Categories
OecoGlobus

Normalizálódik a faanyagok ára, a korábbi hirtelen áremelkedés árcsökkenésbe fordult

🏗️ A pandémia során a faanyagok világpiaci ára elképesztő mértékben növekedett 2021 májusáig, majd pedig a történelmi csúcshoz képest augusztus elejéig több mint 60 százalékkal esett vissza. 2021 májusában már 1670 dollárba került az alapanyag, amely hatszorosa a 2020 áprilisi mélypontjához képest, illetve több mint háromszorosa a járvány előtti szinthez képest. A faanyagok árában bekövetkező ilyen mértékű visszaesés az 1978-as év óta nem történt. Természetesen a 2021 folyamán eddig lezajló hatalmas és hirtelen drágulással magyarázható a kimagasló visszaesés is. Az árcsökkenés mögött az egyik legfontosabb magyarázat, hogy az új típusú koronavírus járványból való kilábalásnak köszönhetően a kínálati oldal, és így az ellátási láncok is újra tudtak indulni. Ennek köszönhetően a megnövekedett keresletet egyre jobban ki tudják szolgálni a fatelepek. Jelenleg a 2021 év eleji értékhez képest a faanyag egységára közel 20 százalékkal van alacsonyabban, 650 dollár körül.

📉 A David Russell, a Trade Station Group piaci intelligenciáért felelős alelnöke a faanyagok piaci helyzetét csak „Vécépapír-effektus 2”-nek nevezte. A szakemberezzel arra utalt, hogy a járvány kitörését követően a fogyasztók pánikszerűen felvásárolták a meglévő készleteket, ezért rövid idő leforgása alatt egyfajta mesterséges, nem valóságos igényen alapuló keresletet generáltak, amelyre sem a gyártók, sem pedig az ellátási lánc többi szereplője nem tudott normális körülmények között felkészülni. Mindezek hatására az árak átmenetileg akár az egekbe is szökhetnek, de belátható időn belül az árak visszatérnek a normális szintükre. A Business Insider-nek nyilatkozó chicago-i tanácsadócég, az RSM elemzőjének várakozása alapján augusztus végéig, szeptember elejéig az árak 350 és 450 dolláros szinthez térnek vissza. Az elmúlt negyed évszázad során az épületfa egységára jellemzően a 200 és 400 dollár közötti sávban alakult.

🇭🇺 A világpiacon megfigyelhető árdrágulással összhangban hazánkban 72 százalékos drágulást mért az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ). Ráadásul az építőipari alapanyagok döntő részének ára rövid idő alatt olyan jelentősen emelkedett, amely már kormányzati beavatkozást igényelt. Ennek megoldása érdekében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) együttműködik a fogyasztóvédelmi hatósággal, hogy a kormányzati ellenőrzéssorozat sikeresen megvalósulhasson az építőiparban. Koji László, az ÉVOSZ elnökének meglátása szerint a kormányzati intézkedések várhatóan mérsékelni fogják az áremelkedést, illetve a hiány mértékét az országban. Ugyanakkor a szakember várakozása szerint 2021 év vége előtt nem várható, hogy az építőanyag-forgalom helyreálljon, továbbá az év eleji árszint visszatéréséhez is időre lesz szükség.

👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

💾 Az ábra forrása itt található.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:

http://www.oeconomus.hu/oecoglobus/hova-tuntek-a-kontenerek-a-vilagkereskedelembol/

#Faanyag #Epitoanyag #Dragulas #Epitoipar

Külső senior elemző | Megjelent írások

Nándor a Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott pénzügy mesterszakon. Több mint nyolc év munkatapasztalattal rendelkezik multinacionális vállalatoknál, főleg pénzügyi és stratégiai tanácsadási területeken. Mélyreható tapasztalattal rendelkezik iparági és stratégiai elemzések készítésében. Elemzéseiben főként a digitális transzformációra, pénzügyi és energetikai szektorokra koncentrál.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Iratkozzon fel hírlevelünkre