#GeoComment Demkó Attilával: Drónok forradalma a fronton

 

Két nagyon különböző háborúnak vagyunk tanúi, ami talán megváltoztatta azt, amit a hadviselésről gondoltunk.

Ukrajnában azzal lőnek, ami van: a világsajtót is bejárta a hír, hogy még I. világháborús Maxim géppuskákat is bevetettek, de visszatértünk a II. világháború tüzérségi csatáihoz és lövészárkaihoz is.

Ugyanakkor eljött a Starlink kommunikáció és a drónok kora. Közben a Közel-Keleten a csúcstechnológiával vívnak légi párbajt, anélkül, hogy egyetlen bakancs lépne ellenséges földre.

Demkó Attila szerint haditechnikai forradalomnak vagyunk szemtanúi, aminek főszereplői a drónok.

A beszélgetést László Dávid, az Oeconomus igazgatóhelyettese moderá

Vezető elemző |  Megjelent írások

Külpolitikai szakértő, újságíró, sajtóreferens. Tizennégy évig dolgozott külpolitikai újságíróként és szerkesztőként, elsősorban a Magyar Nemzetnél. Szakterülete a Közel-Kelet és Észak-Afrika. Újságíróként a térség több országában és konfliktusövezetben járt. Tudósított többek között Izraelből és Palesztinából, Libanonból, Irakból, Törökországból, Jordániából és Szaúd-Arábiából, de járt Ukrajnában, Hegyi-Karabahban és Cipruson is.

Iratkozzon fel hírlevelünkre