Karácsonyi könyvajánló: „A magyar észjárás és közoktatásügyünk reformja”

Karácsony Sándor A magyar észjárás és közoktatásügyünk reformja című könyve első pillantásra avittos, nehezen olvasható pedagógiai munka. 1939-ben adta ki az EXODUS kiadó, ma már legfeljebb antikváriumok polcain lelhető fel. Magam is csak azért vettem kézbe, mert hallottam valakitől, hogy nagyon megéri. És tényleg megérte, mert ha átrágjuk magunkat a hosszú mondatokon és a régies szófordulatokon, zavarba ejtően pontos leírást kapunk arról, hogy melyek a magyar társadalom működését máig meghatározó legfőbb lélektani tényezők.

Miért érdemes elolvasni a könyvet?

Karácsony olvasása olyan, mint régimódi, sűrű levet kanalazni: fárasztó, lassú, de nagyon tápláló. Ha mai fejjel olvassuk, nemcsak őt értjük jobban, hanem magunkat és a mai magyar közállapotokat is.

Miről szól – röviden?

A kötet három, a szerző által az 1920-as és 30-as években íródott tanulmányt fog össze az alsó, közép és felső néposztály lelki alkatáról, és ezekhez kapcsolja a népiskolai, középiskolai és egyetemi reform gondolatát. Karácsony – mint a két világháború közötti időszak meghatározó közgondolkodója – azt próbálja megérteni: milyen „társas lélek” él a magyarokban, és hogyan kellene ehhez a gondolkodásmódhoz igazítani az iskolát, a nevelést, végső soron a politikát is annak érdekében, hogy az ország fejlődési pályára álljon.

A kulcsfogalma: a magyar észjárás társas-logikája. Szerinte magyarnak lenni nem temperamentum, nem „vérmérséklet”, vagy származás kérdése, hanem egy sajátos logika: ami mindig két ember viszonyában, az én–te kapcsolatban értelmezhető. Nem az a lényeg, mit akar az egyén, hanem hogy „kettőn áll a vásár” – csak akkor érezzük jogosnak a cselekvést, ha a másik fél mellérendelt partner, akinek van voksa, vagyis úgy érezheti, hogy van beleszólása a dolgok menetébe.

„De soha, semmi körülmények között nem fogadhatják szavaikat „parancs” gyanánt, mindig csak „tanácsként”.

Mit üzen ez napjainknak?

Passzív rezisztencia és „csömör” – miért tűrünk annyit?

Karácsony szerint, ha a magyarokra „nem magyar módon” akarnak rendet erőltetni, abból ritkán lesz igazi, tartós eredmény. Nem lázadunk azonnal – inkább tűrünk, alkalmazkodunk, „mintha nem vennénk komolyan” a rendszert. Aztán egyszer csak eljön a csömör pillanata, amikor már semmi nem megy tovább úgy, ahogy addig.

Ez a logika ma is kísért:

hosszú ideig elviselünk rendszereket, még ha közben morgunk is;
sokan nem lázadnak, nem politizálnak, inkább passzív rezisztenciába (elvándorlás, befelé fordulás, kibekkelés) vonulnak;
amikor mégis változás van, az gyakran váratlan, földcsuszamlásszerű.

Karácsony ezzel azt üzeni, hogy az a politika és intézményrendszer, amelyik nem érti a magyar passzív rezisztencia logikáját, újra és újra belefut abba, hogy „papíron minden rendben”, a valóságban viszont a társadalom csendben már mást csinál és másban gondolkodik.

Mellérendelés és „voks” – hogyan értjük a hatalmat?

A magyar észjárás másik kulcsa a mellérendelés. A magyar ember nehezen viseli, ha tartósan alárendelt szerepbe kényszerítik – ő partner akar lenni, nem alattvaló. Ezért olyan fontos a „voks”, a juss, a dolgok menetébe való beleszólás érzése.

