Categories
Oecogram

A 2024-es amerikai elnökválasztás előképe

Az Egyesült Államokban november 5-én tartják majd az újabb elnökválasztást, az amerikai történelem 60. választását, és a kampányolás időszaka már kezdetét is vette. A szokásostól eltérően alakulhat a verseny, hiszen a két megszokott induló fél (republikánusok és demokraták) mellé bekerül egy elég ismert névvel és nagy múlttal rendelkező, független induló, Robert F. Kennedy Jr, aki John. F. Kennedy, volt amerikai elnök unokaöccse.

Az előrejelzések azt mutatják, hogy Donald Trump támogatottsága megelőzte Joe Bidenét, amelyben közrejátszhattak a jelenlegi elnök baklövései, valamint a hírhedt független elnökjelölt indulása is, aki mind a republikánusok, mind pedig a demokraták oldaláról csábíthat el szavazókat. (Bár Bidentől – volt demokrata politikus révén – a felmérések szerint többet fog.) A témában releváns információkat a következő infografikán ismertetjük:

Az ábra itt hivatkozható: https://infogram.com/step-by-step-1h9j6q7gox1ov4g?live

A 2020-as elnökválasztáshoz képest eltérőek a körülmények. A jelenlegi, instabil és már-már kaotikus geopolitikai helyzetben meghatározó szerepet játszik egyedüli szuperhatalomként az Amerikai Egyesült Államok, így az elnökválasztás eredménye nem csupán az USA-ra, hanem a nemzetközi helyzetre kihatással lesz.

A „hallgatási pénz” ügy:

Friss információk szerint Donald Trumpot az amerikai manhattani esküdtszék hat héten át tartó, több mint 20 tanú részvételével zajló tárgyalás után ítélte el 34 vádpontban, melyek egyenként 5000 dollár pénzbüntetést és 4 év börtönt vonnának maguk után, ami 136 év letöltendő börtönbüntetést jelentene, ámde a vádpontok összevonásával ez négy évre csökkenthető. A jogerős bírói döntés július 11-én fog megszületni, addig is csak találgatni lehet, hogy a volt amerikai elnököt felelősségre fogják-e vonni. Azt is kilátásba helyezték, hogy csupán háziőrizetet fog kapni. Az esetleges börtönbüntetés bizonyos akadályokat gördíthet Donald Trump elnökválasztási kampánya elé, azonban az elítélése nem korlátozza őt abban, hogy továbbra is induljon, így a felállás valószínűsíthetőleg változatlan marad.

 

Megjelent írások

Iratkozzon fel hírlevelünkre