Egy ország, két entitás, három nemzet, négy vallás – így lehet leginkább jellemezni a világ egyik legbonyolultabb államszervezésével, bürokratikus felépítésével és törvényrendszerével bíró Bosznia-Hercegovinát. A viharos és történelmi tragédiáktól terhelt és világviszonylatban is sok konfliktust megélt balkáni országról a mai napig nem mondható el, hogy stabil törvényhozási, végrehajtási és igazságszolgáltatási rendszerrel rendelkezne. Ráadásul 2025 elején ez az államszervezési struktúra a létrejötte óta az egyik legnagyobb válságát élte meg. A konszolidáció egyelőre várat magára, sőt még eszkaláció egyes elemei is felfedezhetőek voltak az elmúlt hónapokban. Cikkünkben bemutatjuk a bosznia-hercegovinai államszervezet felépítését, megvizsgáljuk az év elején kirobbant alkotmányos válság gyökereit és mozgatórugóit, és bemutatjuk azokat az eseményeket, amelyek a súlyos krízishez vezettek. Emellett megvizsgáljuk, hogy rövid- és középtávon milyen lehetséges kimenetelei lehetnek a válságnak. A cikk nagy részben bosznia-hercegovinai szakértőkkel, elemzőkkel, egyetemi tanárokkal, magas rangú köztisztviselőkkel és diplomatákkal folytatott beszélgetéseken alapul.
Állam(ok) az államban? – a bosznia-hercegovinai államigazgatás felépítése
A bosznia-hercegovinai állam egy többszörösen összetett, decentralizált és rendkívül bonyolult alá-, fölé-, illetve mellérendeltségi viszonyokkal rendelkező államstruktúra. Maga az államszerkezet a délszláv háború eredményeként jött létre, ugyanis Bosznia-Hercegovinában nem volt más módja a vérengzések lezárásának, csak az, ha a háborús felek – ideértve mind a bosnyákokat, boszniai szerbeket és horvátokat is – egy kompromisszumos békét kötnek. Ezt végül 1995-ben Daytonban, az Egyesült Államok hadseregének egyik bázisán írtak alá. A szerződés lényege az volt, hogy Bosznia-Hercegovina mint államegység fennmarad – vagyis nem lehet felosztani – viszont az a szerbek, horvátok és a bosnyákok államjogilag tagolt, többszörösen összetett, föderatív és decentralizált országa lesz. Így alakult ki az a struktúra, amely szerint egyfelől létezik a Bosznia-Hercegovinai Föderáció, amely tíz kantonból áll, és főleg bosnyákok és horvátok, illetve kis számban szerbek alkotják; másfelől emellett létrejött a Republika Srpska (RS), vagyis a Szerb Köztársaság, amely egy nagyon széles, köztük számos autonóm jogkörrel rendelkező entitás. A föderáció és a RS felett helyezkedik el az államszervezés struktúrában a bosznia-hercegovinai összállami szint, amelyre mindemellett még ráépül a nemzetközi felügyeletrendszer. Ez áll egy katonai ágból (SFOR, majd később EUFOR), amely tulajdonképpen egy békefenntartó céllal Bosznia-Hercegovinában állomásozó haderő. Másrészt a nemzetközi felügyeletrendszer része a békefenntartó haderő mellett a nemzetközi főmegbízott intézménye, amely a rendszer polgári és politikai oldalát hivatott képviselni.
A két entitásból álló Bosznia-Hercegovina – Forrás: www.mapsofindia.com
A Boszniában élő szerbek és bosnyákok is egyetértenek abban, hogy Dayton alapvetően jó lehetőségeket és eszközöket kínált fel mindkét etnikum számára, ugyanakkor az ország alkotmányaként is funkcionáló békeszerződés jelenkori szerepét már teljesen más megítélés övezi a két etnikumban. A boszniai állam és kormány a rendkívül bonyolult összetétel és szabályok miatt az esetek jelentős részében rossz funkcionalitással működnek. Már maga a végrehajtó hatalom fejét jelentő államelnökség is rögtön három személyből áll: egy bosnyák, egy szerb és egy horvát nemzetiségű politikus alkotja. Mivel a kormánykoalíció is mind bosnyák, mind szerb és horvát pártokat is tud a sorai között, így a miniszteri pozíciók elosztása is rendkívül bonyolult, aminek nem egyszer az az eredménye, hogy az egyes tárcák között alig van együttműködés, a döntések végrehajtása rendkívül lassú; ezeket sokszor maguk a miniszterek (vagy éppen az ő ellenlábasaik) akadályozzák. Ennek az egyik legszembetűnőbb példája az, hogy Bosznia-Hercegovinában a külpolitika, ami általában egy ország irányításának a legfontosabb területei között foglal helyet, szinte nem létezik, vagy a legoptimistább vélemények szerint is közel sem tölt be olyan fontos szerepet a nagypolitikában, mint azt teszi más államokban.
Az államszervezés szerves részét képezi a nemzetközi főképviselő és annak irodája (Office of the High Representative – OHR). Ennek a legfontosabb feladata a béke és a törvényes rend fenntartása Bosznia-Hercegovinában, amelyekhez rendkívül széles jogkörökkel és jogosítványokkal rendelkezik. Ezekhez kapcsolódóan rendszeresen robbannak ki kisebb-nagyobb viták a föderáción belül, ugyanis az OHR-t sokan, főként a boszniai szerbek körében egy, a saját autonómiájukat rendkívül korlátozó szereplőnek tartják, ami egyesek szerint döntéseivel felülírja az országban élő szerbek népakaratát. Sokan csak úgy hivatkoznak a képviseletre, mint „Bog i batina”, vagyis „Isten és furkósbot”, szimbolizálva az OHR disszonanciáját. Az OHR intézménye ráadásul nem is a daytoni egyezménnyel, hanem egy későbbi kiegészítő szerződéssel, az úgynevezett bonni jogosítványokkal nyerte el jelenlegi jogkörét. Ebben a főképviselő gyakorlatilag protektori jogköröket kapott: megválasztott politikusokat válthat le, jelöleteket zárhat ki a választásokból, törvényeket függeszthet fel vagy léptethet életbe. Ezekkel a jogokkal az iroda megalapítása óta többször is élt az OHR: az elmúlt három évtizedben két Republika Srpska elnököt is eltávolítottak pozíciójukból, emellett 50-60, a szerb entitásban működő politikust tiltottak el a közügyektől. Többek között emiatt a nemzetközi főképviselő intézményét folyamatosan támadják a boszniai szerb vezetők arra hivatkozva, hogy az neokolonialista séma alapján működik, ugyanis annak a vezetőjét „felülről” nevezik ki és a folyamathoz nem szükséges jóváhagyás az ENSZ Biztonsági Tanácsának részéről.
