Soha nem költöttünk annyit fegyverekre, mint 2025-ben, Európa pedig ezen belül is rekorder évet zárt. A kontinens katonai kiadásai 14 százalékkal emelkedtek tavaly évben, amely a legnagyobb éves növekedés Európában a hidegháború lezárása óta. Hosszú idő óta először fordul elő az az együttállás a kontinensen, hogy nemcsak a geopolitikai helyzet miatti szükség, de a politikai akarat és a források is előálljanak Európa újra fegyverkezése érdekében. Mégis messze vagyunk még az USA-tól is független stratégiai autonómiától. Az európai katonai kiadások az idei ankarai NATO-csúcson is az egyik fő témát képezték, de az európai tagországok kritikusa, Donald Trump alapvetően elégedett lehet: az első elnöksége óta egy ezer milliárd dollárral többet költöttek az európai NATO-tagok védelemre.
A Stockholm International Peace Research Institute (SIPRI) friss adatai szerint a világ katonai kiadásai 2025-ben elérték a 2887 milliárd dollárt, ami reálértéken 2,9 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest. Ezzel együtt már tizenegyedik éve emelkednek/emelkedtek a globális védelmi kiadások. A tavalyi növekedésnek egyedülálló módon most nem az Egyesült Álamok, hanem Európa állt az élére. A kontinens katonai kiadásai ugyanis 2025-ben 14 százalékkal emelkedtek (szemben az Egyesült Államok 7.5%-os csökkenésével) összesen 864 milliárd dollárra. Ez volt a legnagyobb éves növekedés Európában a hidegháború lezárása óta. A védelemre legtöbbet költő országok dobogóján persze még mindig az Egyesült Államok, Kína és Oroszország áll, akik összesen 1480 milliárd dollárt költöttek, ami a globális védelmi költések 51 százalékát teszi ki.
A 29 európai NATO-tagállam 2025-ben összesen 559 milliárd dollárt költött. Köztük is Németország produkálta a legnagyobb növekedést. Katonai kiadásai az előző évhez képest 24 százalékkal nőttek és 1990 óta először haladták meg a 2 százalékos küszöböt azáltal, hogy a GDP 2,3 fordították védelemre 2025-ben. De a tavalyi rekorder európai költésből kiemelhető még Spanyolország is, amely katonai kiadásai 50 százalékkal, 40,2 milliárd dollárra nőttek, így védelmi költségvetése 1994 óta először haladta meg a GDP 2 százalékát. Spanyolország azért is külön érdekes, mert a NATO-n belül egyedüli országként jelentette ki, hogy nem fogja teljesíteni a szövetség új, emelt költségvetési célját, viszont a 2 százalékos költést következetesen viszi majd.
Mi áll a rekordkiadások hátterében?
A felfutó európai rekordköltés mögött alapvetően három tényező húzódik, amelyek együttállására évtizedekig nem volt példa a kontinensen. A romló geopolitikai helyzet miatti szükség, a változáshoz szükséges politikai akarat, valamint az ezt finanszírozó források védelmi területre való csoportosítása.
A hidegháború lezárása után ugyanis hiába mutatott rá a délszláv-háború, majd különösen Oroszország 2008-as grúziai háborúja, hogy a „történelem vége” elmélet inkább illúzió és a háborúk kora nem ért véget. Valódi politikai akarat nem alakult ki a kontinens újrafegyverkezésére, vagy legalább a meglévő képességek drasztikus csökkenésének mérséklésére. A forrásokat illetően pedig a legtöbb európai állam a „békeosztalék” logikáját követte, és inkább csökkentette védelmi kiadásait, illetve más területekre csoportosította a forrásokat. Ezzel szemben 2014-ben, a Krím orosz annexiója után a szükség és a szándék, legalábbis deklaráltan, már megszületett a védelmi képességek fejlesztésére, ezt jól mutatta a NATO wales-i csúcson elfogadott GDP 2 százalékos célkitűzése. Miközben a 2010-es évek második felében a régiónkban– így Magyarországon is – már elindultak különböző haderőfejlesztési programok. Azonban a legtöbb országban a szükséges költségvetési források átcsoportosítása csak lassan indult meg, a jóléti kiadások elsőbbsége továbbra is felülírta a védelmi prioritásokat.