És mit üzen ez a mának? Ha úgy érezzük, hogy „fölülről” döntenek rólunk – legyen az Brüsszel, Moszkva, Budapest, vagy akár egy munkahelyi felettes –, reflexből jön a bizalmatlanság, passzív ellenállás. Ha viszont megkapjuk azt az érzetet, hogy a mi szavunk is számít, valaki minket is meghallgat, sokkal könnyebben elfogadjuk ugyanazt a döntést.

Ez segít megérteni, miért olyan erős ma is:

a népszavazások, „nemzeti konzultációk” politikai vonzereje;
az állandó „népi vs. urbánus”, „vidék vs. főváros”, „Brüsszel vs. Magyarország” narratíva.

Karácsony nyelvén: a magyar léleknek kell éreznie, hogy a hatalommal való viszony „kettőn álló vásár” – különben beindul a passzív rezisztencia.

Három néposztály – három külön „időzóna”

Karácsony provokatív állítása, hogy a magyar társadalom különböző rétegei nem ugyanabban az időintervallumban élnek:

az alsó néposztály lelki világa szerinte még a 16–17. század logikája szerint működik, és alapvetően ázsiai természetű „objektív és primitív”, ami szemben áll a szomszédos népekre jellemző „szubjektív és komplikált” lelki alkattal, (Karácsonynál a primitív jelző nem sértő, alatta az egyértelműséget, egyenességet, elvontság- és rafináltságmentességet érti!)
a felső réteg (szofokrácia) próbál a nyugati modernitáshoz igazodni és úgynevezett „európai” mintákat magára erőltetni, de ez nem megy konfliktusmentesen,
a középosztály pedig két malomkő között őrlődik, egyszerre akar hasonlítani a „népre” és az „elitre”, miközben nem tölti be azt a funkcióját, hogy közvetít a kettő között.

Ha mai szemmel nézzük:

érthetőbbé válik a mély kulturális szakadék nagyváros és vidék, értelmiség és „átlagemberek” között;
jobban értjük, gyakran miért beszélnek el egymás mellett a politikai szereplők és a választók;
tisztábban látszik, miért olyan törékeny a magyar középosztály identitása, és miért könnyű egyszerre radikalizálni és kiábrándítani, miközben a legfontosabb annak megerősítése lenne, hogy képes legyen betölteni történelmi küldetését.

Nemzeti identitás – nem pátosz, hanem gondolkodásmód

Karácsony szerint magyarnak lenni nem etnikai hanem logikai kérdés: van egy sajátos társas-logika, amely meghatározza, hogyan beszélünk egymással, hogyan vitatkozunk, hogyan szerveződünk. Ehhez az is csatlakozni tud, aki hajlandó átvenni ezeket a szabályokat.

Miért érdemes ma, nehéz nyelve ellenére is olvasni?

Mert mélyebb szintre viszi a közéleti gondolkodást: nem ideológiákban és aktuálpolitikában, hanem évszázados mintákban gondolkodik.
Mert szembenéz a magyar társadalom gyengeségeivel (passzivitás, úrgyűlölet, középosztályi pózok, patópálos- vagy dzsentri viselkedés), de nem önutálattal, hanem javítási szándékkal.
Mert segít megérteni, miért érzi oly sokszor magát félreértve a magyar társadalom – kifelé és befelé is.

Külön érdekesség és időtálló megállapítása Karácsonynak, hogy a magyarságnak Európa ezen középső részén történelmi küldetése is van. Ki kell használnia kettős, európai és ázsiai természetét, hogy közvetítsen a két egység között: „Az objektív és primitív lelki szerkezet nem gátja annak, hogy az európai kultúra tartalmát magáévá tegye a magyar lélek, viszont kiválóan alkalmas arra, hogy pacifikáló szerepet töltsön be a Dunatmedencében és missziói feladatot végezzen kelet felé.”

Néhány érdekes, elgondolkodtató idézet a műből:

„A sültgalambvárás sem magyar bűn tehát, mint ahogy nem is magyar erény, hanem adottság, lelkialkat, magatartás, tény, jellegzetessége annak, aminek azt a nevet adhatjuk, hogy „magyar”.”

