Categories
OecoFocus

Édesipar és ami mögötte van – Gerbeaud Emiltől a mai kézműves csokoládégyártásig

Cukrászdát azért érdemes nyitni, mert édesszájú emberek mindig lesznek – ezzel indokolják meg a legtöbben, ha édesipari tevékenységbe vágják fejszéjüket. A ma hazánkban működő ágazat azonban csak lassan tudott eljutni a jelenlegi színvonalra és csak feltételesen nevezhetjük az alapokat magyarnak. A svájci cukrászok ugyanis nagy hatással voltak a magyar cukrász- és édesipar fejlődésére, ez pedig addig nem látott módon kedvezett a szektor bővülésének. A 2008-as gazdasági világválság nagyon negatívan érintette a hazai édesipart, azonban az elmúlt egy évtizedben a szektor nagy fejlődésen esett át és 725 új cukrászdát jegyeztek be, 2021-ben Magyarországon 4016 cukrászda működött. Az alábbi összefoglalóban a magyar édesiparról láthatunk érdekes és fontos információkat, kitérve arra is, hogy mennyivel változott a csokoládé ára az elmúlt évtizedek során.

📜 A magyar kézműves cukrászipar kialakulása – hasonlóan a korábban már bemutatott egyéb élelmiszeripari ágazatokhoz – a XIX. század első felétől kezdett dinamikus fejlődésnek. A leginkább Svájcból bevándorló cukrászok egyaránt készítettek csokoládét, drazsékat, lisztes cukrásztermékeket, kezdetben együtt, majd a gépesítés és a technológiai fejlődés hatására külön. Kezdetben nem táblás vagy figurális formában, hanem italként készítették a cukrászok a csokoládét, később kezdték el mint desszertet készíteni és értékesíteni. 1884-ben érkezett a változás, Gerbeaud Emil személyében, aki először kezdett csokoládés bonbon készítésébe és kereskedelmébe Magyarországon, később pedig már a legtöbb cukrász is gyártott hasonló árut. A XIX. század folyamán Magyarországon a cukorka-, a csokoládé és a tartós lisztes áru szükséglet nagy részét az osztrák és a cseh nagyipar elégítette ki. A hazai ellátásban az osztrák és a cseh nagyipar mellett az akkori hazai cukrászüzemek vettek részt kézműipari tevékenységükkel. Készítettek cukorkát, csokoládés árut, cukrozott gyümölcsöt, ostyát, cukordíszeket és figurákat.

🍬 Cukorkakészítés a XIX. század utolsó harmadában kezdett itthon kialakulni, köszönhetően Stühmer Frigyesnek és Weisz Józsefnek, akik elsőkként telepítettek Budapesten és Sopronban cukorkaüzemet. A csokoládékészítésben szintén az elsők között volt Stühmer, aki 1868-ban alapította meg ezzel foglalkozó gyárát. Az 1900-as évek első évtizedében sorra alakultak a további csokoládégyártással foglalkozó üzemek, a Stühmer és Gerbeaud mellett megjelent a Schmidl, a Stollwerk és a Fiumei Csokoládégyárak is. Az édesipari tartós lisztes áruk kezdtek el a legkésőbb, az 1800-as évek végén megjelenni és folyamatosan termelni. 1880-ban Győrben kezdett el elsőként működni az országban keksz- és kétszersültgyár, amelyet Back Hermann malomtulajdonos alapított. 1903-ban Budapesten hozta létre üzemét Freund Ödön, aki teasütemény és kétszersült gyártással foglalkozott. Az első és a második világháború gazdasági nehézségei és nélkülözése, valamint az 1949-től zajló államosítás miatt sok gyár megszűnt, központilag irányítottá vált. A szocialista berendezkedés során egy állami cég, a Magyar Édesipari Vállalat kezelte a hat fontos gyárat, egészen 1981-ig. Ekkor három cégre választották szét az addigi formációt. A rendszerváltás éveit követően ugyancsak jelentősen változott a piaci szereplők száma: az addigra klasszikussá váló Győri Keksz Kft. az ezredfordulót követően gazdát cserélt, kivonult az addig piacvezető drazsé és cukorkagyártó Stollwerk. Helyükre olyan új szereplők kerültek, amelyek ma is fontos és értékes részét képezik a magyar édesipari ágazatnak. Emellett a privatizációs törekvések hatására megnőtt az olyan élelmiszeripari nagyvállalatok száma is itthon, akik amellett, hogy piacra léptek a hazai édesipari gyárak révén, átszervezések után bezárták az egységeket. Mindemellett az elmúlt években egyre inkább megnőtt a magyar alapítású, kis, manufakturális alapokon működő társaságok száma, amelyek az európai színvonalon is magas minőségű termékeket készítenek.

🧁 2021-ben Magyarországon összesen 4 016 cukrászda működött, amik a sütemény és lisztes édesipari termékek készítése mellett szezonálisan egyéb árut is készítenek, például fagylaltot, szaloncukrot. A legtöbb cukrászda Pest vármegyében található, ezen kívül pedig magas számban működnek Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén és Veszprém vármegye területén is ilyen üzletek.

 

📉 A 2008-as gazdasági válság a cukrászdákra és a hazai cukrásziparra is nagy hatással volt, számos üzlet bezárt, sokan módosították addigi tevékenységi körüket. 2010 után ismét élénkülni kezdett a vállalkozók száma ebben az ágazatban, az elmúlt évtized során 725 új cukrászdát jegyeztek be. A 2020-as pandémiás időszak miatt, valamint a jelenlegi energiaválság hatására ismét akadályok gördültek számos vállalkozás elé, főleg a megemelkedett rezsiköltségek és az infláció fokozódása miatt. A legtöbb vállalkozás ugyan igyekszik tartani a korábbi árakat, valamint megszokott minőséget, de sokan döntöttek a mennyiségek csökkentéséről és az árak emelése mellett is.