Szükség
A valódi, Európa védelempolitikája szempontjából is transzformatív pillanatot Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója hozta el. Az ukrajnai, valamint a közel-keleti háborúk egyértelmű jelei voltak annak, hogy nemcsak, hogy a konfliktusok kora nem ért véget, de még az elhúzódó, konvencionális háborúkra is fel kell készülnie az országoknak. A biztonságpolitikai gondolkodás átalakulása mellett az orosz-ukrán háború közvetlen szükséget is teremtett Európában a védelmi képességek fejlesztésére. Ukrajna támogatása miatt ugyanis több európai állam hadianyag- és lőszerkészlete jelentősen csökkent, és a háború rámutatott arra is, hogy bizonyos katonai képességek – például a légvédelem vagy a drónhadviselés területén – korlátozottan állnak rendelkezésre Európában.
Az európai védelmi építkezés szükségességeinek felsorolásánál nem mehetünk el Donald Trump mellett sem, aki éles kommunikációjával, a kollektív védelem megkérdőjelezésével kikezdte a transzatlanti kapcsolatokat. Trump így nemcsak arra ösztönzi az európai NATO-tagállamokat, hogy növeljék védelmi kiadásaikat, de neki köszönhetően egyre hangsúlyosabbá vált az USA-tól is független, stratégiai autonómiáról szóló diskurzus és az ehhez szükséges lépések megtétele Európában.
Politikai akarat és források
Az biztonsági környezet romlása miatt rég nem látott szándék jelent meg az európai államok részéről a hiányzó képességek rövid- és középtávú pótlására, fejlesztésére. A kontinensen történt biztonságpolitikai fordulat szempontjából is jelképes esemény volt, hogy néhány nappal Oroszország 2022. február 24-i ukrajnai inváziója után Olaf Scholz kancellár a német parlamentben „Zeitenwende-t” azaz történelmi fordulópontot hirdetett. Ez pedig a hidegháború lezárása óta példátlan haderőfejlesztést indított el Németországban, azzal a céllal, hogy Bundeswehr a NATO keretein belül a legnagyobb európai hadsereggé váljon. Németország példáját pedig mások is követték. A NATO hivatalos becslése szerint 2025-re mind a 32 tagállam elérte vagy meghaladta a GDP 2%-át védelmi kiadásban, amely jól jelzi, hogy a politikai akarat már a védelmi költségvetések növekedésében is megnyilvánult. Ugyanezen szempontból kulcsmomentum még a NATO-tagállamok védelmi költségvetésének bővüléséről szóló döntés a tavalyi hágai csúcstalálkozón. Eszerint a tagok GDP-jük 3,5 plusz 1,5 százalékát költik védelemre és ehhez kapcsolódó fejlesztésekre.
Az ábra itt hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/29130214/
A 2025-ös rekorder európai védelmi költés mögött megemlítendő tényező még, hogy nem csak nemzeti szinten, de Európai Uniós szinten is előtérbe került a védelem kérdése, amelyhez Brüsszel különböző együttműködési platformokat és támogatásokat biztosít. 2023-ban megszületett az Európai Védelmi Ipari Stratégia (EDIS) amely 2035-ig ad irányt az európai védelmi iparpolitikának. 2024-ben az azonnali hiányok (lőszer, légvédelem, modernizáció) pótlására elindult az európai védelmi ipar együttműködésen alapuló beszerzés keretében történő megerősítését szolgáló eszköz (EDIRPA). Ursula von der Leyen pedig tavaly bemutatta a ReArm Europe/Készenlét 2030 programot, amely egy 800 milliárd eurót fordítana Európa felfegyverzésére, az európai védelmi ipari kapacitások fejlesztésére.
Messze még a stratégiai autonómia
Bár az európai védelmi költségvetés látványosan növekszik és a kontinens katonai képességekben is fejlődik, továbbra sem rendelkezik teljes stratégiai autonómiával. Hiába erősödik ugyanis a „Buy European” narratíva és jelennek meg az ezt az elvet követő Európai Uniós ösztönzők, a legfontosabb fegyverrendszerek tekintetében az európai államok továbbra is jelentős részben amerikai technológiára támaszkodnak. Ezek főleg olyan, magas hozzáadott értékű high-tech fegyverrendszerek – az F-35-ösökről, Patriot-rendszereken át, a HIMARS rakéta-sorozatvetőig – amelyek fejlesztése nem csak rendkívül költséges, de időigényes is lenne. Ezen probléma egyik gyökere, hogy Európa katonai K+F kiadásai továbbra is töredékét jelentik az amerikai ráfordításoknak, 2025-ben mintegy 17 milliárd eurót, szemben az amerikai közel 138 milliárd eurós szinttel, vagyis Európa az Egyesült Államok védelmi technológiai fejlesztési ráfordításainak alig egynyolcadát költi el. Amíg ezen a területen nem történik drasztikus változás nehezen hozható be Európa (védelmi) technológiai hátránya.