Megfigyelhető ugyanakkor, hogy az elmúlt tíz évben egyfajta inaktivitást és passzivitást tanúsított az aktuális főmegbízott; az OHR úgymond próbálta hagyni a föderációt, hogy az önállóan, külső intervenció nélkül működjön. Mindazonáltal – ahogy ezt a következő részben látni fogjuk – ez inkább kevesebb, mint több sikerrel járt együtt. Érdekesség, hogy az OHR megalakulása után nem sokkal a britek egy 5+2 pontból álló javaslatot tettek, amelyek teljesülése esetén meg lehetne szüntetni az OHR-t. Ezek között szerepelt a boszniai összállami végrehajtó hatalmon belüli szerep- és jogkörök tisztázása, a katonai és védelmi intézkedések és politika helyzetének rendezése és a stabil fiskális helyzet. Annak ellenére, hogy néhány területen – az OHR értékelése szerint – történt előrelépés, ugyanakkor a főképviselői iroda bezárásának lehetősége az elmúlt évek során teljesen hipotetikus maradt és nagy valószínűséggel ez sem rövid-, sem középtávon nem fog változni. Mindemellett egyáltalán nem biztos, hogy az OHR jelenléte nélkül Bosznia-Hercegovina stabilabb és prosperálóbb ország lenne, ugyanis a nemzetközi főképviselő a rengeteg, sok esetben jogos kritika – például a közvetlen demokratikus ellenőrzés és a főképviselő jogi felelősségre vonásának hiánya – ellenére ellensúlyt képzett és képez az országon belül és hozzájárult a végleges dezintegráció megelőzéséhez.
Bosznia-Hercegovina – és az ország államszervezésének és -felépítésének – ellentmondásos helyzetét rendkívül jól lefedi a centralizáció-decentralizáció disszonanciája. Egyrészt a föderáció kormánya szempontjából majdhogynem Dayton, de különösképp 2006 óta megfigyelhető egy folyamatos és egyre erősödő törekvés a hatalmi centralizáció és a szerb entitás autonóm jogköreinek csökkentése felé. Ugyanakkor ezt a Republika Srpska vezetése erre ellenséges, a saját hatalmának és befolyásának csökkentésére irányuló intézkedésként tekint. Emellett a szerb entitás politikai vezetése ezt természetesen felhasználja arra, hogy a centralizációval és az ahhoz kapcsolódó „veszélyekkel” keltsen félelmet saját szavazóbázisán belül, egyúttal egységet teremtsen és elfedjen számos belső problémát úgy, hogy egyfajta közös ellenségképet alkot a föderáció kormányzata személyében. Másrészt ezzel a szerb entitás kormányzatának célja, hogy fenntartsa, vagy akár sok esetben növelje az entitás autonóm jogköreit. Sokan úgy tekintenek az OHR-re, mint a „föderáció kinyújtott csápjára”, amely csupán a központi kormányzat centralizációs törekvéseit segíti elő úgy, hogy közben maga mögött tudhatja a nemzetközi felhatalmazást és az azzal járó befolyásolási és érdekérvényesítő képességet.
Amint megfigyelhetjük, a centralizációs folyamatokat sokan egy, már több éve elhúzódó szerb szakadárpárti törekvésekre adott ellenreakcióként értelmezik, ugyanakkor mások inkább az utóbbit gondolják az előbbire adott válaszreakcióként. A kérdés rendkívül hasonlít a tyúk-tojás problematikájára, ugyanis a két oldal egymással szemben tanúsított ellenállása még csak nem is a daytoni rendezések után, hanem már jóval korábban létrejött, ugyanakkor az évtizedek (vagy akár évszázadok során) ennek intenzitása változó volt: egyes időszakokban fellángolt (pl. délszláv háború), míg más időszakokban lecsökkent (pl. Tito Jugoszláviája). Ez a központosítási törekvés – természetesen sok más egyéb probléma és körülmény mellett ugyan, de kétségtelen központi szereppel – járult hozzá 1992-ben a délszláv háború boszniai szakaszának kirobbanásához.
Az ábra a következő linken hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/24158371/
Egyes boszniai szerbek szerint mára az OHR teljesen a bosnyák kormányzat befolyása alá került, és mindemellett a nemzetközi főképviselői iroda aktívan hozzájárul a központosítás mielőbbi végrehajtásához. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a daytoni szerződés óta Bosznia-Hercegovina fejlődése közel sem ért el olyan szintet, amelyet egyes elemzők szerint képes lett volna abban az esetben, ha az ország egy jól működő, gyors és hatékony döntéshozási mechanizmussal rendelkező törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltató hatalommal rendelkezik. Ennek a legfőbb oka az államigazgatás bonyolultsága (és decentralizáltsága), amely miatt rendkívül nehéz bevonzani bármilyen külföldi befektetést és FDI-t, ugyanis a befektetőket elriasztja a szinte átláthatatlan és gyorsan változó szabályozás. Az államigazgatás egyes szintjei közötti összhang hiánya pedig még nehezebbé teszi a beruházásokkal kapcsolatos ügyintézést.
