Categories
OecoGlobus

Az európai uniós átlagnál lényegesen kedvezőbb volt a munkanélküliség a visegrádi országokban

📋 Az Eurostat adatai alapján 2021 januárjában 7,3% volt a munkanélküliség az Európai Unióban, míg az eurózónában 8,1%. Eközben Magyarországon lényegesen kedvezőbb volt a mutató, mindösszesen 4,9%. A visegrádi országokban is az uniós átlag alatt alakultak a számok, Csehországban 5,5%, Lengyelországban 3,1%, míg Szlovákiában 7,2%.

↕ Érdemes az adatokat az egy évvel ezelőtti, vagyis a koronavírus-járvány előtti időszakkal is összevetni. Az Európai Unióban 6,6% volt a munkanélküliség, vagyis 0,7%-ponttal alacsonyabb a 2021. januári értéknél. Az eurózónában is hasonló léptékű emelkedés történt az előző év azonos időszakához képest, vagyis az akkori 7,4%-os rátához viszonyítva.

📖🔎 2020 során a legkedvezőtlenebb helyzet 2020 harmadik negyedévében alakult ki Európa szerte. Ez a statisztikai számítások sajátosságából következett. Ugyan az elbocsátások – a korlátozó intézkedések miatt – javarészt a 2020 második negyedévében történtek, de a statisztikai hivatalok a munkanélküliség számításánál az aktívan álláskeresőket veszik figyelembe. (A kérdés mindig az, hogy a munkakeresőnek van-e lehetősége két héten belül újra munkába állnia.) A korlátozások időszakában egyes ágazatokban, különösen a személyes kontaktust igénylő ágazatokban nem volt erre lehetőség, (turizmus és vendéglátás, vagy a tavaszi hónapokban a kiskereskedelmi üzletek egyes típusainál). Így azok, akik a második negyedévben veszítették el állásukat, az időszakban inaktívként (a munkaerő-piacról kikerültként) voltak nyilvántartva, és csupán a harmadik negyedévben sorolták át őket munkanélkülivé.

📊 Az európai uniós összehasonlítás alapján az is látható, hogy a visegrádi országok a járvány előtt kedvezőbb helyzetből indultak az európai országok átlagánál, és előnyüket a válság alatt is képesek voltak megőrizni. Átlagosan 1%-ponttal emelkedett a mutató régiónkban. Hazánkban 3,8% volt a munkanélküliség egy évvel ezelőtt, Csehországban 2%, Szlovákiában 6% volt. A legstabilabban Lengyelországban alakultak a számok, ahol 3%-os szintről alig mozdult el a munkanélküliség.

📈 Az Európai Unióban a visegrádi térségen kívül Hollandiában (3,6%), Máltán (4,4%) és Németországban (4,6%) maradt a legkedvezőbb tartományban a munkanélküliség mutatója.

📉 A legnehezebb helyzetben Spanyolország (16%) van. Görögország januári adatai még nem ismertek, de az elmúlt hónapokban ott is a spanyol adathoz hasonlóan alakult a munkanélküliség. Emellett Olaszországban és Litvániában (9,6%) mutatkoztak 9%-t meghaladó számok.

💾 Az adatok forrása itt olvasható.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:

http://www.oeconomus.hu/oecofocus/2021-januarjaban-711-volt-a-foglalkoztatasi-rata/

#munkanelkuliseg #Magyarország #Csehorszag #Lengyelorszag #Szlovakia #visegradinegyek #V4 #Eurostat #hazaigazdasag #gazdasg

Senior kutató | Megjelent írások

Németh Viktória makroökonómiai elemző és külpolitikai szakértő. A Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott nemzetközi tanulmányok szakon. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem PhD hallgatója. Korábban makroökonómiai elemzőként dolgozott a Pénzügyminisztériumnál, a Magyar Nemzeti Banknál és az Magyar Kereskedelmi Banknál, mely a magyar bankrendszer egyik legrégebbi és legmeghatározóbb kereskedelmi bankja.

Iratkozzon fel hírlevelünkre