Lukács evangéliuma szerint Jézus a Római Birodalom kliens királyságaként létező Júdea királya, Nagy Heródes uralkodása idején születik meg. Lukács evangéliuma nemcsak Jézus születésének történetét írja meg, de említést tesz az Augustus császár által elrendelt népszámlálásról is.
„Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Kviriniusz volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.” (Lk 2)
Augustus császár idején három népszámlálást tartottak a Római Birodalomban. Vélhetően ezekre i.e. 28-ban, i.e. 8-ban és i.sz. 14-ben került sor. Lukács valószínűleg az i.e. 8-ban elrendelt népszámlálást említi meg. Ez az összeírás kifejezetten az adóztatható személyek számának a felmérését szolgálta, így a teljes népességre vonatkozóan nem ad iránymutatást.
Becslések vannak, melyek szerint Jézus születése idején 170-300 millióan éltek a Földön, zömében Európában, valamint Kelet-Ázsiában. Közülük mintegy 45-54 millió fő, köztük maga Jézus is, a Római Birodalomban élt. Szintén becsléseken alapul, hogy a Római Birodalom lakossága a világ népességének 20-21 százalékát tehette ki. A Római Birodalom legnépesebb része volt az európai (23 millió), majd ezt követi az ázsiai (19,5 millió) és végül az afrikai (11,5 millió).
A Római Birodalomban a születéskor várható élettartam 28 év volt. A nők 13-14 éves korukban házasodtak, átlagosan 8,6 gyermekszülés jutott egy nőre. Mivel nagyon magas volt a csecsemő- és a gyermekhalandóság, legalább öt gyermeket kellett szülni ahhoz, hogy a népességszám fennmaradjon.
Társadalomtudományi kutató, doktori fokozatát a Pécsi Egyetem Földtudományi Doktori Iskolájában szerezte. Nyolc évig vezette a Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviseletét, beosztott diplomata volt Minszkben. Dolgozott a versenyszférában, vezetett turizmusfejlesztési projekteket. Rendszeresen oktat és vizsgáztat egyetemeken és felnőttképzésben. Fő elemzési területei a demográfiai folyamatok, az elöregedő társadalmak, az egészségturizmus és a posztszovjet térség, azon belül is Belarusz.