Egy új háború casus bellije? – A 2025-ös (alkotmányos) válság története
A 2025 év elején kirobbant alkotmányos válság központi figurája Milorad Dodik, aki – kisebb hatalomjogi közjátékokat leszámítva – már lassan 20 éve áll a Republika Srpska élén. A kirobbant botrány egyik fő motívuma a srebrenicai népírtáshoz kapcsolódik, ugyanis a jelenleg hivatalban lévő Christian Schmidtet megelőző nemzetközi főképviselő, Valentin Inzko távozása előtt röviddel életbe léptetett egy törvényt, amely szerint a délszláv háború idején történt genocídium tagadása bűncselekménynek minősül. Ezzel a cselekedetével gyakorlatilag vádlottá tette szinte a teljes boszniai szerb elitet, ugyanis a legtöbben nem ismerik el népírtásnak a srebrenicai eseményeket, még ha a többség el is fogadja a szerbek felelősségét a gyilkosságokkal kapcsolatban. Válaszul a Republika Srpska többször is hatályon kívül helyezte a főképviselői döntéseket, amelyhez azonban az ország alkotmányának értelmében nincs törvényi joga. Emiatt indult Dodik ellen egy (alkotmányossági) eljárás. Ezzel gyakorlatilag mindkét fél belemanőverezte magát egy olyan szituációba, amelyből egyikük sem tud kijönni győztesként. Ugyanis vagy Dodik bukik el az egyértelmű törvénysértések miatt (lásd hasonló példaként Nikola Gruevszki egykori észak-macedóniai miniszterelnök ügye), vagy a föderáció kormányzata veszti el hitelességét, mert nem tudja kikényszeríteni az akaratát, ergo megszűnik az országon belüli erőszak- és törvénymonopóliuma. A jelenlegi helyzetben úgy tűnik, hogy rövid távon az utóbbira van nagyobb esély.
Ugyanakkor a konfliktus gyökerei sokkal mélyebbre és időben messzebbre vezethetők vissza. 2021-ben az OHR és a Republika Srpska között már olyan szintű konfliktus volt, mint soha előtte. 2023-ban mindezt pedig azzal tetézték az RS-ben, hogy a Banja Luka-i parlamentben meghozták a már fentebb említett törvényt, amelynek értelmében sem a főmegbízott, sem a föderáció alkotmánybírósága nem gyakorolhat joghatóságot a szerb entitás felett. Ez egyértelműen a daytoni békeszerződés és az alkotmány súlyos megsértése volt. Ezt a törvényt Milorad Dodik kezdeményezte, akit Christian Schmidt is figyelmeztetett ugyan a törvény megszületése előtt, ugyanakkor a főmegbízott véleménye süket fülekre talált a szerb entitásban. Ráadásul mindezek után Dodik feljelentette saját magát a föderáció bíróságán, amellyel kezdetben együttműködött, ugyanakkor mindvégig kritizálta annak legitimitását. Mindezek mellett számos esetben megtörtént, hogy a szerb entitás parlamentje olyan tárgykörökben alkotott törvényeket, amelyekben nem volt joghatósága.
Később Dodik ellen elfogatóparancsot is kiadott a boszniai bíróság, ugyanis az nem jelent meg a tárgyalásokon és meghallgatásokon. Ugyanakkor letartóztatása akadályokba ütközik: egyrészt a Republika Srpska területén de facto nincs hatalma a föderáció rendfenntartó erejének, ugyanis a szerb entitás saját rendfenntartó erőkkel rendelkeznek, amelyek természetesen Dodik-pártiak és megakadályoznának mindenféle, a szerb entitás elnökével szemben tett letartóztatási kísérletet. Másrészt a Republika Srpska elnökét megpróbálták már letartóztatni az ország fővárosában, Szarajevóban is. 2025 áprilisának végén Dodik polgármesterekkel találkozott egy, a szerb entitáshoz tartozó kormányzati épületben, amelyből kijőve a Boszniai Állami Nyomozó és Védelmi Ügynökség (SIPA) nyomozói kísérletet tettek letartóztatására, azonban ezt a Republika Srspka belügyminisztériumához tartozó Speciális Antiterrorista Egység fegyveresei megakadályozták. Amikor Dodikot kérdezték az esetről, ő Schmidt főképviselőt tette teljes jogú felelőssé a kialakult káoszért és az azonnali lemondását követelte, emellett megfenyegette, hogy ha Schmidt a Republika Srpska területére utazna, akkor azonnal letartóztatnák.
A Szarajevóban Milorad Dodik autóját védő Speciális Antiterrorista Egység fegyveresei – fotó: Balkan Insight
A Dodik elleni letartóztatási parancsot követően a Republika Srpska parlamentje törvényt hozott arról, hogy a szerb entitás területén nincs többé joghatósága az állami ügyészségnek, az állami bíróságnak, az Állami Nyomozó- és Védelmi Ügynökségnek (SIPA) és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási és Ügyészségi Tanácsának. Ezt a törvényt a boszniai Legfelsőbb Bíróság felfüggesztette a végleges döntés meghozataláig. Mindemellett a boszniai Ügyészségi Hivatal nemzetközi elfogatóparancs kiadását is kérte az Interpoltól, ami azonban ezt Szerbia nyomására megtagadta. Mindeközben a szerb entitás törvényhozása egy új alkotmánytervezetet fogadott el és törvényt hoztak arról, hogy a Republika Srpska saját hadsereget és hírszerző szolgálatot állít fel. Ugyanakkor a boszniai szerb álláspont szerint ők nem akarnak kiszakadni a föderációból, csupán nagyobb önállóságra törekednek és „védik a daytoni szerződésben lefektetett autonóm jogköreiket”. Ez az álláspont – legalábbis a Republika Srpska politikai elitjének helyzetéből fakadóan – pragmatikus indokokkal is alá lehet támasztani; ugyanis, ha a szerb entitás kiszakadna a bosnyák államból és csatlakozna Szerbiához, akkor a mostani politikai vezetés elveszítené hatalmát a szerb államba történő integrálódás miatt. Ezt támasztja alá – ugyan közvetetten – az is, hogy egyes bosnyák szakértők szerint Dodik egy „kvázi jobban működő Abháziát vagy Dél-Oszétiát akar csinálni a bosznia-hercegovinai szerb entitásból”. Emiatt többek között „az állam de facto működésképtelen, a közigazgatást és a hatalmi ágakat nagyrészt a külső kohéziós kényszer tartja egyben”.
