A romák munkaerőpiaci integrációja nemzeti sorskérdés, ami alapjaiban határozza meg az ország fejlődési lehetőségeit. Magyarország az egyetlen olyan uniós tagország, ahol a hátrányos helyzetű társadalmi rétegek esélyteremtése tudatos kormányzati politika szintjére emelkedett.
Az elmúlt 15 évben a munkaalapú társadalompolitikának köszönhetően jelentős eredményeket értünk el, a romák foglalkoztatási rátája megduplázódott, de még mindig jelentős a lemaradásuk az országos átlaghoz képest. Ezen kívül a szegénység leküzdése terén is komoly eredmények születtek, azonban itt is sok még a tennivaló. Úgy tűnik mindennek a kulcsa az oktatás és a gyermekkori lemaradások megelőzése tudatos társadalompolitikai intézkedéseken keresztül.
Ezekről a kérdésekről szervezett hiánypótló konferenciát – polgármesterek, kutatók, foglalkoztatók, egyházi szervezetek, oktatási intézmények és kormányzati szereplők bevonásával – az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
A részletekről Szakáli István Loránd, az Oeconomus stratégiai igazgatója beszélget Varga Mónikával, az InfoRádió szerkesztő-műsorvezetőjével a Geo-Trendek című műsorban.
Szakáli István Loránd közgazdász-történész, Nagyváradon született 1972-ben. Érdeklődési és kutatási területe a gazdaságpolitika, a nemzetpolitika, valamint a közép- és kelet-európai térség együttműködésében rejlő lehetőségek vizsgálata. A piaci szférában pályázati tanácsadóként és projektmenedzserként dolgozott. 2010 és 2013 között a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője, 2014 és 2018 között a Földművelési Minisztérium helyettes államtitkára. 2019 és 2023 januárja között a Századvég Gazdaságkutatónál vezető közgazdász. 2005 és 2015 között a nagyváradi székhelyű Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa, 2012-től óraadó a Károli Gáspár Református Egyetemen. Nős, két lánya van.