Categories
OecoGlobus

Koronavírus után zöld visszarendeződés jöhet a gazdaságban?

🌎 Koronavírus után zöld visszarendeződés jöhet a gazdaságban? – OecoGlobus

⛅ Levegőszennyezés csökkenése: A járvány nyomán hozott korlátozások nem várt következményekkel jártak, így a levegőben lévő szennyező anyagok hirtelen lecsökkentek. Ennek egyik fő oka a közlekedés visszafogásában keresendő. A járványhelyzet új beszállítói láncokat kényszerített ki ipari termelésben, a közelebbi beszállítókat helyezve előtérbe. Emellett a jelenlegi helyzetben a helyi kis termelők illetve őstermelők felé nagyobb bizalom irányulhat, mint a fél világot átutazó termékek felé. Egy kis dobozos joghurt összetevőivel együtt ahhoz, hogy egy német bolt polcára kerüljön akár 1 000 km-t is utazhat, míg a narancs akár 8 000 km-t, az argentin steak hús pedig 11 000 km-t is megtehet.

🚉 🚲 🇪🇺 Másrészt, úgy tűnik, a koronavírus-járvány korábbi kezdeményezéseket is felerősít. A közúti közlekedést például a vasúti vagy vízi szállítás helyettesítheti – és ezt az Európai Unió is támogatja az ún. Green New Deal (európai zöld megállapodás) keretében. A vasúti közlekedés a személyszállításban is új reneszánszát élheti, mivel a repülésnél akár 80-90%-kal kevesebb a CO2-kibocsátása, viszonylattól függően. Az európai jármű ipar számára minden eddiginél szigorúbb előírásokat fogalmaztak meg a CO2-kibocsátás csökkentésére. A tömegközlekedést pedig egyre nagyobb léptékben váltja ki a kerékpározás. (A rendszeren biciklivel közlekedők aránya Budapesten 20 év alatt 11-szeresére nőtt, országos viszonylatban 22% jár munkába vagy iskolába napi szinten kerékpárral.)

🚮 Hulladékgazdálkodás: Sokan a járvány alatt, az otthoni munkavégzés során szembesültek a jelentős mennyiségű hulladékkal, amely a mindennapok során felhalmozódik. Ezáltal egyre népesszerűbb lehet például az újrahasználható zacskókkal történő bevásárlás. Az olajszármazék alapú anyagok, vagyis a műanyagok helyettesítése, lebomló, cellulóz vagy papír alapú csomagoló anyagokkal folytatódhat. A vírus alatt sok a mindennapi élet számos területen gyakorlati megoldássá vált digitalizáció pedig a papírmentességet segíti elő.

🚯 Ugyanakkor a negatív hozadékai is vannak a mostani életformának. Így például rengeteg egyszer használatos szájmaszk és gumikesztyű lepte el a környezetünket, és emiatt a műanyag szemét mennyisége megtöbbszöröződött. Emellett sokan a tömegközlekedésről nem kerékpárra, hanem autóra váltottak.

🌳 🐎 🚴 Természet közelibb életforma: A vírushelyzet hatására egyre többen fordultak a természethez, olyan tevékenységek felé, mint a szabadtéri sportok, a túrázás és a hobbi kertészkedés. Ezzel együtt a belföldi turizmus is erősödött.

🇭🇺 Magyarország idén nyáron fogadta el a klímatörvényt, amely 2050-re irányozza elő a klímasemlegességet, az európai zöldmegállapodás keretében. Hazánkban idén nyáron az első zöld államkötvény kibocsátás is megtörtént.

👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1671028066381452&id=1265353903615539

https://www.facebook.com/1265353903615539/photos/a.1381017238715871/1690751024409156/

#greennewdeal, #COVID #klímaváltozás #Magyarország #fenntarthatosag #helyitermekek

Senior kutató | Megjelent írások

Németh Viktória makroökonómiai elemző és külpolitikai szakértő. A Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott nemzetközi tanulmányok szakon. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem PhD hallgatója. Korábban makroökonómiai elemzőként dolgozott a Pénzügyminisztériumnál, a Magyar Nemzeti Banknál és az Magyar Kereskedelmi Banknál, mely a magyar bankrendszer egyik legrégebbi és legmeghatározóbb kereskedelmi bankja.

Iratkozzon fel hírlevelünkre