Mindazonáltal a válság mélyebb megértéséhez elengedhetetlen, hogy visszatekintsünk a daytoni Bosznia-Hercegovina történelmére és megvizsgáljuk, hogy az ország milyen válságokon ment keresztül az elmúlt harminc évben annak érdekében, hogy reálisan meg tudjuk érteni a jelenlegi konfliktus valódi súlyát. Egyértelmű, hogy az ország rengeteg válságot ért már meg megszületése óta – egyes pesszimista, vagy más értelemben neorealista elemzők szerint az elmúlt évtizedek különböző válságok egymásutánisága volt csupán –, ugyanakkor a legutóbbi sok mindenben eltért, és sokkal súlyosabb és szervesebb problémák ütköztek ki a krízis során, mint előtte bármikor. Legutoljára 1999-2000-ben volt a mostanihoz hasonló helyzet, amikor az akkori nemzetközi főmegbízott Carlos Westendorp leváltotta a Republika Srpska hivatalban lévő elnökét, Nikola Poplasent, ugyanis az nem volt hajlandó kinevezni miniszterelnöknek (!) Milorad Dodikot. Ekkor a Republika Srpska parlamentje a föderációval folytatott kapcsolatok megszakításáról döntött, illetve Poplasen döntését illegitimnek nyilvánította. Nem sokkal később a Westendorpot követő főképviselő, Wolfgang Petritsch szintén leváltotta a föderáció elnökségének horvát tagját, Ante Jelavićot, ugyanis az a főképviselő szerint a boszniai horvátok elszakadására buzdított. Ugyanakkor ezen válság abban különbözik a mostanitól, hogy mind a főképviselő, mind a föderáció kormányzata végre tudta hajtani akaratát és nem történt olyan súlyos megsértése a daytoni alapoknak, mint az idei év során.
A 2025 eleje óta tartó válság súlyossága ellenére egy viszonylag lassan mozgó folyamat, amely több okra is visszavezethető. Egyrészt egyik fél sem kívánt eddig egyszer sem „elmenni a falig” és olyan folyamatokat elindítani, amelyek minden kétséget kizáróan az államszervezet teljes széthullásához vezetnének – ugyanakkor látható, hogy minden eddigi történés ezen forgatókönyv fele mutat. Emellett megfigyelhető, hogy a szerb entitáson belül sokaknak egzisztenciális érdeke kötődik a föderáció fennmaradásához. Másrészt a válság során is többször megmutatkozott a föderáció összetettségének rendkívüli bonyolultsága, a sokszor többszörösen összetett alá-, fölé- vagy épp mellérendeltségi viszonyok az egyes államapparátusok között pedig néhány esetben tovább mélyítették a válságot.
Progresszív liberálisból lett etnonacionalista? – Milorad Dodik és a Republika Srpska
Milorad Dodik pályája számos érdekességet és fordulatot tartogat magában. A szerb entitás elnökéről – ugyan kis túlzással élve – kijelenthető, hogy az 1990-es években ő volt a Republika Srpskaban a milosević-i és karadžić-i szerb nacionalizmus egyik leghangosabb kritikusa és ellenzéke. Körülötte épült fel a független szociáldemokrata párt, amely színeiben 1998 és 2001 között már volt miniszterelnök is a Republika Srpska-ban, nyugati segítséggel. Ekkoriban egy kooperatív, a föderáció más szerveivel és az OHR-rel is együttműködésre kész politikus volt. 2006-ban került vissza a politika élvonalába, azóta különböző pozíciókban – miniszterelnök, a szerb entitás elnöke vagy éppen a bosznia-hercegovinai összállami elnökség szerb tagja – töltött és tölt be vezető szerepeket. Dodik „pálfordulása” több okra is visszavezethető: egyrészt 2001-es perifériára kerülése után szeretett volna visszakerülni a hatalomba, amelyet egy olyan, etnikai értelemben szélsőségesen tagolt államban, mint Bosznia-Hercegovina úgy tudott a legkönnyebben megtenni, hogy nacionalista politikát kezdett el folytatni, ami a Republika Srspka-ban élők többségének vonzó volt. Dodik az évek alatt egyre jobban átvette a kezdetben általa mélyen ellenzett – a Republika Srpska-ban hol erősebben, hol gyengébben, ugyanakkor folyamatosan jelenlévő – szakadárpárti attitűdöt, ami joggal tekinthető politikai opportunizmusnak. Másrészt Dodik fordulatának van egy olyan aspektusa is, amely visszavezethető azokra a külső hatásokra – Montenegró 2006-os vagy éppen Koszovó 2008-as függetlenedése –, amelyek akkor érték Bosznia-Hercegovinát. Emellett a 2006-os választások során egy szélsőségesen nacionalista és revansista bosnyák politikus – Haris Silajdžic – került be az összállami elnökségbe, aki szerint a Republika Srpska egy etnikai tisztogatás eredményeképp jött létre, amelynek értelmében azt teljesen el kell törölni. Dodik egyfajta ellenreakcióként Silajdžic politikájára kezdte el folytatni a saját nacionalista törekvéseit és azóta folyamatosan napirenden tartotta a Republika Srpska elszakadásának az ügyét, ugyanakkor soha nem tett olyan visszavonhatatlan (no turn back) lépést, amely a szerb entitás elszakadásához vezetett volna. Ez főként annak tudható be, hogy Dodik bizonytalan volt az elszakadás Republika Srpskán belüli lakossági támogatottságával, emellett nem tudhatta, hogy Belgrád hogyan reagálna egy ilyen akcióra. Utóbbi azért különösen érdekes, mert a boszniai szerb érvrendszer és a koszovói albán érvrendszer ellentétes a szerbek szempontjából, ugyanis ha az egyiknek lehetséges az autonómia és az önálló állami lét nemzeti alapon, akkor azt ugyanúgy meg kell adni a másik számára is.
