Categories
OecoGlobus

A járvány idején se feledkezzünk el az összetételhatás csapdájáról

📈 Az amerikai Munkaügyi Statisztikai Hivatal a bérek kapcsán egy egészen érdekes jelenségről számolt be a múlt héten. Arról van szó egészen pontosan, hogy az Egyesült Államokban az új típusú koronavírus-járvány hatására a bérek először látványosan csökkentek, később azonban tartós növekedési pályára léptek. Ez a tendencia azonban jól mutatja, hogy nem szabad egyetlen tényező alapján megítélnünk a gazdasági változásokat, ugyanis a jelzett mutató a mélyülő válság egyik indikátora lehet.

📉 A statisztikában járatosak számára ismert lehet az összetételhatás csapdája, amely azt jelenti, hogy bizonyos aggregátumok úgy is mutathatnak növekedést, hogy például a mögöttes tényezők részaránya megváltozik. Az Egyesült Államokban jelenleg majdnem teljesen ez a helyzet. Arról van szó ugyanis, hogy a járvány következtében elsősorban az alacsony jövedelmi kategóriába tartozó dolgozók veszítették el a munkahelyüket, így a munkaerőpiacon ők már munkanélkülinek számítanak. Azok, a jellemzően magasabb béreket realizáló munkavállalók, akik még mindig foglalkozásban állnak egyre inkább felülreprezentáltak. Valójában tehát a statisztika a szerényebben bérezett dolgozókkal már egyre kevésbé számol, így az átlagos bér folyamatosan növekszik.

🗺 Az Egyesült Államok mellett, hasonló tendenciák bontakoznak ki Brazíliában, Kanadában, Franciaországban és Olaszországban. Ezekben az országokban egyszerre növekednek a bérek és a munkanélküliségi mutatók. Érdekes kérdés lehet, hogy mi a helyzet Magyarországon?

🇭🇺. Magyarországon az OECD és a KSH adatai alapján 2020 júniusában 16 százalékos nominális bérnövekedést mértek 2019 júniusához képest, melynek eredményeként bruttó 422 ezer forint lett az átlagbér. A pandémia kordában tartása érdekében hozott intézkedések hazánkban is a turisztikai és a vendéglátó ipari szektorokat érintette leginkább, és ezekben a szolgáltató ágazatokban jellemzően alacsonyabbak a keresetek. Hazánk sem volt tehát kivétel, így a korábbi negyedévek közel kétszámjegyű tartós növekedését 2020 első negyedévében némileg megtörte a járvány, a második negyedévben azonban az összetételhatás csapdája miatt is újra 8 százalék felett az inflációval korrigált bruttó átlagbér növekedése.

👍Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti: https://bit.ly/36KodnE

💾 A Statista releváns ábrája itt látható.

#atlagber #osszetetelhatas #usa #magyarorszag

Kutatási igazgató |  Megjelent írások

Pásztor Szabolcs, habilitált egyetemi docens a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közgazdasági és Nemzetközi Gazdasági Tanszékén. Korábban dolgozott a Magyar Nemzeti Banknál és a Magyar Bankszövetség tanácsadójaként is. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítványhoz 2020-ban csatlakozott. Oktatott már többek között Ausztrália, Kína, Belgium, Csehorság, Olaszország, Oroszország, Törökország, a Dél-afrikai Köztársaság, Kenya és Etiópia egyetemein. Fő kutatási területe a gazdasági és pénzügyi átalakulás a fejlődő országokban.

Iratkozzon fel hírlevelünkre