Ha szóba kerül egy-egy ország kapcsán az Nemzetközi Valutaalap (IMF) által folyósítható hitel igénybevétele, a legtöbben negatívumként gondolnak rá, egyfajta szükséges rosszként. Ez magyarázható a keleti-blokk országainak történelmi előzményeivel is, az 1970-es 1980-as években gyakori és nagy összegű IMF kölcsönök kerültek folyósításra a térség finanszírozására. A pénzügyi segítségnek azonban komoly feltételei vannak, valamint a teljesítésre vonatkozóan is meghatározott szabályok szerint kell eljárni. Azt, hogy kik, mikor és miért vehetik igénybe az IMF-féle segítséget, az alábbi cikkben foglaltuk össze.
A Nemzetközi Valutaalap szerteágazó tevékenysége kiterjed a hitelezési feladatokra is, amely korábbi célja olyan rövid lejáratú hitelek folyósítása volt, amelyeket az egyes országok fizetésimérleg-hiányok esetén vehettek igénybe. Ezek a hitelek a tagországok általi befizetésekből kerültek biztosításra. Mindazonáltal az elmúlt évtizedek során sokat változott a nemzetközi pénzügyi helyzet és gazdaság, amelyet az IMF is felismert, így változtatott a korábbi gyakorlaton. A fizetésimérleg-hiányok finanszírozásán túl is nyújtanak segítséget, valamint lazították azok a szabályokat, amelyek meghatározzák a hitelfelvételt. A jelenleg igénybe vehető IMF hitelek egyik legfontosabb megkülönböztető szempontja, hogy milyen jellegű és mértékű a fizetésimérleg-hiány, valamint, hogy e szerint milyen feltételekkel van biztosítva a hitelnyújtás. Minél nagyobb az adott ország eladósodottságának mértéke, annak szigorúbb szabályokat és feltételeket kell vállalnia a pénzügyi segítségért cserébe.
A hiteltípusok szempontjából a legfontosabb ismérv, hogy melyik számláról folyósítják.
- Általános Számláról folyósított hitelek – két típusa van: az állandó és az átmeneti jellegű hitelek:
- az állandó jellegű – az IMF saját alapjából finanszírozzák. Igénybevétel esetén az adós köteles a hitel ellenértékét saját valutájában az IMF-nek befizetni. A törlesztési kötelezettséget a hitelfelvétel meghatározásakor definiálják, ugyanakkor előfeltétel szinte minden esetben a fizetésimérleg-hiány. A folyósítást a szervezet megfelelő gazdasági-pénzügyi intézkedésekhez köti, amelyek segítségével ismét helyreállítható a külgazdasági egyensúly. A hitel nem egy összegben, hanem részletekben kerül kifizetésre, annak megfelelően, hogy a megkövetelt feltételek, hogyan tudnak teljesülni. Állandó jellegű hitel a stand-by vagy készenléti hitel, amelyben előre lefektetik a folyósítás feltételeit, ezáltal egyfajta biztonsági hálóként funkcionál: meghatározott összegig és meghatározott időn belül az adott ország lehívhatja az összeget. A kompenzáló hitelek (Compensatory Financing Facility) azoknak az országoknak nyújtanak segítséget, amelyek jellemzően exportintenzívek, és valamilyen, tőlük független tényező miatt az exportbevételeik hirtelen jelentősen lecsökkennek. Kompenzáló hitelként az alapban jegyzett kvóta 105%-a hívható le. Léteznek úgynevezett ütköző készletet finanszírozó hitelek (Buffer Stock Financing Facility), amelyek célja, hogy támogassák azokat az országokat, amelyek tagjai a nemzetközi áruegyezményeknek, és hogy készletfelvásárlási és export-visszatartási kötelezettségeiket teljesíthessék. Az alapban jegyzett kvóta 45%-ig vehető igényben ilyen típusú hitel. Az állandó jellegű hitelek közé tartozik még a kibővített hitellehetőség, amely a rászoruló országok számára hosszabb lejáratú és viszonylag nagyobb összegű hiteleket biztosít az IMF. Olyan államok vehetik igénybe, amelyek a súlyos fizetésimérleg-hiány mellett strukturális eredetű gondokkal is küzdenek, ezáltal pedig a gazdasági fejlesztéseket nem, vagy csak minimális mértékben tudják vállalni. A hitel felvételének előfeltétele, hogy az adott ország egy átfogó középtávú pénzügyi-gazdasági tervet nyújtson be a szervezetnek. A kibővített hitellehetőség során az alapban jegyzett kvóta 140%-a vehető igénybe.
