🗺️Ukrajna immáron több, mint harminc esztendeje független államnak tekinthető. A hetven évig tartó szovjetuniós tagság után, 1991-ben felsejlett a lehetőség, hogy a történelmi gyökereit maga mögött hagyva a nyugat felé orientálódjon, mind politikai, mind pedig gazdasági értelemben. Látnunk kell azonban, hogy a Szovjetunió felbomlását követően Ukrajna mégsem volt képes teljes mértékben elszakadni Oroszországtól. Ennek okai a geográfiai tényezőkön túlmenően a demokratikus hagyományok hiányában is keresendőek: Ukrajna nem rendelkezett szinte semmiféle tapasztalattal, amely hozzásegíthette volna egy minden aspektusában független államszerkezet kiépítéséhez. Ennélfogva az ukrán gazdaság történetét a Szovjetunió felbomlását követően is jelentősen befolyásolták az Oroszországgal fenntartott kereskedelmi és politikai viszonyok. Ezen gazdasági kapcsolatok áttekintését a két ország közötti – tulajdonképpen 2014 óta fennálló – háborús feszültség ismételt kiéleződése indokolja.
🧳A szovjet gazdasági rendszer széthullása után Ukrajnát tetemes infláció és energiaellátási problémák terhelték. A struktúraváltás okozta sokkok – kiegészülve a politikai elit korrupt, önérdekérvényesítő magatartásával – soha korábban nem tapasztalt emigrációs, valamint munkaerő-migrációs hullámokat korbácsoltak fel. A sors fintora, hogy éppen Oroszország vált a külföldön munkát és megélhetést kereső ukrán állampolgárok leginkább favorizált célországává. Az orosz–ukrán határ tehát munkavállalási szempontból rendkívül sűrűn átlépett államhatárnak számított az 1990-es évek közepétől fogva. Nem sokkal később – a Moszkvával való együttműködésekben rejlő potenciált felismerve – Leonyid Kucsma ukrán elnök bilaterális gazdasági együttműködési szerződést kötött Borisz Jelcin orosz elnökkel. Az 1998 februárjától hatályos „The Program of Economic Co-operation between Ukraine and the Russian Federation for 1998-2007” elnevezésű dokumentum egy közös gazdasági térség megteremtését tűzte ki célul, amely összehangolja a két ország vám-és adópolitikáit, közös projekteket és programokat valósít meg. A megállapodás végül nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, ám rövid távon mégiscsak kölcsönösen jövedelmező szituációt teremtett.
📈 Az ezredfordulót követően az ukrán gazdaság figyelemre méltó növekedésnek indult: 2000-ben az ipari termelés 13%-kal, a bruttó nemzeti termék (GNP) értéke 6%-kal gyarapodott az előző évhez képest. Az eredmények kedvező alakulásában természetesen szerepet játszott Oroszország is. Lévén a nyersolaj világpiaci ára a tárgyalt időszakban számottevően megemelkedett, Moszkvának lehetősége nyílt bőséges készleteit magasabb összegekért értékesíteni. Ennek hatására az orosz vállalatok beruházási hajlandósága fokozódott, megnőtt a kereslet az Ukrajnából importált javakra. Mindez hozzájárult az ukrán élelmiszer, illetve acél-és könnyűipar fejlődéséhez.
🏭 Úgy tűnt tehát, hogy Ukrajna megannyi szűkös évtízed után képes lehet végre növekedési pályára állni. A 2000-es évek során a tényleges demokráciát és az emberi jogok tiszteletben tartását követelő, fokozatosan erősödő lakossági igények az európai uniós csatlakozás felé terelték az ország vezetőit. Számukra is egyértelmű volt, hogy az EU-s tagság kiváló lehetőségekkel kecsegtet, megalapozhatja egy minden korábbinál versenyképesebb, önálló gazdasági struktúra létrehozását. A Kreml azonban nem kívánta tétlenül végignézni, hogy a stratégiai fontossággal bíró Ukrajna NATO, majd Európai Uniós tagállammá váljon. Itt szükséges megemlítenünk, hogy Ukrajna az elmúlt két évtízedben gyümölcsöző kereskedelmi kapcsolatokat alakított ki Kínával. Ezt kihasználva Oroszország szankciókat vezetett be vele szemben, többek között megtiltotta, hogy az ukrán vállalatok árukat szállítsanak területén keresztül Kínába. A súlyos gazdasági retorzió okán Viktor Janukovics ukrán elnök kénytelen volt felfüggeszteni az említett nemzetközi szervezetekhez való csatlakozási tárgyalásokat. Moszkva azonban ennek ellenére drasztikus lépésre szánta el magát.