Az alkotmányos válság mellett Dodik gondoskodik a szerb entitáson belüli ellenzékének az eltüntetéséről is. 2025. június elején korrupciós vádakra hivatkozva letartóztatták Milan Miličević-et, a Republika Srpska-n belüli legnagyobb ellenzéki párt, a Szerb Demokrata Párt (SDS) vezetőjét és Teslić város polgármesterét. Miličević mellett letartóztattak másik két ellenzéki politikust is, hasonló vádakkal. Emellett Dodik több korrupciós ügyben is érintett volt az elmúlt évek folyamán, ezek során legtöbbször az a vád merült fel ellene, hogy az állami közbeszerzéseket családtagjaihoz köthető cégek és vállalkozások nyerték meg. Ráadásul 2022-ben komoly választási csalással is megvádolták: egy, a Republika Srpskaban ellenzéki színekben induló és megválasztott polgármester állítása szerint a városban, ahol ő nyerte el a vezetői tisztséget, csak úgy tudtak nyerni, hogy „az ellenzéki aktivisták körbevették a szavazóépületeket a választások éjszakáján a voksok számlálása közben, így nem volt lehetőség arra, hogy illetéktelenek (vagy akár a szerb entitás rendőrsége, mert egyes állítások szerint erre is akadt több példa) kicseréljék vagy más törvényellenes dolgot tegyenek az urnákkal. Mindemellett a szerb entitásban a közigazgatás rendkívül rossz állapotát mutatja az is, hogy a legutóbbi, 2024 októberi árvíz során több, mint egy tucat ember halt meg. Egyes állítások szerint az árvízvédelem, vagyis pontosabban annak hiánya okozta a szörnyű katasztrófát, amiért sokan a Republika Srpska kormányzatát tartják felelősnek azt állítva, hogy Dodikék elsikkasztották a (főleg az Európai Unióból érkező) támogatások jelentős részét, amelynek következtében nem tudtak megfelelő védelmi rendszert kiépíteni
Ki az úr a háznál? – külföldi befolyás Bosznia-Hercegovinában
A boszniai állam rendkívüli összetettsége és az ebből fakadó irányítási és ellenőrzési nehézségek, illetve a Dodik-féle álláspont miatt az ország nagy mértékben ki van téve szinte bármilyen külső befolyásnak. Ezzel egy időben megfigyelhető egy felettébb érdekes folyamat is, amely jól rávilágít arra, hogy hogyan is függenek össze egy államigazgatási válsággal küzdő ország belső nehézségei a világ más részein zajló nagyobb folyamatokkal. Kijelenthető, hogy az alapból is jelen lévő etnikai ellentétek rendre felerősödnek egy adott országon vagy területen belül akkor, amikor megnövekszik az általános feszültség szintje és a konfliktusok száma a világban. Ráadásul ezekben az esetekben az egyébként kontroll- és mediátor/arbitrátor szereppel bíró nagyhatalmak figyelme lankad, illetve máshová irányul, így a létrejövő hatalmi vákuumot a legtöbb esetben igyekszik más valaki vagy más valami kitölteni. Ezen esetek többségében három, egymástól elkülönülő, ugyanakkor nem kizárólagos szcenárió figyelhető meg: az első esetében a már említett vákuumot egy helyi, már a válság előtt is erős (politikai/hatalmi) csoport veszi át és ezzel egyidőben terjeszti a már létező hatalmát. A második esetében egy új, a válságot megelőzően nem szignifikáns csoport erősödik meg annyira, hogy akár részleges, akár teljes kontrollt tud gyakorolni az ország vagy terület felett. A harmadik esetben pedig egy külső erő lép a képbe, amely a legtöbb esetben regionális hegemón szereppel bír. Ez a hatalom vagy az adott országban vagy területen jelen lévő proxyjain keresztül fejti ki érdekeit (Dodik-Szerbia/Oroszország, Hezbollah-Irán) vagy ha képes rá, közvetlenül gyakorol befolyást az adott ország vagy terület irányítása felett (Hamász-Gáza). Bosznia-Hercegovina esetében leginkább az első és a harmadik forgatókönyv figyelhető meg: az utóbbi ráadásul egy erősítő, amplifikáló hatást is gyakorol az előbbire, ugyanis Dodik belső megerősödéséhez jelentősen hozzájárulnak az őt támogató külső erők, hatalmak.
Ha megvizsgáljuk azon országokat, amelyek kisebb-nagyobb befolyással bírnak Bosznia-Hercegovinára, egyértelműen felfedezhetünk egy területi törésvonalat a Föderáció és a Republika Srpska között nemcsak területi, de befolyásolási tekintetben is. Mindkettő entitás esetében megfigyelhető ugyanakkor, hogy a legnagyobb (külső) hatalmat egyértelműen azon aktorok tudják gyakorolni, amelyek nemzeti, történelmi és/vagy vallási alapon kötődnek az adott országrész lakosságához. Ez megfigyelhető mind a bosnyákok más iszlám országokkal folytatott viszonyában – amellett, hogy a föderáció területén egyre több a muszlim szokások és szabályok szerint élő ember –, mind a boszniai szerbek Szerbiával és Oroszországgal folytatott kapcsolatában, illetve a boszniai horvátok és Horvátország kapcsolatában is. Általában ezek a területi, és azon keresztül befolyási törésvonalak kizárólagosak, vagyis Szerbiának és Oroszországnak nincs, vagy utóbbi esetében alig – leginkább a földgáz- és kőolajszállítási kitettség miatt nagyrészt gazdasági, kisebb részben politikai értelemben – van közvetlen ráhatása a szarajevói kormányzatra. Mindez visszafele is igaz, vagyis egyik, a szarajevói bosnyák kormányzattal jó kapcsolatot ápoló (iszlám) hatalom sem rendelkezik (szinte semekkora) közvetlen befolyásolási erővel a Banja Luka-i kormányzat felett.
Az ábra a következő linken hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/24158769/
A már említett szereplőkön kívül érdemes megvizsgálni még néhány ország befolyását Bosznia-Hercegovinában. Érdekes Kína esete, ugyanis míg az ország aktívan jelen van – főként az Övezet és Út (BRI) kezdeményezésnek köszönhetően – a nyugat-balkáni régió számos országában, addig ez Boszniáról nem mondható el. Kínának nincs számottevő közvetlen befektetése és érdekeltsége az országban, emellett Bosznia nem tagja a Peking által 2012-ben elindított BRI-nak sem. Néhány nagyobb (köz)építkezésen ugyan jelen vannak kínai cégek, ugyanakkor ezeket nem Kína, hanem a boszniai állam finanszírozza.