- átmeneti jellegű hitellehetőségek – ebben a hitelfajtában az úgynevezett megnövelt hitellehetőség (Enlarged Access Policy) vehető igénybe. Azok az országok alkalmazhatják, amelyeknek a saját gazdasági teljesítményükhöz és az IMF kvótájukhoz viszonyítottan kiugróan magas a fizetésimérleg-hiányuk. Ebben az esetben nincs meghatározott limit, egyedi elbírálással döntenek a felvehető összegről. Az átmeneti jellegű hitellehetőségeket az IMF külső finanszírozási forrásból veszi igénybe (tehát nem a tagok által befizetett összegekből), így költségesebb, mivel a hitelek költségei az IMF által felvett kölcsönök kamatterheihez alkalmazkodnak.
- Különleges számlákon folyósított hitelek – ebben a szekcióban az SDR – Special Drawing Rights vagyis különleges lehívási jogok típusú hitelek foglalnak el jelentős helyet. Az SDR révén a tagország pótlólagos hitellehetőséghez jut, hiszen amikor a Valutaalap SDR-t „teremt”, azaz oszt szét a kvóták arányában tagjai között, azok devizafinanszírozási lehetőségeit bővíti. Fizetésimérleg-hiány esetén a tagországok az SDR jogokat ugyanúgy használhatják, mint egyéb devizaeszközeiket. Az SDR meghatározása során a legjelentősebb, nemzetközi kereskedelemben használt valutákat egy kosárban egyesítik, az így egy kosárba kerülő valuták súlyát pedig egyrészt a nemzetközi kereskedelemben betöltött szerepük, másrészt az IMF által 5 évente elvégzett felülvizsgálat határozza meg. 2015-ig az USA dollár, az euró, a japán jen és az angol font sterling volt a kosárban, 2016. október 1-től pedig mindezek mellé bekerült a kínai renminbi is. 2016 és 2020 között az SDR valutakosár összetétele súlyozva az alábbi szerint alakult (1 XDR-re számítva):
- USD – 41,73%
- EUR – 30,93%
- JPY – 8,33%
- GBP – 8,09%
- CNY – 10,92%
Az egyes hiteltípusok folyósításánál látható, hogy vagy előzetes vagy folyamatos feltételek kerülhetnek meghatározásra, amelyek nagyrészt pénzügyi és gazdasági kérdésekben nyújtanak tervezetet az adott ország számára. Ilyen feltétel lehet például, hogy a költségvetési hiány szintje milyen mértéket érhet el, strukturális reformokra vonatkozó kritériumok, esetenként konkrét gazdaságpolitikai elvárások is. Abban az esetben, ha a hitel visszafizetésének jelentős része megtörtént (jellemzően 70% körül), akkor az ilyen jellegű felügyelet megszűnik, mérséklődik.
A 2008-as 2009-es gazdasági válság során több európai ország is az IMF-hez fordult segítségért, amely hitelkritériumként szigorú szabályokat határozott meg: Románia esetében például a költségvetés kiigazítása mellett, az egységes bérezés tervezetének megalkotása, az adóügyi felelősség, valamint a nyugdíjrendszer reformja is szerepelt a reformok között. Magyarország ekkor szintén hitelfelvételre kényszerült, amely során az IMF, az Európai Unió és a Világbank együttesen mintegy 20 milliárd eurónak megfelelő összeget biztosított az ország finanszírozási és likviditási feszültségeinek oldására. Az IMF-fel országunk ekkor egy 10,5 milliárd SDR összegű készenléti hitelfelvételi megállapodást kötött, 2008 novemberében, amelyből 6,5 milliárd SDR került lehívásra (ez akkor 8,8 milliárd eurónak felelt meg). Az Európai Unióval egy kétéves lehívási időtartamú 6,5 milliárd eurós folyó fizetési mérleget támogató hitelmegállapodás került megállapításra, amelyből 5,5 milliárd eurót hívott le Magyarország. A Világbank részéről 1 milliárd euró értékű hitelt biztosítottak, amelynek célja a magyar kormány költségvetési reform- és pénzügyi stabilitási programjainak, valamint a nyugdíjrendszer finanszírozásának fenntarthatóságát és az egészségügyi szektor hatékonyságának növelését célzó intézkedések támogatása volt. A hiteleket 2016-ban tudta a kormány véglegesen visszafizetni.
Az IMF hitel legnagyobb előnye, hogy viszonylag rövid idő alatt lehetőség van kiigazítani a pénzügyi és gazdasági hiányosságokat, ezáltal sok esetben elkerülhető az államcsőd. A korábbi gazdasági válság során sok állam, aki igénybe vette az IMF hitelt, a befektetői bizalom erősítése érdekében is döntött a kölcsön mellett. Hátránya, hogy viszonylag rövid futamidővel rendelkezik, ezáltal tovább rövidítheti az adott ország devizaadósságainak átlagos futamidejét is. Ezen túl a kamat az, ami tovább növelheti a visszafizetendő összeg költségeit, főként mivel legtöbb esetben a kamatok változóak és emelkedhetnek is.