🧑🏭 Az ukrán–orosz gazdasági viszonyokat illetően vízválasztónak számít a 2014-es év. A Krím-félsziget annektálása egyfajta válaszreakcióként is felfogható az ukrán nép európai integrálódási törekvéseire. Az orosz expanzió szignifikáns változást eredményezett mindenekelőtt a munkaerő-migráció alakulásában: A 2014-től 2016-ig terjedő időszakban 42%-kal nőtt az Európai Unióban munkát vállaló ukrán állampolgárok száma, amely 2019-re elérte a 2,7 milliót. A tagállamok közül Lengyelország különösen népszerű desztinációnak számított, az ország mezőgazdasági szektora körülbelül 1 millió ukránnak biztosított megélhetést az elmúlt évtízed utolsó éveiben. A külföldön élő munkaerő megsokszorozódásának nyomán értelemszerűen megszaporodtak azok a hazautalások is, amelyeken keresztül a foglalkoztatottak pénzt küldtek haza családjaiknak. A Világbank adatai alapján 2019-ben hozzávetőlegesen 16 milliárd dollárnak megfelelő összeg (Ukrajna ez évi GDP-jének 9,5 százaléka) „lépte át a határokat” átutalások formájában. Az ebből következő konklúziót talán Maryna Prykhnodko -a Razom nevű, ukrán oktatást és vállalkozói szellemet patronáló szervezet igazgatósági tagja- fogalmazta meg a leginkább lényegre törően: „Az ukrán gazdaság a külső munkaerő-migrációtól függ. A nyugati határ mentén számos régió építette eköré helyi-és regionális gazdasági szerkezetét, vagyis teljes mértékben integrálta szervezeti struktúrájába.” De mégis mi vezetett ehhez a helyzethez?
🧰Természetesen nem csupán az Oroszországgal évek óta fennálló hidegháborús állapot eredményezte, hogy 2019-re – merész becslések szerint – minden hetedik bérből élő ukrán állampolgár külföldön vállalt munkát. A folyamat eszkalálódásához nagyban hozzájárult az 1991 után regnáló ukrán kormányok sokszor mindenféle következetességet nélkülöző gazdaságpolitikája, valamint az a tény, hogy a rendszer egészen egyszerűen képtelen gátat szabni a korrupciónak – véli Vasyl Lopuh, a Shevchenko Scientific Society adminisztratív igazgatója. További problémát jelentenek az országon belül fellelhető etnikai és vallási törésvonalak, amelyek a szélsőséges vagyonelosztással kiegészülve megosztják a lakosságot. Ezen tényezők eredményeképpen az Ukrán gazdaság még a többi posztkommunista kelet-közép európai országéhoz képest is elmaradott, fejletlen.
👍Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.
📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:
https://www.oeconomus.hu/oecoglobus/lekapcsolhatjak-e-oroszorszagot-a-swift-rendszerrol/
#ukrajna #oroszorszag #gazdasag #kapcsolatok #munkero
Pásztor Szabolcs, habilitált egyetemi docens a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közgazdasági és Nemzetközi Gazdasági Tanszékén. Korábban dolgozott a Magyar Nemzeti Banknál és a Magyar Bankszövetség tanácsadójaként is. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítványhoz 2020-ban csatlakozott. Oktatott már többek között Ausztrália, Kína, Belgium, Csehorság, Olaszország, Oroszország, Törökország, a Dél-afrikai Köztársaság, Kenya és Etiópia egyetemein. Fő kutatási területe a gazdasági és pénzügyi átalakulás a fejlődő országokban.