A már említett országok mellett a térségben ugyan változó intenzitással, viszont folyamatosan jelen lévő Egyesült Államok viszonylag gyenge hatást gyakorol Bosznia-Hercegovinára. A daytoni szerződés megkötése óta az USA jelentősen lecsökkentette mind katonai, mind politikai jelenlétét az országban, átadva előbb a politikai, majd később a katonai békefenntartás szerepét is az Európai Uniónak. A 2025-ös válság kirobbanása után ugyan néhány nyilatkozatot találunk amerikai kormányzati szereplők részéről, amelyek többsége elítéli Milorad Dodik tetteit, ugyanakkor ezeknek gyakorlati következményei aligha voltak. Mindemellett a Republika Srpska elnöke bízhat egy Trump-Putyin közti kibékélésben, amely a szerb entitás elnökének reményt adhatna pozíciójának megerősítésére és hatalmának Bosznián belüli kiterjesztésére. Mindemellett az Egyesült Államok (neo)izolacionista külpolitikája is arra enged következtetni hosszútávon, hogy az nem kíván sem a térségben, sem Bosznia-Hercegovinában aktív (arbitrátor) aktorként fellépni, így ez a szerep közvetve-közvetlenül egy másik hatalomra hárul.
A sorból természetesen nem szabad kifelejteni hazánkat sem, ugyanis országunk kimondottan nagy befolyással rendelkezik a régióban. Magyarország számára hosszú idő óta kiemelt stratégiai jelentőséggel bírnak a nyugat-balkáni országok, ideértve természetesen Bosznia-Hercegovinát is. Hazánk kezdetek óta részt vett az előbb NATO, majd később EU-védnökség alatt működő boszniai békefenntartó missziókban. 2024-ben ráadásul magyar vezetője volt az EUFOR-nak Sticz László vezérőrnagy személyében, emellett a misszió törzsfőnöke ma is a magyar Szabó Tibor dandártábornok. A magyar kormány számtalanszor hangsúlyozta, hogy a nyugat-balkáni országok Európai Uniós integrációja a teljes szövetség érdeke, emiatt rendkívül proaktív a kapcsolat ezen országok és Budapest között. Ugyanakkor Bosznia-Hercegovinával a viszony meglehetősen felemás: egyrészt a magyar miniszterelnök kifejezetten jó és személyes viszonyt folytat Milorad Dodikkal, akit többször is fogadott már Budapesten, emellett Orbán Viktor is járt már a Republika Srpska fővárosában, Banja Lukában. Másrészt emiatt meglehetősen feszült a viszony a szarajevói föderáció és országunk között, amely az alkotmányos válság kezdete óta inkább csak rosszabbodott és még feszültebbé vált.
Beteljesíthetetlen vágyálom vagy égető realitás? – Bosznia-Hercegovina európai uniós csatlakozása
A Bosznia-Hercegovinán belüli külföldi befolyás vizsgálatánál elengedhetetlen, hogy górcső alá vegyük az Európai Uniót; ugyanakkor annak Bosznián belül betöltött szerepe és hatása számos pontban eltér a többi ország által gyakorolt hatástól. Az Unió legfontosabb prioritásai és egyúttal céljai között szerepel már több éve a nyugat-balkáni bővítés terve, amely azonban az térségben elhelyezkedő országok csatlakozási folyamata és azok előrehaladottsága esetében rendkívül nagy szórást mutat.
A 2000-es évek közepéig még aktívan élt a remény a teljes boszniai elitben – nemzetiségi hovatartozástól függetlenül – egy gyors EU-csatlakozással kapcsolatban, amihez tudták, hogy közös együttműködésre van szükség. Ugyanakkor a 2008-2009-es gazdasági válság, a bővítési fáradtság és egyéb körülmények miatt ez elveszítette relevanciáját és gyakorlatilag megszűnt egy kooperálásra ösztönző erőnek és faktornak lenni. Mára elmondható, hogy a Bosznia-Hercegovinában élők többsége – főként a szerbek, ugyanakkor ez elmondható a bosnyákok többségére, illetve a horvátok egy kisebbségére is – sem EU-optimista, sem EU-pesszimista, mindinkább EU-realista álláspontot képvisel.
A délszláv háború, de még inkább a kelet-közép-európai bővítés után mind a balkáni országokban – különösképp igaz ez Bosznia-Hercegovinára –, mind a már tag EU-s országokban úgy tekintettek az Európai Unió nyugat-balkáni bővítésére, mint valami szent grálra vagy csodagyógyszerre, amely egy csapásra meg fog oldani minden problémát, független annak természetétől vagy eredetétől. Ha megnézzük a nyugat-balkáni országokban végzett közvélemény-kutatásokat az Európai Unióhoz történő csatlakozás témakörében, sok országnál láthatunk viszonylag magas számokat a 2000-es évek első felében, amelyek a 2010-es években csökkenésnek indultak. Ez főként három oknak köszönhető. Egyrészt a lakosság jelentős része szembesült az EU-t érintő belső problémákkal és működési kihívásokkal (pl. migrációs válság okozta ellentétek, egyensúlytalanság a nagy és kicsi országok között stb). Másrészt több balkáni országban jelentősen nőtt a csatlakozásellenes, legtöbb esetben etnonacionalista és populista pártok népszerűsége, amelynek számos indoka között megtalálhatjuk a nemzetközi dekonjunktúrát és az összeurópai politikai és gazdasági kihívásokat (pl. orosz-ukrán háború, energiaválság). Harmadrészt pedig a balkániak egy jelentős része rájött, hogy a csatlakozás nem oldaná meg egy csapásra az őket érintő összes politikai és gazdasági problémát.
Az ábra a következő linken hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/24159012/
Egy ideális szcenárió esetében Bosznia-Hercegovina csatlakozna az Európai Unióba, amit az országban élő szerbek közül sokan támogatnának, ugyanis szívesebben adnák át a Republika Srpska jelenleg autonóm jogköreit inkább Brüsszelnek, mintsem Szarajevónak. Ebből is láthatjuk, hogy a sokszor első látásra technikainak vagy éppen bürokratikusnak tűnő problémák mögött valójában nagyon mély nemzetiségi ellentétek húzódnak. A bővítést ugyanakkor nem szabad felhasználni arra, hogy az egyes, jelenleg Banja Luka és Szarajevó között folyó konfliktusok átkerüljenek egy nagyobb térbe úgy, hogy azok eredete valójában megoldatlan marad. Amíg a balkáni EU-bővítésre tüneti kezelésként és nem a tényleges, legtöbb esetben történelmi és nemzetiségi problémák megoldására használjuk, addig annak semmi értelme nincs, ugyanis az a konfliktusokat és problémákat nem megoldja, csupán transzferálja.
