És nem tetszett, amit láttam. Röviden összefoglalva így hangzik: kevesebben leszünk, viszont egyre öregebbek.
De nézzük meg, mit jelent ez a számok tükrében!
Az Európai Unió lakossága 1960 óta 94,7 millió fővel gyarapodott. Míg a 60-as években az EU mai területén elő népesség átlagosan évi 2,9 millió fővel nőtt, ezt követően a növekedés fokozatosan lassult, 2015 után már alig 600 ezer fő az éves gyarapodás. A COVID-19 világjárvány hatása miatt 2020-ban és 2021-ben csökkent az unió népessége, majd újra növekedésnek indult: 2024. január 1-re 449,2 millió főre emelkedett.
Valójában nem ez a rövid történelmi áttekintés az igazán izgalmas, hanem az, mi várható a következő évtizedekben. Az Eurostat előrejelzése szerint az EU teljes népessége 2026-ban 453,3 millió fővel tetőzik, majd fokozatosan csökken, 2050-re 447,9 millióra, 2100-ra pedig 419,5 millióra.
De nemcsak kevesebben leszünk, hanem a népesség átlagéletkora is emelkedik, az EU népességének medián életkora a jelenlegi 44,5 évről 2100-ra 50,2 évre emelkedik. Konkrétan ez azt jelenti, hogy az unió lakosságának a fele 50 évesnél idősebb lesz. A férfiak esetében 2100-ra a medián életkor „csak” 49 év lesz, a nők esetében 51,5 év. Gondoljunk bele, mit jelent ez a munkaerőpiacon, a szociális és egészségügyi ellátórendszerekben! Elég ütős, hogy az előrejelzések szerint 2100-ra kevesebb 14 éven aluli gyermek lesz, mint 80 éven felüli felnőtt. 2100-ra várhatóan 64 millióra emelkedik a 80 éves és idősebb emberek száma, ezzel szemben a 0-14 éves korosztály létszáma alig 55,2 millió fő lesz.
Ha valaki azt gondolja, hogy ezt nem lehet tovább fokozni, akkor van egy rossz hírem.
De! A munkaképes korú népesség (15-64 évesek) aránya az EU teljes népességén belül az előrejelzések szerint a 2022 eleji 63,9 százalékról (285,5 millió fő) 2100-ra 54,4 százalékra (228,1 millió fő) esik vissza, ami összességében 57,4 millió fős csökkenést jelent. Míg 2022-ben három munkaképes korú emberre pontosan egy idős ember jutott, addig az előrejelzések szerint 2100-ban ugyanennyi munkaképes korú emberre közel két idős ember fog jutni.
De elég a rossz hírekből, hölgyeim, van egy jó hírem is!
Az előrejelzések szerint 2100-ban a százéves nők száma majdnem háromszorosa lesz a százéves férfiakénak. Ez részünkről a párválasztásban komoly perspektívákat nyit meg!