Categories
OecoGlobus Oecogram

Egyre több középiskolás tanul idegen nyelvet Magyarországon

🗣️ Az idegen nyelvek ismerete az 1960-as, 1970-es években a gyors távolsági közlekedési lehetőségek és a nemzetközi turizmus megjelenése miatt vált széleskörűen elterjedtté. Ezt követően az internet és az angol szókészleten alapuló programozási nyelvek kifejlesztésével pedig már szükségessé vált legalább egy idegen nyelv ismerete. A jövőben a nemzetközi népvándorlás és bizonyos régiók gazdasági és kulturális felemelkedése miatt várhatóan az arab és távol-keleti nyelvek terjedése fog bekövetkezni.

📊 Magyarországon az Eurostat legfrissebb, 2019-es adattáblája alapján a középiskolás diákok 95,6 százaléka tanul legalább egy idegen nyelvet. A 27 EU-s tagállam körében a mutató átlaga 89,9%. Legnagyobb arányban (100%) Luxembourgban, Máltán és Svédországban tanulnak legalább egy külföldi nyelvet, míg legkevesebben Dániában (60,3%). Romániában a gimnazisták 97,9%-a legalább kettő idegen nyelvet tanul, ezzel bajnokok az Európai Unióban.

🇭🇺 Az elérhető időtáv adatai szerint 2013-2019 között az összes nyelvtanuló aránya Észtországban esett a legnagyobb mértékben, 22,4 százalékponttal. Ezt követi Ciprus és Litvánia 3,7, illetve 3,4 százalékpontos csökkenéssel. Ezzel szemben a legnagyobb növekedést Belgium mutatta, itt a 9 évvel ezelőtti szinthez képest 100-ból 7,2 diákkal több tanul valamilyen idegen nyelvet. Magyarország holtversenyben Németországgal a javulási rangsorban a negyedik helyen szerepel, ugyanis a vizsgált időszak hat évében 2,6 százalékponttal nőtt a mutató értéke. Hazánk esetében ez a 2013-as 93%-os szintről 95,6%-ra való emelkedést jelent.

📊 A Magyarországon tanult nyelvek szerkezetét tekintve kitűnik az angol nyelv dominanciája, ezt ugyanis a középiskolai diákok közel négyötöde tanulja. Az ábrán nem szerepel a horvát, kínai és japán nyelvet tanulók aránya (mindegyik csoport 0,1%), illetve az egyéb nyelveket tanulók hányada (0,5%). Az Európai Unióban magyar nyelvet jelentősebb mértékben Szlovéniában (0,4%) és Ausztriában (0,1%) tanítanak.

👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:

https://www.oeconomus.hu/oecoglobus/hatastalan-de-koltseges-az-inflacio-elleni-kuzdelemben-az-afacsokkentes/

#nyelvvizsga #idegennyelv #angol #nemet #Eurostat

Junior kutató | Megjelent írások

A Budapesti Corvinus Egyetem gazdaság- és pénzügy-matematikai elemző mesterképzés szak hallgatója.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Iratkozzon fel hírlevelünkre