Mindemellett mára a bővítés már sokkal inkább egy politikai eszközzé és nem egy érdemalapú megközelítésen nyugvó döntéssé vált. Ezzel az Európai Unió hibát követ el, ugyanis fenntartja annak a látszatát, hogy a csatlakozás „már csak egy karnyújtásnyira van”, holott ez számos balkáni ország esetében közel sincs így. Természetesen léteznek kivételek, mint például Albánia vagy Montenegró esete, ahol előbbi esetében 26 fejezetet már megnyitottak a 33-ból, míg utóbbi esetében hét fejezetet már le is zártak, így joggal mondható, hogy ezen országok esetében jelentős előrehaladások történtek a csatlakozási folyamatot illetően. Montenegró csatlakozásával a von der Leyen bizottság egyrészt egy kézzel fogható politikai eredményt, másrészt pedig reményt szeretne felmutatni, leginkább Ukrajna számára azzal kapcsolatban, hogy az EU-csatlakozás igen is megvalósítható. Ugyanakkor emiatt számos kritika érte a Bizottságot, főként a csatlakozási tárgyalások átláthatóságával kapcsolatban, emellett más, tagjelölt országokban is – akik akár már több évtizede folytatják a csatlakozási folyamatot (vagyis pontosabban fogalmazva várnak azok előrehaladására) – jogosan merül fel kritikaként és aggodalomként, hogy erőfeszítéseik ellenére olyan országot vesznek fel velük egyidőben, vagy akár előttük az Unióba (gondoljunk csak a gyorsított csatlakozás establishment-párti körökben nagy népszerűségnek örvendő gondolatára), akik egyrészt jóval később kezdték meg a csatlakozási folyamatot, másrészt az Uniós joganyag és szabályozás nemzeti szintű adaptálásában jóval hátrébb tartanak, mint a balkáni országok döntő többsége.
Hova tovább Bosznia? – a válság lehetséges kimenetelei
Cikkünkben megvizsgáltuk a bosznia-hercegovinai államszerkezet rendkívül bonyolult összetettségét, illetve annak közvetett és közvetlen ráhatását a jelenleg zajló folyamatokra és kihívásokra. Emellett elemeztük a 2025 év elején kirobbant, Milorad Dodik fémjelezte (alkotmányos és államszervezési) válságot, és magának a Republika Srpska elnökének a hatalmi körét, illetve befolyását a szerb entitáson és a bosnyák államstruktúrán belül. Láthattuk, hogy az országban számos külföldi erő van jelen hol nagyobb, hol kisebb befolyásolási képességgel és energiával. Mindemellett kitértünk Bosznia-Hercegovina európai uniós csatlakozásának kérdésére, az ehhez kapcsolódó közvetett és közvetlen hatásokra és folyamatokra, illetve annak lehetséges kimenetelére. Az elemzés során láthattuk, hogy nemcsak a boszniai államszerkezet, de maga a válság, illetve az ország más hatalmakkal folytatott kapcsolatai is rendkívül összetettek és egyszerre számos síkon mozognak. A sok bizonytalan változó mellett ugyanakkor levonhatunk pár olyan következtetést, amelyek hatással lehetnek nemcsak az ország, de közvetlenül a teljes nyugat-balkáni térségre és az Európai Unióra egyaránt.
Az alkotmányos válság egyes szakértők becslése szerint körülbelül még két évig fog tartani, igaz, különböző intenzitással. Ennek a folyamatnak a következő, Republika Srpska-ban tartott előrehozott választás vagy egy Dodik elleni belső puccs vethetne előbb véget, amire azonban nem sok esélyt látni jelenleg. Ugyanakkor számos – leginkább bosnyák – szakértő kiemelte, hogy Milorad Dodikot a saját pártján belül fogják leváltani, amire akkor van a legnagyobb esély, ha azt látják, hogy jelenléte és vezetése már több kárt okoz az SNSD-nek, mint amennyi politikai és befolyásszerzési haszonnal az jár. Ugyanakkor ehhez – a leváltáshoz elengedhetetlen belső politikai kollektív akaraton túl – először egy reális és komoly esélyekkel bíró kihívóra lenne szükség, ugyanakkor ilyet nem látni jelenleg a Republika Srpska-n belül.
Néhányan ugyan már arról írtak, hogy akár rövid időn belül kitörhet a „következő délszláv háború”, ugyanakkor erre az esély rendkívül csekély. Természetesen sok magyar fejében még aktívan élnek a tragikus háború szörnyű képei, ugyanakkor még ha a politikai és etnikai ellentétek okot is adnának egy aktív konfliktus kirobbanására, ennek gyakorlati megvalósulása aligha lenne elképzelhető. Egyrészt katonai képzést a fiatalabb generáció nem kapott, másrészt az országban rendkívül alacsony a nehézfegyverek (pl. tankok, harckocsik, ágyúk és más tüzérségi eszközök) száma, amelyek nélkül ma elképzelhetetlen lenne megvívni bármilyen háborút.
Elképzelhető, hogy Dodik belső meggyengülése esetén Christian Schmidt főképviselő úgy dönt, hogy széleskörű jogkörével élve leváltja a szerb entitás elnökét, amelyre láthattuk, hogy volt már példa az OHR működésének történelme során. Ugyanakkor ez Dodik szerb lakosságon belüli és az egyes külföldi hatalmak általi támogatottsága miatt ma nem reális elképzelés. A válság legvalószínűbb kimenetele rövid- és középtávon, hogy az előbb vagy utóbb veszteni fog intenzitásából és be fog fagyni, vagyis lesz egy olyan pont mind a szarajevói kormányzatnak, mind Dodiknak, amelyből nem fog előre lépni, vagyis eszkalálni egyik fél sem, ugyanis az beláthatatlan következményekkel járna az ország számára. Az intenzitás csökkenését mutatják az elmúlt hetek történései is, amelyek nagy valószínűséggel a következő hetekben, illetve hónapokban is folytatódni fognak a körülmények jelentős megváltozásáig, amely alatt leginkább Dodik hatalomban maradására kell gondolni. Ugyanakkor rendkívüli vágyálom – avagy wishful thinking – lenne azt gondolni, hogy Milorad Dodik bukásával minden, Bosznia-Hercegovinát érintő kérdés megoldódna, ugyanis azok a rendkívül mélyről eredő és számos körülményre visszavezethető problémák és kihívások miatt, sokkal inkább csak egy rövidtávú, tüneti kezelését jelentenék az országot érintő számtalan megpróbáltatásnak.
