a közeljövőben várhatóan nem fog bekövetkezni.

 

Felhasznált források

Bába Iván (2018): Diplomáciai Lexikon. Budapest, Éghajlat Könyvkiadó. http://real.mtak.hu/80560/1/diplomaciai_lexikon.pdf Letöltve: 2022.11.24.

Central Bank of Cyprus – Foreign Direct Investments: https://www.centralbank.cy/en/publications/foreign-direct-investment Letöltve: 2022.11.24.

Csoma Mózes (2006): A koreai félsziget politikai viszonyai és azok biztonságpolitikai aspektusai. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Hadtudományi Doktori Iskola, PhD értekezés. https://nkerepo.uni-nke.hu/xmlui/bitstream/handle/123456789/12047/ertekezes.pdf;jsessionid=E22DCB374AF3BDF1D26FBE4895E0648F?sequence=1 Letöltve: 2022.11.24.

Debreceni Istvánné (2010): A hidegháborútól az egyesítésig – A két Korea háborúja és békéje. Polgári Szemle, 2010, VI. évfolyam, 3. szám. https://polgariszemle.hu/archivum/53-2010-junius-6-evfolyam-3-szam/388-a-hideghaborutol-az-egyesitesig Letöltve: 2022.11.24.

Egeresi Zoltán (2021): Görög-török versengés: felszín alatti feszültségek. KKI Elemzések, KE-2021/59. https://kki.hu/wp-content/uploads/2022/01/KE_2021_59_GR_TR_Gorog_torok_versenges_EZ_0112.pdf Letöltve: 2022.11.24.

European Commission (2015): EU trade relations with South-Korea. https://policy.trade.ec.europa.eu/eu-trade-relationships-country-and-region/countries-and-regions/south-korea_en Letöltve: 2022.11.24.

Henry Kissinger (2015): Világrend. Budapest, Antall József Tudásközpont, 2015.

Human Rights Watch: Nort-Korea. https://www.hrw.org/world-report/2009/country-chapters/north-korea Letöltve: 2022.11.24.

James Ker-Lindsay (2015): Engagement without recognition: the limits of diplomatic interaction with contested states. International Affairs, Volumene 91, Issue 2. https://academic.oup.com/ia/article-abstract/91/2/267/2199814 Letöltve: 2022.11.24.

Jeney, László and Varga, Ágnes (2017) Az Új Selyemút Övezet gazdaságföldrajza. In: Az Új Selyemút Gazdasági Övezet geostratégiai és földrajzi dimenziói. Corvinus Geographia, Geopolitica, Geooeconomia . Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet, Budapest, pp. 115-164.

Jong-Whua Lee – Ju Hyun Pyun (2018): North Korea’s economic integration and growth potential. Asian Economic Journal, vol. 32, issues 3. https://onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1111/asej.12157 Letöltve: 2022.11.24.

Kovács Katalin – Tálas Péter (2020): A konfliktuselemzés módszertani iskoláiról. In: Etl Alex: A nemzetközi kapcsolatok elméleti iskoláinak konfliktusértelmezése. p.11-44. Budapest, Dialóg Campus Kiadó. https://nkerepo.uni-nke.hu/xmlui/bitstream/handle/123456789/15903/828_A%20konfliktuselemzes_modszertani_iskol%E1irol.pdf?sequence=1 Letöltve: 2022.11.24.

Marinov Iván (2001): A ciprusi konfliktus. http://konfliktus.index.hu/ciprus.html Letöltve: 2022.11.24.

Moody’s   – Economic indicators of North-Korea: https://www.economy.com/north-korea/indicators Letöltve: 2022.11.24.

Muzaffer Ercan Yılmaz (2010): Analysing and Resolving the Cyprus Conflict. Journal of Cyprus Studies, 39, 2010. https://dergipark.org.tr/tr/download/article-file/1101466 Letöltve: 2022.11.24.

National Bank of Ukraine – Direct Investments: https://bank.gov.ua/en/statistic/sector-external#5 Letöltve: 2022.12.21.

OEC World: https://oec.world/ Letöltve: 2022.11.24.

OECD Data Base: https://data.oecd.org/ Letöltve: 2022.11.24.

Okan Veli Şafakli (2005): The Extent of F The Extent of Foreign Dir eign Direct Inv ect Investments (FDI) in the T estments (FDI) in the Tourism Sector of Northern Cyprus. Journal of Hospitality Financial Management, vol.13, issue 1. https://scholarworks.umass.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1200&context=jhfm&httpsredir=1&referer= Letöltve: 2022.11.24.

Pascal Boniface (2020): A nemzetközi kapcsolatok atlasza. Budapest, Pallas Athéné Books.

Statista.com – https://www.statista.com/ Letöltve: 2022.11.24.

ifj. Simon György (2000): A dél-koreai gazdasági csodákról. KSH, Statisztikai Szemle kiadvány sorozat, 2000/05. https://www.ksh.hu/statszemle_archive/2000/2000_05/2000_05_353.pdf Letöltve: 2022.11.24.

Siddhart Kothari (2019): The Economy Consequences of Conflicts. https://www.imf.org/-/media/Files/Publications/REO/AFR/2019/April/English/ch2.ashx Letöltve: 2022.12.21.

Shiro Armstrong (2012): Korea: beyond preferential trade deals. Korea’s Economy, 2012/05. https://keia.org/wp-content/uploads/2020/05/kei_koreaseconomy_06_shiroarmstrong.pdf Letöltve: 2022.11.24.

State Planning Organization, Turkish Republic of North Cyprus: https://www.devplan.org/index_en.html Letöltve: 2022.11.24.

State Planning Organization (2020): Guide for Foreign Investors. https://www.devplan.org/mevzuat/Yat-tes-reh-en-2020.pdf Letöltve: 2022.11.24.

The National Committee of North Korea: https://www.northkoreaintheworld.org/economic/foreign-investment Letöltve: 2022.11.24.

Theodore Pelagidis – Andreas Theophanous (2008): An anatomy of the economy of the „Turkish Republic of Northern Cyprus”. AnAnatomyoftheEconomyoftheTurkishRNC_ModernHellenism.pdf Letöltve: 2022.11.24.

TradeClub – Investing in Cyprus: https://www.tradeclub.stanbicbank.com/portal/en/market-potential/cyprus/investment?clear_s=y Letöltve: 2022.11.24.

The World Bank Data Base: https://data.worldbank.org/ Letöltve: 2022.11.24.

United Nations Peacekeeping: https://peacekeeping.un.org/en/mission/unficyp Letöltve: 2022.11.24.

UN Data Base: https://data.un.org/ Letöltve: 2022.11.24.

UNCTAD Stat: https://unctadstat.unctad.org/EN/Index.html Letöltve: 2022.11.24.

Junior elemző | Megjelent írások

Szigethy-Ambrus Nikoletta, nemzetközi kapcsolatok elemző. Mestertanulmányait a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karán folytatta. Kutatásokat folytat az orosz-ukrán konfliktus, a kelet-közép-európai geopolitikai és geostratégiai kérdésekben, valamint a külkereskedelmet érintő témakörökben is.