A nemzetközi szervezetek létjogosultságát és így az IMF tevékenységét is sok kritika érte, főleg az ezredfordulót követően, a megváltozott világgazdasági és geopolitikai helyzetek miatt. Az IMF egyik legismertebb bírálója Joseph Stiglitz amerikai közgazdász, aki korábban a Világbank alelnöki tisztségét is betöltötte. Stiglitz álláspontja szerint az IMF a neoliberális globalizáció fő aktoraként működik, és ezalatt a feladatai nagy részét elhibázta. A közgazdász szerint a kelet-ázsiai válságok, az oroszországi átalakulás és pénzügyi összeomlás, az Argentínában kialakult gazdasági helyzet is mind az IMF számlájára írható. Stiglitz azt a véleményt képviseli, hogy legnagyobb gond az IMF-fel kapcsolatban, az a monetarista dogmákhoz való szoros ragaszkodás, az intézmények közgazdasági jelentőségének figyelmen kívül hagyása, valamint, hogy az IMF vezetőségi szintjén átlengi a politikai manipuláció. Emellett kifejezi azt is, hogy a washingtoni konszenzust követve végrehajtott reformok a teljes világgazdaságot hajlamosabbá tették a válságokra és csökkentették a fejlődőképességét. A válságok bekövetkeztekor az IMF elhibázott kezelési módokat kényszerített az érintett országokra, amivel a gazdasági helyzetük tovább romlott.
Stiglitz a „A globalizáció és visszásságai” című műben a kelet-európai rendszerváltást követő gazdasági szerkezetváltásokkal is foglalkozik. Az írás leginkább azt kifogásolja, hogy a térség privatizációja túl gyorsan ment végbe, ez pedig azt eredményezte, hogy ahelyett, hogy a termelő vagyon hatékonyabban kezdett volna működni, inkább a korrupciót, valamint a kormánykörökhöz közelebb állók vagyonát gyarapította. Stiglitz a gazdasági fokozatosság híve, elméleteiben részletesen kifejti, hogy azok az országok, akik visszautasították az IMF és a Világbank által nyújtott hiteleket, önerőből sok esetben stabilabb és jobb eredményeket tudtak elérni, mint a pénzügyi támogatás segítségével. A 2008-as 2009-es gazdasági válság Stiglitz elméleteit igazolta, különösen a pénzügyi szabályozás megerősítésének mielőbbi szükségességével kapcsolatban. A 2021-es évben kirobbant IMF és Világbank körüli botrány, amely során azt állították, hogy a Doing Business rangsort politikai eszközökkel manipulálták, szintén a közgazdász korábbi álláspontját volt hivatott igazolni.
A tavalyi év gazdasági eseményei ismét felvetették a kérdést, hogy IMF hitellel érdemes lenne-e korrigálni a mutatókat? A legtöbb elemző egyetért abban, hogy a 2008-as válság egy másabb struktúrájú és hatású krízis volt, mint a jelenlegi, korábban az állampapír piac befagyása is komoly nehézséget okozott a válság kezeléséhez. Időközben megváltozott az állampapírok tulajdonosi köre, csökkent a külföldiek aránya, ezen túl pedig az MNB devizatartaléka elégségesnek bizonyul az egy éven belül lejáró külföldi államadósság törlesztésére. A jelenlegi helyzetben tehát nem indokolt egy IMF hitel újbóli igénybevétele, a magyar gazdaság jelenleg jó helyzetben van.
Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.
Az eredeti cikk itt, itt, itt és itt olvasható.
Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:
https://www.oeconomus.hu/oecobright/vilagbank-imf-oecd-wto-milyen-munkat-vegeznek-a-vilaggazdasagban-az-egyes-nemzetkozi-szervezetek/
#IMF #IMFhitel #hitel #Magyarország #válság #gazdaság #EurópaiUnió #Világbank
Szigethy-Ambrus Nikoletta, nemzetközi kapcsolatok elemző. Mestertanulmányait a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karán folytatta. Kutatásokat folytat az orosz-ukrán konfliktus, a külkereskedelmet érintő és gazdaságtörténeti témakörökben is. Jelenleg az ELTE BTK PhD hallgatója, kutatási területe a Magyarországra áramló külföldi tőke szerepe az ország iparosodásában a XIX-XX. század során.
