Kedd délutántól szerda délelőttig, vagyis nagyjából fél kereskedési nap alatt több mint 2%-ot erősödött a forint az euróval szemben: kedd délután 2-kor 397,4 forint körül járt még a jegyzés, addig szerda délelőtt 389 környékén is. Az MNB hivatalos középárfolyamra vonatkozó idősorán legutóbb 2022 májusának végén, júniusának elején láthattunk hasonlóan erős forintot. A mostani jelentős forinterősödés mögött a Magyar Nemzeti Bank kedd délutáni kamatdöntése és az azt követő sajtótájékoztatón elhangzottak állnak, melyet Virág Barnabás jegybanki alelnök tartott.
Az MNB tegnapi kamatdöntése előtt a piaci várakozás megpendítette, hogy a magyar jegybank egy lazább kommunikációra válthat át, esetleg szóba kerülhet a kamatcsökkentés és annak várható időzítése is. Ehhez képest pozitív meglepetést okozott a piac számára, hogy az MNB nemhogy nem indult el a lazább kommunikáció irányába, megalapozva a monetáris fordulatot, hanem a továbbra is kemény hangnem mellett lépéseket is tett a monetáris szigorítás útján. Ennek keretében a bankok kötelező tartalékrátáját 5%-ról 10%-ra emelik áprilistól, ezáltal még több pénz „szívnak ki” a gazdaságból, vagyis tovább csökkentik a likviditást (az eszközről részleteket itt olvashatnak). Mindennek a középpontjában az infláció letörése állt, vagyis az MNB bebizonyította, hogy mindenek előtt áll számára, hogy az infláció lassuljon idehaza. Ezt „díjazta” pozitívan a piac, és kezdett erősödni a forint az euróval szemben.
A jegybanki irányadó kamatok (egynapos betéti gyorstender kamata: 18%, alapkamat: 13%) várhatóan a következő hónapokban sem változnak, fenntartja a szigorú politikáját az MNB. Virág Barnabás elmondása alapján az egynapos betéti ráta (18%) csökkentéséhez a magyar eszközök kockázati megítélésének tartós javulása kell, és „nem egy-két hónap adatai alapján döntenek a pozitív fejlemények tartósságáról, trendszerű javulásra van szükség. Az óvatosság a kulcsszó továbbra is az MNB-nél, nem szeretne a jegybank túl korán lazítani, idő előtt elkezdeni az irányadó kamatok csökkentését.
Erdélyi Dóra makroökonómiai elemző. A Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott közgazdasági elemző mesterszakon. Korábban makroökonómiai elemzőként dolgozott a Magyar Kereskedelmi Banknál, mely a magyar bankrendszer egyik legrégebbi és legmeghatározóbb kereskedelmi bankja. 2022. szeptembere óta az Oeconomus senior elemzője.