Categories
OecoGlobus

Döntően energetikai és pénzügyi vállalatok számítanak a legnagyobb cégeknek

🥇 A Fortune Global 500 listája alapján az egyes országokban tevékenykedő legnagyobb vállalatok számos érdekességet hordoznak. Mind a világon, mind pedig Európán belül a legjelentősebb cégek elsősorban az energetikai, illetve pénzügyi szektorból kerülnek ki. Szaud-Arábiában a Saudi Aramco, Oroszországban a Gazprom, míg Kanadában a Brookfield áll a lista élén. Az Egyesült Királyságban a British Petrol, míg Hollandiában a Royal Dutch Shell számít a legnagyobb vállalatnak, de az energetikai cégek mellett Európában a pénzügyi szektor is domináns, hiszen Franciaországban az Axa, míg Olaszországban a Generali biztosító a legjelentősebb cég. Kontinensünkön belül talán nem meglepő, hogy az autóiparáról híres Németországban a Volkswagen áll a lista élén, ugyanakkor Svédországnál a Volvo tölti be ugyanezen szerepet. A belga sör jelentőségét jól mutatja, hogy Belgiumban az AB InBev vállalat a legmeghatározóbb nagyvállalat.

🏢 A legidősebb cég a francia AXA biztosító több mint 200 éves múlttal rendelkezik, míg a legfiatalabb nagyvállalat, a kínai State Grid közműcég kevesebb mint 20 éve létezik csupán. Fiatalsága ellenére a kínai State Grid közel 390 milliárd dolláros éves árbevételével a Fortune Global 500 listájának második legnagyobb bevételű cégének számít a világon, közvetlenül az Amerikai Egyesült Államok kiskereskedelmi áruházláncának, a Walmart közel 560 milliárd dolláros forgalma után. A listán szereplő 31 ország vezető nagyvállalatai világszerte összesen 8,4 millió munkavállalónak biztosítanak megélhetést és éves szinten majdnem négyezer milliárd dolláros összbevétellel rendelkeznek.

🇭🇺 HVG által 2019-es adatokon alapuló Top 500-as listája alapján hazánkban az energetikai nagyvállalat, a MOL rendelkezik a legnagyobb árbevétellel, közel 5270 milliárd forinttal. A dobogó második és harmadik fokán rendre az Audi, illetve az MVM áll. A listán egyébként összesen 34 állami vállalat szerepel. A MOL egyébként a közép-kelet-európai régión belül a harmadik legnagyobb árbevétellel rendelkező szereplő, közvetlenül a lengyel PKN Orlen és a cseh Skoda Auto-t követően. A Forbes magazin 2020-as összeállítása alapján a három legértékesebb, magyar kézben lévő vállalata az MPF Holding (202,7 milliárd forint), Docler Holding (175 milliárd forint), illetve a Videoton Holding (147,3 milliárd forint).

👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:

Jelentős tétel az ingatlan a magyar háztartások vagyonszerkezetében – Oeconomus

📊 Az ábrán, a közel 4 millió magyar háztartáson belül azok aránya látható, amelyek az adott vagyontárggyal (reáleszközzel) rendelkeznek, illetve a pénzügyi…Read More…

💾 Az ábra forrása itt található.

#Legnagyobb #Cegek #Lista #Walmart

Külső senior elemző | Megjelent írások

Nándor a Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott pénzügy mesterszakon. Több mint nyolc év munkatapasztalattal rendelkezik multinacionális vállalatoknál, főleg pénzügyi és stratégiai tanácsadási területeken. Mélyreható tapasztalattal rendelkezik iparági és stratégiai elemzések készítésében. Elemzéseiben főként a digitális transzformációra, pénzügyi és energetikai szektorokra koncentrál.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kapcsolódó cikkek

Iratkozzon fel hírlevelünkre