📈 Az infláció miatt emelkedő árak a fogyasztói és a beszerzési árakban is megmutatkoztak. Abban az esetben, ha cukrászdában vásárolt sütemény helyett magunk szeretnénk otthon édességet készíteni, hasonlóan mélyre kell nyúlnunk a pénztárcánkban. Az alapanyagok közül leginkább a tojás, a vaj és a háztartási keksz ára emelkedett az elmúlt évek során. Az olyan édességek, mint a jégkrém, amely előkészítést nem igényel, hasonló drágulást jelez: 2005-ben egy családi kiszerelésű dobozos jégkrém ára 835 forint volt, 2015-ben már 1100 forintra emelkedett, tavaly pedig 1610 forintot fizettünk érte átlagosan.

📈 Az egyes késztermékek esetében a fogyasztóiár-indexek az elmúlt évben főként júliustól jeleznek emelkedést. Egy éves viszonylatban a legnagyobb áremelkedést az édesipari lisztes áruk, az édességek és a péksütemények esetében könyvelhettük el. Emögött főként a már említett energiaárak növekedése, valamint az alapanyagok árának változása áll.

❓Érdekes az édesipar adatai mellett kitérni arra is, hogy az elmúlt évtized során hogyan változott a magyar lakosság cukorfogyasztása. A jövedelmi decilisek (tizedek) az egyes jövedelmi csoportokat mutatják, amelyben az 1-es a legalacsonyabb, míg a 10-es a legmagasabb jövedelemmel rendelkezőket jelöli. Minden decilis szerinti csoportban egyformán megfigyelhető egy visszaesés 2015-től, ezt követően pedig nem egyenlő módon növekedett újra a cukorfogyasztás. Míg a legalacsonyabb jövedelmi csoportba tartozó 1-es csoportban a 2010-es értékhez képest emelkedés figyelhető meg 2019-re, addig a legmagasabb jövedelmi csoportba tartozó 10-es esetében jelentősen lecsökkent (2010: 14, 2019:10,7). A megfigyelés két tényt határoz meg: a jövedelem növekedése elősegíti a cukorfogyasztás növekedését is, az elmúlt években pedig a reálbérek növekedése mindezt alátámasztja. A másik tény, hogy a legfelsőbb jövedelmi kategóriába tartozók cukorfogyasztása nem azért csökkent, mert a jövedelmük nem növekedett, hanem mert ez a csoport megengedheti magának, hogy a cukrot egészségesebb alternatívával helyettesítse, így kiváltsa azt.

🍫 Magyarországon jelenleg ismét reneszánszát éli a kézműves csokoládé és édességgyártás, ennek keretében számos kisvállalkozás döntött úgy, hogy nemcsak készíti az édességeket, de akár tanítja is azok gyártását. A legtöbb esetben ezek a társaságok családi alapokon nyugszanak, így nem ritka az sem, ha egy korábbi, családban őrzött régi recept alapján készülnek a finomságok.

🇭🇺 A magyar külkereskedelemben az élelmiszer termékeken belül megjelenik az édesipari áruk kivitele is. 2021-ben csokoládéból 243 millió USD-nyit, jégkrémből 157 millió USD-nyit, cukorkából pedig 95,6 millió USD értékben szállítottunk külföldre. Az elsődleges piacunk ebben a szektorban is az Európai Unió és egyéb, európai országok, de emellett például csokoládét exportálunk Indiába (a teljes édesipari exportunk 1,56%-át), Törökországba (1,41%) és Kanadába (1,05%), jégkrémet Ausztráliába (5,21%) és Izraelbe (1,2%), cukorka és drazsét termékeket pedig jelentős mennyiségben Japánba (8,47%) is.

🌐 Globális szinten a legnagyobb csokoládé exportőr Németország (2,37 milliárd USD), Olaszország (1,78 milliárd USD) és Lengyelország (1,47 milliárd USD) voltak 2021-ben. Az import oldalon az első helyen az USA áll, ahová 2021-ben 1,38 milliárd USD értékben szállítottak csokoládét és kakaó alapú árut. Németország csoki mellett magas értékben exportál száraz süteményeket is, két évvel ezelőtt 1,3 milliárd USD-t tett ki ennek aránya a teljes exportján belül. Az importban itt is az USA van a dobogó első fokán: 2021-ben 2,4 milliárd USD-nyi sütemény és lisztes cukrászipari termék érkezett az országba.

👍Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

💾 Az eredeti cikk itt, itt, itt, itt és itt, itt, itt, itt olvasható.

#cukrászipar #édesipar #magyargazdaság #külkereskedelem #export #import #cukrászat #élelmiszeripar #csokoládé #sütemény

Elemző | Megjelent írások

Szigethy-Ambrus Nikoletta, nemzetközi kapcsolatok elemző. Mestertanulmányait a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karán folytatta. Kutatásokat folytat az orosz-ukrán konfliktus, a külkereskedelmet érintő és gazdaságtörténeti témakörökben is. Jelenleg az ELTE BTK PhD hallgatója, kutatási területe a Magyarországra áramló külföldi tőke szerepe az ország iparosodásában a XIX-XX. század során.

Iratkozzon fel hírlevelünkre