„Ha pedig az a feladat, az a vállalkozás, amelyre a magyarság ezen a területen és ebben a történelemben kényszerítve és kötelezve is van, még nincs elvégezve, megoldva, végrehajtva, elintézve, akkor továbbra is és nem-turánilovas-ivadékokra is érvényesen, ezután is az a „magyar”, aminek eddig megismertük.”

„A „magyar” lélek nem a magyar vér rhythmusa, hanem a magyar életközösség munkamódszere.”

„A magyar lélek nem azért szeret mellérendelni, mintha ebben lelné kedvét, hanem azért szokott mellérendelni, mert itt és most csak úgy lehetséges eredményes élet, ha ez az elv érvényesül. Nem azért objektív tehát s primitív, mert így tanulta Ázsiában s erről a természetéről ezeresztendős európai élet sem bírta leszoktatni, hanem azért nem válhatott szubjektívvé és komplikálttá, mert ezt a lelki magatartást itteni és mostani életfeladata se nem követelte tőle, se meg nem engedte neki.”

„Vannak ugyanis letagadhatatlan tények. Tény az, hogy a „magyar” vállalkozás, a Duna két partján elterülő geográfiai téren eltöltött több mint ezeréves történelmi sorsközösség kettős jellegű: európai és ázsiai. Az európaiságot a szofokrácia adja (nem lehet, nem szabad a felső néposztály életstílusában semminek lenni, ami ázsiai), az ázsiai jelleget az alsó néposztály őrzi meg (nem lehet, nem szabad az alsó néposztály élettartalmában semminek lenni, ami európai). Mihelyt felső néposztályunk valami miatt elázsiaiasodik, kész az elmaradottság veszedelme, mihelyt alsó néposztályunk feladja ázsiai magatartását, elmerül az európai népek tengerében.”

„A magyar élet titka Európa és Ázsia relációjának a titka voltaképen.”

„Geográfiailag — úgy látszik — szükség van a germán, román, szláv tenger találkozópontján kis népekre, közbül egy heterogén magra és ez a magyar (árják között uralajtáji, tiszták között vegyült, szubjektívek és komplikáltak között objektív és primitív).”

„Históriailag — úgy látszik — szükség van a keresztyénség és iszlám, a pápaság és orthodoxia, a katholicizmus és protestantizmus, a hitvalló történelmi protestáns egyházak és a szekták, végső elemzésben pedig az európai Krisztusvalló és az ázsiai pogány világnézetek között egy dinamikus töltésű, tömege szerint is kicsiny patronra, mely nyugatról töltését kapja, kelet felé pedig tudja az utakat és módokat, ért a nyelvén az ottaniaknak (képes értelemben véve az „érintkezés” formáit) s minden pillanatban és mindvégig missziói lendületű. Nyugatról hazafelé a Szenczi Molnár Albertek, Apáczai Csere Jánosok, Misztótfalusi Kiss Miklósok, Széchenyi Istvánok népe, hazulról keletfelé a Julián barátok, a Körösi Csorna Sándorok, a Reguly Antalok népe, meg a Bethlen Gábor fejedelem oláh bibliafordításáé.”

„Egyenjogúak és társadalmilag egyenrangúak pedig pörösködhetnek esetleg egymással, de nem forronghat az alsórend a felső ellen, mert szemléletében nincs ilyen alsóbb- és felsőbbrendűség.”

Szakáli István Loránd

Stratégiai igazgató | Megjelent írások

Szakáli István Loránd közgazdász-történész, Nagyváradon született 1972-ben. Érdeklődési és kutatási területe a gazdaságpolitika, a nemzetpolitika, valamint a közép- és kelet-európai térség együttműködésében rejlő lehetőségek vizsgálata. A piaci szférában pályázati tanácsadóként és projektmenedzserként dolgozott. 2010 és 2013 között a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője, 2014 és 2018 között a Földművelési Minisztérium helyettes államtitkára. 2019 és 2023 januárja között a Századvég Gazdaságkutatónál vezető közgazdász. 2005 és 2015 között a nagyváradi székhelyű Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa, 2012-től óraadó a Károli Gáspár Református Egyetemen. Nős, két lánya van.