Jó háromezer kilométerre, Iránban háború robban ki, erre itt Magyarországon is emelkedni kezdenek az üzemanyagárak. Ennek árnyékában különösen égető a kérdés: biztosan jó ötlet volt az Európai Uniótól teljesen leválni az orosz olajról és gázról?
Demkó Attila, biztonságpolitikai szakértő szerint az ideológián nyugvó uniós energiapolitika kudarcot vallott. Ráadásul Európa már azt a képességét is elveszítette, hogy saját környezetében megoldja konfliktusait, ő is „fent van az étlapon”. Azért még lehet visszaút.
Csak addig milyen árat fizetünk érte?
A beszélgetést László Dávid, az Oeconomus igazgatóhelyettese moderálja.
Külpolitikai szakértő, újságíró, sajtóreferens. Tizennégy évig dolgozott külpolitikai újságíróként és szerkesztőként, elsősorban a Magyar Nemzetnél. Szakterülete a Közel-Kelet és Észak-Afrika. Újságíróként a térség több országában és konfliktusövezetben járt. Tudósított többek között Izraelből és Palesztinából, Libanonból, Irakból, Törökországból, Jordániából és Szaúd-Arábiából, de járt Ukrajnában, Hegyi-Karabahban és Cipruson is.
