Az ukrajnai háború elhúzódásával egyre gyakrabban merül fel a békefenntartók telepítésének lehetősége, mint a konfliktus hosszú távú lezárásának egyik eszköze. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint legalább százezer békefenntartóra lenne szükség a több mint 1200 kilométeres frontvonal stabilizálásához – ez azonban példátlan méretű missziót jelentene, amely katonai és politikai szempontból is komoly kihívásokkal járna. Egy ilyen lépés nemcsak a fegyverszünet biztosítását célozná, hanem a nemzetközi közösség elkötelezettségét is demonstrálná Ukrajna biztonsága iránt – kérdés, hogy van-e erre reális esély és kapacitás.
Mekkora az esély a békefenntartói misszióra Ukrajnában?
A békefenntartók ukrajnai jelenléte egyelőre inkább elméleti síkon mozog, mintsem azonnal kivitelezhető realitás. A frontvonal hossza jelenleg 1200 kilométer, de ha hozzávesszük az Oroszországgal közös 2295 kilométeres határt (illetve annak egy részét az észak-keleti területeken), a Belarusszal szomszédos 1084 kilométert, valamint a Fekete-tenger partvonalát, amely további 1000 kilométert jelent, akkor több mint 3000 kilométeres szárazföldi és tengeri határszakaszt kapunk. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök 100 ezer fős javaslata alapján 1200 kilométeres frontszakasznál ez kilométerenként csupán 83 békefenntartót jelentene, ami egy századnyi erőnek felel meg – ez katonai szempontból szinte nevetségesen alacsony szám egy ilyen méretű terület ellenőrzéséhez és pacifikálásához.
Összehasonlításképp: becslések szerint körülbelül 680 ezer orosz katona állomásozik Ukrajnában, ami kilométerenként 565 főt, tehát egy zászlóaljnyi erőt jelent. Ez a hatalmas aránytalanság már önmagában jelzi, hogy a 100 ezer fős kontingens nem lenne képes hatékony elrettentést vagy ellenőrzést biztosítani. Ráadásul a békefenntartók hagyományos jogköre általában rendkívül korlátozott: leginkább megfigyelőként működnek, és nem avatkoznak be fegyveres konfliktusokba. Egy olyan dinamikus, intenzív és hosszú harctéren, mint az ukrajnai, ez egyszerűen nem lenne elegendő. Egy ilyen komplikált misszió sikeréhez nemcsak a létszám jelentős növelésére – akár 200-300 ezer főre – lenne szükség, hanem egy robusztus mandátumra is, amely lehetővé teszi a fegyveres beavatkozást a tűzszünet megsértése esetén. Ehhez légi támogatás, kiberbiztonsági egységek és haditengerészeti jelenlét is elengedhetetlen lenne, különösen a Fekete-tenger partvidékén, ahol az orosz flotta továbbra is fenyegetést jelent. Hogy van-e erre elég katona, pénz és fegyver egyelőre nyitott kérdés.
Politikai szempontból az esélyeket tovább csökkenti Oroszország várható ellenkezése. Moszkva eddig minden olyan nemzetközi kezdeményezést elutasított, amely az ukrán szuverenitás megerősítését célozza, és valószínűleg csak akkor támogatna egy békefenntartó missziót, ha abban „baráti” országok – például Belarusz, India vagy Kína – dominálnának. Az érem másik oldalán viszont Ukrajna van, amely ugyanúgy a számára megbizható partnereket (például európai országok, esetleg Japán, Kanada stb.) kíván látni a frontvonalon. Az is érdekes, hogy az ukrán törvények ugyan lehetővé teszik külföldi erők jelenlétét Ukrajna területén nemzetközi megállapodások alapján, ám az alkotmány 17. cikke tiltja állandó külföldi katonai bázisok létesítését, ami további jogi és diplomáciai akadályokat gördít a terv elé. Ha nincs katonai bázis, amely nélkül 100 ezer katonát nem tudnának hatékony támogatni és irányítani, akkor a békefenntartók hogyan tudnának elrettentő erőt képezni Oroszországgal szemben? Ehhez viszont Ukrajnának módosítania kellene az alkotmányát, ami a hadiállapot idején érvényes jogrend szerint nem kivitelezhető. Vagyis ahhoz, hogy bármilyen más országból jöjjenek békefenntartók (nem ENSZ-misszió keretében) legalább tűzszünetig a feleknek el kell jutni.
A brit és francia kezdeményezések, amelyek a békefenntartók küldését szorgalmazzák, inkább a háború lezárása utáni forgatókönyvre fókuszálnak, semmint a jelenlegi aktív konfliktus kezelésére. Németország egyelőre nem kötelezte el magát, míg az Egyesült Államok határozottan elutasítja a csapatküldést – legfeljebb a ritkaföldfém-lelőhelyek védelmét fontolgatja, ám erre vonatkozó konkrét szándék sincs a jelenlegi információk szerint. Magyarország álláspontja szerint a béke minimális feltételeinek hiányában egyelőre nem időszerű a békefenntartó misszióról beszélni.
