✔ 2022. június 16-val elkezdődött a nyári szünet és ezzel tábor-szezon is. Az elfoglaltság számos előnye közé tartozik, hogy a gyerekek kiszakadnak a megszokott, iskola közegéből és számos élménnyel gazdagodnak. A legtöbb tábor olyan készségeket is fejleszt, amelyekre a hétköznapok során nem kerülhet sor. Továbbá a nyári szabadságok végessége miatt a szülők számára is segítséget jelenthet a gyermekek napközbeni elfoglaltsága.

⛰ Az idei év a nyári táborok szempontjából csúcsot állíthat be, annak ellenére, hogy a nemzetközi piacokról begyűrűző árnyomás akár 10-12%-kal is felfelé hajthatja a szolgáltatás árát. Mind az élelmiszer- és szállásárak közrejátszanak a költségek emelkedésében. Átlagosan 38 500 forintba kerül 2022 nyarán a napközis, 60 ezer forintba pedig az egyhetes ottalvós tábor. A koronavírus megjelenése óta látszott egy átrendeződés a tábortípusoknál a napközis programok irányába. Utóbbi típus a jelentkezők alapján 51%-os arányt képvisel, szemben 49%-nyi ottalvóssal. A legtöbben (39%) július hónapban táboroznak. A legnépszerűbbek a sport- (17%) és kalandtáborok (14%), de sokan vesznek részt beszédközpontú angoltáborokon (10%), valamint közel ugyanennyien ismerkednek a katonai élettel és a honvédelemmel is (9,5%). 225 ezer táborozóra lehet számítani az idei évben, ennyi gyermek még soha nem táborozott Magyarországon. Ez a szám a 2019-es rekordot is meghaladja, 215 ezer gyermek töltött legalább egy hetet nyári táborban.

☔👪 A kormányzati intézkedések, mint a családok SZJA-visszatérítése, de önmagában a családok adókedvezménye is segítik a gyermekeseket. Emellett a nyári táborok több mint harmada esetében is felhasználható a SZÉP-kártya. További könnyebbséget jelent, hogy az év végéig minden alszámláról fizethetnek a szülők, ami a kártya még könnyebb felhasználását tesz lehetővé.

💾 Az eredeti cikk itt, itt és itt olvasható.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:

#Magyarország #nyar #nyaritabor #inflacio #csaladvedelem #adovisszaterites #turizmus #vendeglatas