🔋Az Európai Unió tagállamai és Oroszország gazdasági kapcsolatainak egyik meghatározó komponensét képezi a gáz felvásárlása, illetve értékesítése. Ennek tudatában nem meglepő, hogy az ezredfordulót követően több olyan, a kontinenst átszelő vezeték épült, melyek nagy mennyiségek folyamatos szállítására alkalmasak. Moszkva az évek során joggal hitte: egyoldalú függőségi viszony áll fenn közte és az európai energiapiacok között. Azonban az elmúlt hetek kritikus eseményeinek tükrében érdemes ezt a kijelentést alaposabban körüljárni. Amennyiben Oroszország – a fokozatosan erősödő nyugati szankciók okán – úgy dönt, „elzárja a csapokat”, képes lesz-e Európa maradéktalanul gondoskodni a súlyos energiaveszteség pótlásáról? Ha igen, hogyan?

💡Annyit mindenképpen érdemes előre bocsátani, hogy már jóval az orosz-ukrán háború kitörését előtt is meginogni látszott az európai energia egyensúly. Az elmúlt években számottevő mértékben megdrágult a szén és a gáz uniós ára, ráadásul utóbbi esetében, a külső országok által leszállított mennyiségek tekintetében visszaesés volt érzékelhető. A megfigyelhető árnövekedés azért is érintette különösen érzékenyen az Uniót, hiszen 2019-ben teljes energiaszükségletének 60%-át import útján tudta csak fedezni, esetében tehát a legnagyobb jóindulattal sem beszélhetünk nagyfokú önellátásról energetikai kérdésekben. A dependencia Moszkva irányába különösen markáns: az EU teljes gázfelhasználásának 38%-a, valamint teljes olajfelhasználásának 23%-a származott Oroszországból 2020-ban. A gázellátás legjelentősebb forrásának az Ukrajnán keresztül húzódó Testvériség hálózata számít, ám az ezredfordulót követően Oroszország számos olyan vezetékrendszert is kiépített, amely nyugati szomszédját megkerülve szállít gázt Európába.

🌍Az egyik fő alternatívát a Lengyelországon áthaladó Jamal vezetékrendszer szolgáltatja. A Kreml ugyan tagadja, hogy 2021 során akár a legkisebb mértékben is korlátozta volna a hálózat teljesítményét, mégis a tavalyi évben számottevően kevesebb gáz érkezett rajta keresztül Európába. Minden bizonnyal ez is hozzájárult az árak tetemes növekedéséhez: 2020 decemberének végén még 16,8 euró/MWh (Megawattóra) egységáron lehetett gázhoz jutni, 2021-ben ugyanekkor már 180 euró/MWh kellett érte fizetni. Az aktuális ukrajnai események minden valószínűség szerint további dráguláshoz vezethetnek, amennyiben az európai vezetők Olaf Scholzhoz hasonlatosan komoly gazdasági válaszlépésekre szánják el magukat. A kancellár nemrégiben bejelentette: Németország időlegesen felfüggeszti az Északi Áramlat 2 kivitelezésére tett erőfeszítéseit. A gázimport teljes megszűnése ugyan pillanatnyilag elképzelhetetlennek tűnik, ám már egy nagymértékű visszaszorulás is elementáris erejű csapást mérhet az orosz gazdaságra. Moszkva ugyan egy harminc évre szóló megállapodást kötött Kínával, amely keretein belül elkészülhet a két országot Mongólián keresztül összekötő vezetékrendszer második szakasza (Power of Siberia 2), ez önmagában rövidtávon képtelen lenne ellensúlyozni az Oroszországot érő gazdasági sokkokat. A kereskedelmi forgalom zavartalan fenntartásában tehát mindkét fél érdekelt a háború dacára is. Sőt, egyes szakértők egyenesen az energiaimport kérdésében látják a békéhez vezető utat, hiszen az ellátásbiztonság az EU szemszögéből nézve is kulcsfontosságú: Ha nem sikerül gátat szabni az árak rohamos növekedésének és/vagy Moszkva nem szállít több gázt, az alacsony tartalékokkal bíró tagállamok könnyedén gáz nélkül maradhatnak.

💧Ugyan az imént felvázolt szcenárió bekövetkezése a közeljövőben meglehetősen valószínűtlen, az Európai Unió számára kiemelten fontos lenne energiafüggőségének fokozatos feloldása. Sokak véleménye szerint az LNG (Liquefied Natural Gas), azaz a cseppfolyósított földgáz nyújthat hosszú távon is biztonságot. Mindenképpen az LNG mellet szól, hogy a földgáz elégetése során a károsanyag kibocsátás igen kedvező; egy ilyen megoldás tehát egybevágna az Unió környezetkímélő energiapolitikai célkitűzéseivel. Az alternatíva gyakorlati kivitelezésének folyamata még kezdeti stádiumban jár, ám szerepe töretlenül erősödik: 2018-ban az Egyesült Királyság gázimportjának negyedét, Spanyolországénak közel háromnegyedét tette ki a cseppfolyós földgáz. Reális opció lehet továbbá a kieső orosz importok norvég és algériai gázzal történő pótlása.

🇭🇺 Végezetül ejtsünk néhány szót Magyarország energetikai helyzetéről. Hazánkban a növekvő energiaárak – a hatósági tarifák okán – nem direkt módon, hanem a rendszeres havi kiadásokban mutatkoznak meg. Egy átlagos magyar család sokkal inkább a fogyasztói árak emelkedésében realizálja a változást, melyet az inflálódó forint eredményez. Ami a gáztartalékokat illeti, van okunk bizakodónak lenni: 2010-től számítva csupán 2017-ben, 2019-ben és 2020-ban állt rendelkezésünkre több gáz, mint jelenleg. Magyarország ezenfelül érdekelt a nap, az atom és a szélenergia területeinek fejlesztésében is. Igaz, a Paks 2-vel kapcsolatos tervek könnyedén meghiúsulhatnak az Oroszország körül kialakult bonyolult és instabil gazdaságdiplomáciai viszonyok miatt. A végcél egyértelműen a minél függetlenebb és bőségesebb energiaellátás megteremtése, mind nemzeti, mind uniós szinten. Ahhoz azonban, hogy mindezt sikerrel abszolválhassa az EU, a tagállamok minden korábbinál szorosabb együttműködése szükséges. Addig viszont elengedhetetlennek tűnik a Moszkvával való valamifajta partnerség fenntartása.

👍Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:

#eu #oroszorszag #energiapiac #gaz #fuggoseg