Misszió ENSZ-kötelékben
Egy ENSZ égisze alatt zajló békefenntartó misszió elméletben ideális keretet biztosítana, hiszen globális legitimitást és széles körű támogatást kínál. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) azonban legalább kilenc tagja – köztük az öt állandó tagnak (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország) – egyhangúan el kell fogadnia a határozatot. Ez gyakorlatilag lehetetlenné teszi a misszió jóváhagyását, hiszen Oroszország szinte biztosan vétót emelne, hacsak nem kapna olyan politikai vagy gazdasági engedményeket, amelyek számára elfogadhatóvá tennék a javaslatot.
Az ENSZ békefenntartó misszióinak múltja sem kecsegtet sok reménnyel. A jelenlegi ENSZ-missziókban a legtöbb egyenruhás nem európai országokból, hanem afrikai vagy ázsiai államokból érkezik – ez Oroszország számára elfogadhatóbb lehetne, ám az ukrán lakosság és vezetés számára kérdéses, hogy mennyire bíznának meg például mali vagy bangladesi kontingensekben egy ilyen érzékeny konfliktusban. Az ENSZ-erők hagyományosan könnyű fegyverzettel és korlátozott mandátummal működnek, ami egy Ukrajna méretű és intenzitású konfliktusban egyszerűen nem lenne elegendő. Egy hatékony ENSZ-misszióhoz példátlan mértékű finanszírozás és felszerelés kellene: drónok, légvédelem, páncélozott járművek és modern kommunikációs rendszerek, amelyek képesek lépést tartani az orosz hadsereg technológiai fölényével.
A jelenlegi ENSZ-missziókban összesen 52 295 békefenntartó vesz részt. Ez jelentősen elmarad az ukránok által említett 100 ezer főtől – még akkor is, ha hozzászámítjuk a különböző kisegítő személyzetet is (összesen mintegy 61 ezer fő).
Az ábra itt letölthető: https://public.flourish.studio/visualisation/22541136/
További kérdés, hogy ki garantálná a békefenntartók jogkörét és biztonságát. Ha nem kapnak felhatalmazást fegyveres beavatkozásra, a misszió hatástalan marad; ha viszont kapnak, akkor ki biztosítja, hogy az érintett felek tiszteletben tartsák ezt? Egy ENSZ BT-határozat erre önmagában nem elég; külön bilaterális vagy multilaterális megállapodásokra lenne szükség, amelyek kijelölik a békefenntartók pontos szerepét, elhelyezkedését (demilitarizált övezet, hátország vagy kritikus infrastruktúra), valamint finanszírozási és logisztikai hátterét. Ez a komplexitás azt mutatja, hogy az ENSZ-kötelékben való működés bár elméletben vonzó, a gyakorlatban szinte kivitelezhetetlen a jelenlegi geopolitikai környezetben.
Ukrajna és a világ eddigi tapasztalatai a békefenntartókkal
Az EBESZ ukrajnai megfigyelő missziója (2014–2022) tökéletes példája a békefenntartók korlátainak. Az EBESZ-erők feladata a minszki megállapodások betartásának ellenőrzése volt, ám szűk jogkörük és a fegyveres beavatkozás hiánya miatt nem tudták megakadályozni a konfliktus eszkalálódását, amely végül a 2022-es teljes körű invázióhoz vezetett. A megfigyelők gyakran tehetetlenül nézték a fegyveres összecsapásokat, és a hatékony ellenőrzés hiánya miatt a frontvonal mindkét oldalán rendszeresen megsértették a tűzszünetet. Ez a tapasztalat azt mutatja, hogy egy pusztán megfigyelő szerepre épülő misszió Ukrajnában kudarcra lenne ítélve.
Nemzetközi szinten sem jobb a helyzet. A balkáni missziók – például Boszniában az 1990-es években – részben sikeresek voltak, de csak azért, mert a NATO aktív katonai beavatkozása kikényszerítette a békét, mielőtt a békefenntartók átvették volna a szerepet. Afrikában, például Ruandában vagy Szudánban, a békefenntartók gyakran kudarcot vallottak, mert sem létszámban, sem felszerelésben nem voltak felkészülve a szemben álló felek megfékezésére. Ukrajna esetében a demilitarizált övezet (DMZ) létrehozása is szóba jöhet ám a koreai DMZ példája – egy mindössze 4 kilométer széles sáv – nem alkalmazható itt. Sokkal hosszab és nagyobb övezetre lesz majd szükség. A modern hadviselés, különösen az orosz tüzérség és drónok hatótávolsága miatt legalább 20-30 kilométeres mélységű zónára lenne szükség, amelyet megfelelően védeni és megfigyelni is tudnak. Ehhez azonban nemcsak gyalogos erők, hanem légvédelem, felderítő drónok és kiberbiztonsági egységek is kellenének – ez pedig egy teljesen új szintre emelné a békefenntartás fogalmát.
