Categories
OecoGlobus

Visszatért a 2019-es értékekhez a globális károsanyag kibocsátás

☁️ Klíma Átláthatósági Jelentés alapján a világ legnagyobb 20 gazdaságának (G20 országok) károsanyag kibocsátása az új típusú koronavírus-járvány ideje alatt közel hat százalékkal csökkent a különféle kormányzati korlátozások eredményeként. Ugyanakkor idén, már várhatóan négy százalékkal növekszik a károsanyag kibocsátás szintje a világon. A fenntartható klímapolitikára nézve aggodalomra ad okot, hogy az olyan jelentős széndioxid-kibocsátó országok, mint Kína, India vagy Argentína idén várhatóan már meghaladják a 2019-ben mért teljes értéket. A G20-as országok együttesen a teljes globális széndioxid-kibocsátás közel háromnegyedéért felelősek, amelynek kibocsátása 2021-ben várhatóan öt százalékkal emelkedik, amely növekedésből Kínának 60 százalékos részesedése van. Mindez azt jelenti, hogy az elmúlt időszak válsága szinte semmilyen pozitív hatással nem járt a környezetre nézve, vagy csak átmenetileg javult a helyzet és idén újra, közel 36,4 gigatonna széndioxid kerülhet a levegőbe, amely megközelíti a 2019-es évi értéket. A legutóbbi gazdasági válság idején is hasonló jelenség történt, amikor is 2009-ben 1,5 százalékkal csökkent a széndioxid-kibocsátás, de 2010-ben már öt százalékos emelkedés következett be. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) 2021. október végén tette közzé előzetes jelentését az idei év klíma állapotáról, amelyben megemlítik, hogy 2015 és 2021 közötti évek a valaha mért legmelegebb hét esztendőnek felelnek meg.

🔥 2021. október végén megtartották az ENSZ klímacsúcstalalkozóját Glasgow-ban, ahol a világ vezető politikusai, üzletemberei és hírességei is részt vettek. A brit sajtó számolt be arról, hogy több mint 400 magángép érkezett a rendezvényre, amelyek együttesen közel 13 ezer tonna széndioxidot bocsátottak a levegőbe. Összehasonlításként látható, hogy mindez 1600 skót állampolgár éves károsanyag termelésével egyezik meg.. ENSZ Környezetvédelmi Programjának (United Nations Environment Programme, UNEP) 2021-es kibocsátással foglalkozó jelentése alapján a korábbi párizsi egyezmény keretében vállalt feltételek teljesítése érdekében a világ üveggázhatású gáz-kibocsátást a következő nyolc évben a felére kellene csökkenteni. A jelentés megállapítja, hogy a klímavédelmi intézkedések jelentős csúszásban vannak a világon, és 2030-ig amennyiben érdemben nem foglalkozik a világ a környezetvédelemmel, a 45 százalékos kibocsátás csökkentés helyett alig 7,5 százalékos mérséklődés következik be,. A glasgowi klímacsúcson (COP26) Hszi Csinping kínai elnök nem vett részt, miközben országa a károsanyag-kibocsátás közel egyharmadáért felelős. A kínai gazdaság a tavalyi lassulást követően olyan mértékben indította újra idén a szén-alapú erőműveit, hogy a károsanyag kibocsátása év végéig meghaladhatja a 11 gigatonnát, amely 5,5 százalékkal magasabb a COVID-19 előtti szinthez képest. Ráadásul a klímahelyzet fokozódása odáig vezet, hogy egyre extrémebb időjárási körülmények fogják uralni bolygónkat.

🌡️ A Boston Consulting Group (BCG) 2021-es felmérése keretében közel 1300 nemzetközi nagyvállalatot kérdezett meg kilenc iparágban arról, hogy hogyan kezelik a károsanyag kibocsátásukat. A válaszadók 85 százalékát foglalkoztatta az a tény, hogyhogyan érhetnek el az alacsonyabb környezetszennyezést, ugyanakkor csak alig 11 százalékuk tudta ténylegesen csökkenteni az értéket. A BCG megállapítja, hogy a környezetvédelem érdekében az egyik legnagyobb akadályt az jelenti, hogy a vállalatok nem tudják pontosan mérni az általuk okozott széndioxid kibocsátást. Mindösszesen a felmérésben résztvevő cégek alig kilenc százaléka tudta pontosan mérni a környezeti lábnyomukat és összességében átlagosan 30 és 40 százalék közötti a cégek mérési pontatlansága, amely megnehezíti a tényleges környezetvédelmi célkitűzések elérését. A megfelelő intézkedéseket az is hátráltatja, hogy a vállalatok 86 százaléka továbbra is manuálisan tartja nyilván a kapcsolódó adatokat.

⚖️ A KPMG nemzetközi tanácsadócég által készített Net Zero Readiness Index (NZRI) alapján értékelik az egyes országok dekarbonizációs stratégiáját és teljesítményét. A jelentésben kizárólag a legjobban teljesítő 25 országot szerepeltetik, amelyek sorrendjét több mint 100 mutató alapján határozzák meg és további hét nemzetet neveznek meg, akik egyfajta megfigyelendő státuszt kapnak. A jelentés alapján Magyarország kiemelkedő, a 13. helyen szerepel, miközben olyan nagy nemzeteket előzünk meg, mint az Amerikai Egyesült Államok, Szingapúr vagy Ausztrália. Az első helyen északi országok állnak, első helyen Norvégiával. A jelentés egyik legérdekesebb pontja, hogy az értékelés alapján a világon azon öt ország egyike hazánk, amelyek maximális pontszámot értek el a jogalkotás szintű intézkedések esetében. A magyar helyezés abból a szempontból is jelentős, hogy a kelet-európai országok közül még Lengyelország szerepel a 19. helyen. Magyarország jogszabályilag erősen támogatja a fenntarthatóságot, miközben a villamosenergia-termelésünk nagyjából 40 százalékban atomerőműből származik. Tíz uniós tagállam, köztük hazánk is, levélben szólította fel 2021. októberében az Európai Bizottságot annak érdekében, hogy az atomenergiát sorolja át az alacsony széndioxid-kibocsátású energiaforrások közé. Mindez segítené, hogy az évszázad közepéig kitűzött klímacélokat az EU elérhesse.

🇭🇺 Magyarországon már korábban felismerték az esetleges klímakatasztrófa-veszély fontosságát. Jól tükrözi mindezt, hogy hazánkban már törvényi szinten szabályozták, hogy 2050-ig milyen fontos klímacélt kell teljesíteni. Áder János köztársasági elnök a glasgowi ENSZ klímacsúcstalalkozóján beszélt arról, hogy Magyarország szerencsés esetben akár már 2026-ig teljesen megszüntetheti a szénalapú áramtermelést, de legkésőbb 2030-ban erre sor fog kerülni. Továbbá 2030-ig várhatóan több mint duplájára, 6500 megawattra növekszik a napenergia-kapacitás, és 2030-tól a városi tömegközlekedésben kizárólag csak elektromos meghajtású járműveket lehet majd üzemeltetni.

👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:

https://www.oeconomus.hu/oecoglobus/2021-szeptembereben-dramai-mertekben-csokkentek-az-europai-autoeladasok-a-covid-29-ujabb-mellekhatasa/

💾 Az ábra forrása itt található.

#Fenntarthatosag #Kornyezetvedelem #Szendioxidkibocsatas #Klima #Klimavalsag

Zsófia Németh
Külső junior kutató | Megjelent írások

Iratkozzon fel hírlevelünkre