Másik probléma az európai védelmi szektor töredezettsége, amely a beszerzésekben, képességfejlesztésekben rendre megnyilvánul. Ennek elsődleges oka, hogy Európa védelmi ipara továbbra is nemzeti logika mentén működik, nem pedig egységes európai iparként. Az országok saját „nemzeti bajnokaikat” építik és finanszírozzák, emiatt rengeteg a párhuzamos fejlesztés és a duplikáció. Az Európai Unió ebben a tekintetben is próbál segítséget nyújtani a tagállamok számára, így például a fent említett EDIRPA vagy a Magyarország által is megigényelt SAFE (Security Action for Europe) program hitelkerete is a közös beszerzés és fejlesztés ösztönzését hivatott támogatná. Az eredmények azonban egyelőre visszafogottak.
Végső kritikaként pedig a növekvő katonai kiadások fentarthatóságát is meg kell említeni. A folyamatosan emelkedő tagállami védelmi költések, valamint az uniós támogatási rendszerek iparpolitikai szempontból is fontosak, ugyanis ez a vállalatok számára hosszú távú és kiszámítható megrendelésekre fordítható le. Még mindig nem egyértelmű azonban a vállaltvezetők számára az, hogy hosszú távon is kitart-e ez a lendület. A gyártókapacitások bővítése lassú, bürokratikus és rendkívül költséges folyamat, sok vállalat pedig nem hajlandó pusztán politikai nyilatkozatokra alapozva milliárdos beruházásokat indítani. Ebben a tekintetben a legnagyobb kérdés az, hogy mekkora az európai lakosság tűréshatára, ha a védelmi költéseket a gazdasági növekedés és az elmúlt évtizedekre jellemző európai jóléti modell kárára lehet csak megvalósítani.
A közgazdaságtan klasszikus megközelítése szerint ugyanis a védelmi célú kiadások növelése leggyakrabban éppen a jóléti kiadások kárára tehetőek meg. Egyszerű a képlet: ha többet költünk fegyverekre, akkor kevesebb maradhat oktatásra, egészségügyre és szociális kiadásokra. Ez az ún. vaj vagy ágyú dillemma. A tagállamok vezetőinek többsége ezért a társadalom tűréshatárán belül jellemzően óvatosan lavírozott a védelmi kiadások fokozatos emelése és a jóléti, szociális célú költések között. Ha azonban a jóléti intézkedések zsugorodása mentén megjelenik a lakossági elégedetlenség, akkor hamar elpárologhat a most még meglévő politikai akarat és újra stagnáló pályára léphetnek a védelmi kiadások.
Források:
Global military spending rise continues as European and Asian expenditures surge. In: SIPRI, 2026.04.27.
https://www.sipri.org/media/press-release/2026/global-military-spending-rise-continues-european-and-asian-expenditures-surge
Defence Expenditure of NATO Countries (2014-2025)
https://www.nato.int/content/dam/nato/webready/documents/finance/def-exp-2025-en.pdf
Europe’s defence firms are flying. Now for the hard part. In: The Economist, 2025.10.29.
https://www.economist.com/business/2025/10/29/europes-defence-firms-are-flying-now-for-the-hard-part
EDIRPA In: European Comission
https://defence-industry-space.ec.europa.eu/eu-defence-industry/edirpa-addressing-capability-gaps_en
WAGNER, Peter: Németország újra Európa legerősebb hadseregét építi. In: Oeconomus, 2026.05.11.
https://www.oeconomus.hu/oecoglobus/nemetorszag-ujra-europa-legerosebb-hadsereget-epiti/
Nagy Dávid, politikai elemző, biztonság- és védelmi politikai szakértő. Tanulmányait a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és a Haifai Egyetemen végezte, mesterdiplomáját nemzetközi biztonság- és védelempolitika szakon szerezte.
Karrierjét a Danube Institute elemzőjeként kezdte, majd tanácsadóként és az elemzési részleg vezetőjeként dolgozott az EuroAtlantic Tanácsadó és Befektetési Zrt.-nél. Jelenleg az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány geopolitikai elemzőjeként tevékenykedik.
Fő kutatási területe a közép-európai biztonságpolitika, valamint a Közel-Kelet geopolitikai dinamikái, különös tekintettel Izraelre.