Forrásjegyzék
Arminka Helić. (2025, March 17). The EU needs a proactive approach in Bosnia. POLITICO. https://www.politico.eu/article/eu-bosnia-western-balkans-europe-war-bih-crisis-serbia/
Bassuener, K. (2024, October 16). European Court Intervention by Bosnia’s International High Representative Risks Limiting the Country’s Potential. Just Security. https://www.justsecurity.org/104015/european-court-human-rights-bosnia/
Bosnia: Dodik’s Support “Surprises” Silajdzic. (2010, October). Balkan Insight. https://balkaninsight.com/2010/10/01/bosnia-s-silajdzic-says-serbia-insincere/
Čavalić, A. (n.d.). The Curious Case of (De)Centralization in Bosnia and Herzegovina. Retrieved June 30, 2025, from https://4liberty.eu/wp-content/uploads/2018/05/ADMIR-%C4%8CAVALI%C4%86-_THE-CURIOUS-CASE-OF-DECENTRALIZATION-IN-BOSNIA-AND-HERZEGOVINA.pdf
Đorđević, N. (2021, October 20). The explainer: How does Bosnia and Herzegovina work? Emerging Europe. https://emerging-europe.com/analysis/the-explainer-how-does-bosnia-and-herzegovina-work/
General information. (n.d.). Office of the High Representative. https://www.ohr.int/about-ohr/general-information/
Hedges, C. (1998, April 10). Diplomat Rules Bosnia With a Strong Hand. The New York Times. https://www.nytimes.com/1998/04/10/world/diplomat-rules-bosnia-with-a-strong-hand.html
Interpol rejected to issue an international warrant for Milorad Dodik. (2025, April 3). European Western Balkans. https://europeanwesternbalkans.com/2025/04/03/interpol-rejected-to-issue-an-international-warrant-for-milorad-dodik/
Interview: Wolfgang Petritsch, the High Representative in BiH”It is too late for Jelavic” – Office of the High Representative. (2015). Ohr.int. https://www.ohr.int/interview-wolfgang-petritsch-the-high-representative-in-bihit-is-too-late-for-jelavic/
Kirby, P., & Delauney, G. (2024, October 4). Bosnia floods and landslides leave 19 dead. Bbc.com; BBC News. https://www.bbc.com/news/articles/c4g5elll48lo
Kurtic, A. (2025a, February 26). Bosnian Serb Leader Dodik Convicted of Defying International Official. Balkan Insight. https://balkaninsight.com/2025/02/26/bosnian-serb-leader-dodik-convicted-of-defying-international-official/
Kurtic, A. (2025b, June 9). Bosnian Serb Opposition Condemns Party Leader’s Arrest on Corruption Charges. Balkan Insight. https://balkaninsight.com/2025/06/09/bosnian-serb-opposition-condemns-party-leaders-arrest-on-corruption-charges/
Malek Fouda. (2025, April 24). State-level security agency fails to arrest Bosnian Serb leader. Euronews; Euronews.com. https://www.euronews.com/my-europe/2025/04/24/bosnian-police-fail-to-arrest-republika-srpska-leader-milorad-dodik
Organization for Security and Co-operation in Europe. (1995, December 14). Dayton Peace Agreement | OSCE. Osce.org. https://www.osce.org/bih/126173
Press, T. A. (2022, January 8). How Bosnia’s Dodik went from a moderate reformist to genocide-denying secessionist. NPR. https://www.npr.org/2022/01/08/1071537135/how-bosnias-dodik-went-from-a-moderate-reformist-to-genocide-denying-secessionis
Protest in front of the OHR: The Appointment of a new HR for BiH is requested. (2024, October 18). Sarajevo Times. https://sarajevotimes.com/protest-in-front-of-the-ohr-the-appointment-of-a-new-hr-for-bih-is-requested/
Protesters allege pro-Russia Bosnian Serb leader rigged vote. (2022, October 6). AP News. https://apnews.com/article/russia-ukraine-elections-milorad-dodik-government-and-politics-749f008804f34a7b6365f0fed1b159a5
Sahadžić, M. (2022). The Bonn Powers in Bosnia and Herzegovina: Between a rock and a hard place. ConstitutionNet. https://constitutionnet.org/news/bonn-powers-bosnia-and-herzegovina-between-rock-and-hard-place
Schiwal, J. (2024, October 23). Beyond the Dayton Accords: Resolving Bosnia-Herzegovina’s Frozen Conflict. United States Institute of Peace. https://www.usip.org/publications/2024/10/beyond-dayton-accords-resolving-bosnia-herzegovinas-frozen-conflict
Secretary Marco Rubio on the Actions of Republika Srpska President Milorad Dodik. (2025, March 8). U.S. Embassy in Serbia. https://rs.usembassy.gov/secretary-marco-rubio-on-the-actions-of-republika-srpska-president-milorad-dodik/
Statement by High Representative Valentin Inzko on the 26th Anniversary of the Srebrenica Genocide – Office of the High Representative. (2025). Ohr.int. https://www.ohr.int/statement-by-high-representative-valentin-inzko-on-the-26th-anniversary-of-the-srebrenica-genocide/?print=print
Stevandic: OHR is implementing administrative terror in Bosnia and Herzegovina. (2025, February 27). NSRS. https://www.narodnaskupstinars.net/?q=en/news/stevandic-ohr-implementing-administrative-terror-bosnia-and-herzegovina
The Quint and EU condemn the conclusions of the Republika Srpska Parliament as “anti-Dayton.” (2024, December 26). European Western Balkans. https://europeanwesternbalkans.com/2024/12/26/the-quint-and-eu-condemn-the-conclusions-of-the-republika-srpska-parliament-as-anti-dayton/
US Sanctions Target Dodik Family Network in Bosnia. (2025). OCCRP. https://www.occrp.org/en/news/us-sanctions-target-dodik-family-network-in-bosnia
Western Balkans Regional Poll | February –March 2024 | Full-Deck. (2024, May 14). International Republican Institute. https://www.iri.org/resources/western-balkans-regional-poll-february-march-2024-full/
