Ukrajnában – sőt Oroszországban – már régóta célkeresztben áll, Iránban most „kerül fel az étlapra” a kritikus infrastruktúra.
Demkó Attila szerint valójában nincs ebben semmi meglepő: a háborúban teljesen megszokott célpontokról van szó. Csakhogy Magyarország nem áll háborúban, mégis támadás alatt áll: azok után, hogy Ukrajna leállította az olajszállítást, most a Török Áramlat szerbiai szakaszán, a magyar határhoz közel találtak robbanóanyagot.
A beszélgetést László Dávid, az Oeconomus igazgatóhelyettese moderálja.
Külpolitikai szakértő, újságíró, sajtóreferens. Tizennégy évig dolgozott külpolitikai újságíróként és szerkesztőként, elsősorban a Magyar Nemzetnél. Szakterülete a Közel-Kelet és Észak-Afrika. Újságíróként a térség több országában és konfliktusövezetben járt. Tudósított többek között Izraelből és Palesztinából, Libanonból, Irakból, Törökországból, Jordániából és Szaúd-Arábiából, de járt Ukrajnában, Hegyi-Karabahban és Cipruson is.
