Categories
OecoGlobus Oecogram

A nyár a diákmunka-szezon kezdetét is jelenti

A nyári tanítási szünetben, illetve a főiskolai, egyetemi vizsgák befejezését követően több diák is – a pihenés mellett – elmegy dolgozni rövidebb-hosszabb időre. Ugyan egyre többen vállalnak munkát egész évben a tanulás mellett, mégis a nyár tekinthető a csúcsszezonnak a diákmunka tekintetében. Piaci várakozások szerint idén nyáron nagyjából 120 ezer tanuló dolgozik majd Magyarországon, ha csak néhány hetet is. Míg 2023-ban 1800 forint körül mozogtak az átlagos órabérek a diákmunka tekintetében idehaza, addig 2024-ben az elmúlt hónapok tapasztalatai és a várakozások alapján ez 2000 forint fölé emelkedhet. Európai viszonylatban Nyugat- és Észak-Európában nagyobb hagyománya van a diákok foglalkoztatásának, míg Kelet-Közép-Európában kisebb arányban dolgoznak a diákok, mely jelentős munkaerő-piaci tartalékot, kiaknázható munkaerőforrást jelent. A következő infografikán európai viszonylatban vizsgáljuk meg a diákmunkát.


Az ábra itt hivatkozható: https://infogram.com/diakmunka-europaban-1hxj48m35wnxq2v?live

Senior elemző | Megjelent írások

Erdélyi Dóra makroökonómiai elemző. A Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott közgazdasági elemző mesterszakon. Korábban makroökonómiai elemzőként dolgozott a Magyar Kereskedelmi Banknál, mely a magyar bankrendszer egyik legrégebbi és legmeghatározóbb kereskedelmi bankja. 2022. szeptembere óta az Oeconomus senior elemzője.

Iratkozzon fel hírlevelünkre