✈️ Az új típusú koronavírus járvány következtében életbe léptetett korlátozó intézkedések és a határzárak a légiközlekedés számára hatalmas veszteséget okozott. A forgalmi adatok alapján a lakossági utasforgalom világszerte 70-80 százalékos visszaesést szenvedett el, és a teljes helyreálláshoz akár 2024-ig is várni kell. Ugyanakkor a WingX adatai alapján 2021-ben már több mint 4,2 millió magánrepülő járat valósult meg világszerte. 2021 november elején több mint 50 százalékkal volt több magánjárat, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban, de a 2019-es értékhez képest csak 16 százalékos növekedésről van szó. A kereslet növekedését egyrészről a járvány miatti egészségügyi megfontolások, másik részről a vagyongyarapodás vezérelte. Az Amerikai Egyesült Államokban a dollármilliárdosok vagyona a pandémia kitörése óta átlagosan 62 százalékkal növekedett, amely 1800 milliárd dolláros emelkedést jelent. A vagyongyarapodást sokan arra használták fel, hogy a luxus magánrepülőgépek igénybevétele felé nyitnak.

💺 A VistaJet magánjárat-szolgáltató cég például közel 30 százalékos keresletnövekedésről számolt be az elmúlt egy évben. A keresleti növekedés több mint 70 százaléka olyan utasokhoz kapcsolódik, akik korábban rendszeresen nem vettek igénybe magángépet utazásaik során. A Goldman Sachs befektetési bank elemzése alapján átlagosan a magángép járatok több mint 30 százalékát olyan ügyfelek veszik igénybe, akik korábban nem használták a luxusjáratokat. A pandémia során a kereslet olyan mértékben emelkedett, hogy a Private Jet Card Comparisons által készített felmérés alapján a luxusjáratokat üzemeltető cégek több mint egyötödénél jelentkeztek szolgáltatási problémák a teljesítés során, mivel nincsen elegendő szabad repülőgépük az ügyféligények teljeskörű kiszolgálására. A TraqPak előrejelzése alapján 2021 második felében is kitart a magánjáratok iránti növekvő igény, amely átlagosan 33 százalékkal lesz magasabb a 2020-as, míg tíz százalékkal haladja meg a 2019-es év azonos időszakában tapasztalt értékeket.

🛩️ 2019-et megelőző négy évtized során a nemzetközi utasforgalom dinamikus növekedésen ment át, amelyben jelentős szerepe volt a fapados légitársaságok elterjedésének. Az új típusú koronavírus ugyanakkor 2020-ban szinte földbe állította a légiforgalmat világszerte. 2021 év végéhez közeledve alig három ország (Kolumbia, Mexikó és Costa Rica) van a Földön, amely nem alkalmaz semmilyen korlátozást a beutazó turistákkal szemben, miközben a világon 88 olyan nemzet van, akik teljes határzárat alkalmaznak a beutazókkal szemben. Mindez megnehezíti az utasforgalom helyreállását. A lakossági utasforgalom mintegy 40 százalékkal még mindig elmarad a 2019-es értékhez képest. Az IATA frissített becslése szerint Európában az utasforgalom szerencsés esetben már jövőre elérheti a járvány előtti szintet, de a globális helyreállás akár 2024-ig is várathat magára. Ezzel szemben a luxusjáratok iránti kereslet szinte minden országban már 2020 júniusában elérte a COVID-19 előtti szintet.

🇭🇺 A Budapest Airport 2021 novemberben közzétett információja alapján idén októberben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren összesen 713 ezer utas fordult meg, amely közel fele a 2019-es értéknek. 2021 januárja és októbere között összesen 3,2 millió utas járt a reptéren, amely 2020 azonos időszakához képest 15 százalékos, míg 2019-hez képest 77 százalékos mérséklődés. 2019-ben a Budapest Airportnak rekordméretű, 16,2 millió utasa volt. A magyarországi légiforgalom lassú ütemben kezd helyreállni, ugyanakkor továbbra is bizonytalan a járványhelyzet hatása a szektorra. Az új szupermutáns megjelenését követően az Európai Unió döntésével együtt Magyarország is azonnal korlátozta a dél-afrikai régióból érkező járatokat.

👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:

💾 Az ábra forrása itt található.

#Legiforgalom #Luxus #Magangep #Repulok

Külső senior elemző | Megjelent írások

Nándor a Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott pénzügy mesterszakon. Több mint nyolc év munkatapasztalattal rendelkezik multinacionális vállalatoknál, főleg pénzügyi és stratégiai tanácsadási területeken. Mélyreható tapasztalattal rendelkezik iparági és stratégiai elemzések készítésében. Elemzéseiben főként a digitális transzformációra, pénzügyi szektorra, és a családtámogatási rendszerre koncentrál.