Ahogy az előző részben láttuk: hiába egyre egyértelműbb, hogy egy globális terméketlenségi válság felé haladunk, és ennek egyre szerte ágazóbb következményei vannak ránk nézve: erről alig-alig eshet szó a ma domináns progresszív-woke kultúra miatt.
Vajon miért nem kezeljük a súlyának megfelelő helyén, ami történik, miért veszi körbe egyfajta balladai homály a hatásokat? Természetesen azért, mert ez sértené a mai intézményes gondolkodás kereteit.
Tökéletes példa erre a klímaváltozás és a klímapolitika.
A mai nyugati (és különösen a brüsszeli) klímapolitika legfontosabb tétele, hogy apokaliptikus klímakatasztrófa fenyeget, ha nem kerül azonnal erőszakosan átalakításra a gazdaság és a társadalom működése. Ez a hivatkozási alap minden, a fogyasztók és a vállalatok viselkedésébe durván beavatkozó szabályozás esetén, legyen szó zöld acéltermelésről, a tehéntartás megadóztatásáról, vagy arról, hogy milyen meghajtású autót vásárolhatunk meg.
A klímapolitika legfontosabb tételének -, tehát, hogy apokaliptikus klímakatasztrófa fenyeget – egyetlen általánosan elfogadott alapja az IPCC (az ENSZ által életre hívott Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) előrejelzése. Ennek a médiában és a nemzetközi intézmények által agyon használt „8.5-ös szcenáriója” szerint a Föld átlaghőmérséklete 2100-ra 3-5 fokkal emelkedik majd, ami tényleg elég borzasztóan hangzik.
A rettegett „8.5” klímaszcenárió. Valójában erre a szaggatott piros vonalra épül az egész brüsszeli gazdaságpolitika.
Arról nagyon kevés európai polgár tud, hogy a „8.5-ös szcenárió” még az IPCC szerint sem valószínű. (Ennél sokkal realisztikusabb a „4.5-ös szcenárió”, ami viszont összesen 2,7 fok emelkedést jelentene 2100-ra. Nyolcvan év alatt összesen 2,7 fok – erre hivatkozva viszont aligha lehetne átnyomni a választók ellenállásán az újabb és újabb zöld csomagokat.)
Ennél is hajmeresztőbb azonban, hogy az IPCC klímamodellek az ENSZ népességi modelljeire építkeznek. Mostanra azonban bebizonyosodott, ténnyé vált, amit korábban is sejteni lehetett: az ENSZ messze túlbecsüli a világ népességének növekedését, ami a terméketlenségi válság miatt sokkal korábban tetőzik majd és utána meredek csökkenésbe kezd.
Dél-Amerikától Törökországig, az ENSZ brutálisan, harmadával becsülte túl a termékenységet („UN”- kék) a valódi trendhez képest („Actual” – vörös). Biztos véletlen. (Forrás: FT)
Az IPCC nyomasztó előrejelzései 10 milliárd – szenet égető, benzinautót vezető, gázzal fűtő – emberből indulnak ki 2100-ra. Az új tényadatok fényében viszont ilyen globális lakosságszámot komoly előrejelzések már nem várnak, a tekintélyes washingtoni IHME szerint például az emberiség létszáma a korábban gondoltnál jóval hamarabb: 2054-ben tetőzik, 9 milliárdnál, és onnan fokozatosan gyorsuló csökkenésnek indul. Ez azt jelenti, 2100 vonatkozásában, hogy az ENSZ, és ezáltal a megcáfolhatatlan tényként kezelt klímamodellek, több milliárd fővel túlbecsülik a klímaszennyező emberek létszámát, ezáltal magát az ember által okozott klímaváltozás mértékét is.
Nem csoda, hogy senki sem siet alaposan átgondolni a terméketlenségi válság szerteágazó következményeit, és kritikus gondolkodásnak alávetni a woke hittételeket.
Tatár Mihály több mint másfél évtizede foglalkozik a tőzsde világával, elsősorban a deviza- és nyersanyagpiacokkal, különös tekintettel a geopolitikai és világgazdasági krízishelyzetekre. Az Erste Befektetési Zrt, a MOL Csoport, az MNB és az MKB bank korábbi szakértője.