A békefenntartóknak nemcsak jelenléttel, hanem valódi hadviselési képességgel is rendelkezniük kellene, ami messze meghaladja a hagyományos ENSZ- vagy EU-missziók kereteit. Ezért sokan mondják, hogy ez a misszió nem lenne sikeres, ha az Egyesült Államok nem vennének részt benne, mivel ők tudnak biztosítani minden olan forrást, amely szükséges egy igazi elrettentő erőhőz. A szükséges erő nagysága – figyelembe véve a több mint 3000 kilométeres határszakaszt és a potenciális fenyegetéseket – meghaladhatja több NATO-tagállam teljes haderejét. Például a balkáni NATO-missziók során legfeljebb néhány tízezer katonát vetettek be, míg Ukrajnában ennek többszöröse lenne szükséges. Az ukrán lakosság és az állami hatóságok együttműködése szintén kulcsfontosságú lenne, ám a külföldi erők iránti bizalom ingatag lehet, különösen, ha nem NATO-országokból érkeznének. A finanszírozási kérdések, a tartós jelenlét feltételei és a kritikus infrastruktúra – például atomerőművek vagy gázvezetékek – védelme további bonyolult részletkérdéseket vet fel, amelyek megoldása évekig is eltarthat.
Voltak-e sikeres ENSZ-békefenntartói missziók?
Néhány példa létezik erre is. Az 1990-es években az UNTAG (United Nations Transition Assistance Group) Namíbiában sikeresen felügyelte az ország függetlenné válását és a dél-afrikai erők kivonását, stabil átmenetet biztosítva. Hasonlóan, a UNTAC (United Nations Transitional Authority in Cambodia) Kambodzsában 1992–1993-ban segített a polgárháború lezárásában, választások megszervezésében és a béke fenntartásában, bár a tartós stabilitás ott is kérdéses maradt. Viszont ezek a konfliktusok sokkal kisebbek és kevésbé bonyolultak is voltak. Az ukrajnai kontextusban, ahol egy nagyhatalom (Oroszország) közvetlenül érintett, ezek a példák inkább kivételnek tűnnek, semmint alkalmazható modellnek.
A százezer békefenntartó telepítése Ukrajnába grandiózus elképzelés, de a jelenlegi körülmények között aligha kivitelezhető. A misszió sikeréhez nem elég a puszta létszám: egyértelmű mandátum, masszív nemzetközi összefogás és Oroszország jóváhagyása nélkül a misszió csupán jelképes gesztus maradna. A tartós béke érdekében Ukrajnának és Oroszországnak maguknak kell megállapodniuk a feltételekben, mert a külső nyomásra épülő megoldások hosszú távon törékenyek. A békefenntartók szerepe csak akkor lehet hatékony, ha nem néma megfigyelőkként, hanem valódi elrettentő erőként lépnek fel – ehhez azonban olyan erőforrásokra és politikai akaratra van szükség, amelyek jelenleg nem állnak rendelkezésre.
Felhasznált irodalom
JENSEN, Benjamin: Guarding the Frontier: Options for a Post-Conflict Security Force in Ukraine. In: Center for Strategic & International Studies (CSIS)., 2025.02.26., https://www.csis.org/analysis/guarding-frontier-options-post-conflict-security-force-ukraine
BARRY, Ben: Potential European mission in Ukraine: key military factors. In: International Institute for Strategic Studies (IISS)., 2025.03.07., https://www.iiss.org/online-analysis/military-balance/2025/03/potential-european-mission-in-ukraine-key-military-factors/
Миротворчі місії: види та перспективи застосування для України. In: United Ukraine. 2024.10.21., https://www.united-ukraine.org.ua/post/peacekeeping-missions-types-and-prospects-for-ukraine
A ‘Swiss army knife’ of options for achieving a sustainable ceasefire in Ukraine. In: Geneva Centre for Security Policy (GCSP)., 2025.02.02., https://www.gcsp.ch/sites/default/files/2025-03/GCSP_CF-Toolkit_2025%3Bdigital_v2_0.pdf
Olekszij Anton jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának politológia mesterszakos hallgatója. Korábban a Magyar Külügyi Intézetnél dolgozott gyakornokként, ahol a posztszovjet térség politikai helyzetével foglalkozott.
Szakterülete a nemzetközi kapcsolatok és diplomácia, különösen a posztszovjet államok politikai és gazdasági fejlődése.
