Categories
OecoGlobus

Elkezdődött a fűtési szezon, így áll most a tárolók töltöttsége

❄️ A gáztározók töltöttségi szintje a fűtési szezon kezdetével Európa-szerte, egy-két napos eltéréssel november 13-tól kezdett csökkenni. Ennek következtében újból megkezdődött a nagy mennyiségű gáz beszerzése, a megemelkedett kereslet az Európai Uniós gázársapkáról szóló tárgyalások mellett pedig felhajtotta az árfolyamot. december 19-én végül sikerült megállapodni a földgáz árának maximalizálásáról, aminek hírére az Európában irányadó holland TTF gáztőzsde árfolyama csökkenni kezdett. Az új szabályozás gazdasági hatásait egy részletes írásunkban elemeztük, a földgáz és a villamosenergia ára közötti kapcsolatot pedig egy korábbi beszámolónkban mutattuk be. Magyarország az EU-ban az élmezőnyben áll a fogyasztáshoz szükséges töltöttség mennyiségében.

A Bruegel intézet becslése alapján éves alapon negyedével csökkent novemberben a földgázfogyasztás, mely a megemelkedett tarifák kereslet visszafogó hatásának és a megszokottnál enyhébb időjárásnak köszönhető. A jelenlegi előrejelzések szerint az elmúlt évek átlagánál hidegebb télre lehet számítani. December 19-én az európai gáztározók átlagosan 83,45 százalékban voltak telítettek, ami a csúcspont óta eltelt hónap alatt közel 13 százalékpontos csökkenés. A régió országaival összehasonlítva hazánkban csökkent a második legnagyobb mértékben a tárolók telítettsége, több mint 14 százalékponttal. Az apadás üteme a tél előrehaladtával egyre gyorsul. A nehéz időszak jövő tavasszal kezdődhet, amikor kritikus szintekre csökkenhet a töltöttség, és az orosz földgáz elérhetősége kérdéses lesz. Az Északi Áramlat 1-2 csővezeték az európai földgázfogyasztás 31 százalékát látta el, így kiesése jövőre okozhat jelentős ellátási problémákat. A tárolók feltöltése mellett Kínának a járvány utáni tavaszi újranyitása is tovább fogja fokozni a keresletet, felhajtva ezzel a gázárfolyamokat. A bevezetett lezárások hatására a világ második legnagyobb gazdaságában 2022 első tíz hónapjában 22 százalékkal csökkent a cseppfolyosóított földgáz (LNG) megrendelések volumene. A kínai gazdasági teljesítmény 2023-as erőteljes visszapattanása még nehezebb helyzetbe hozhatja Európát.

📊 Az interneten sok ábrával lehet találkozni, amelyek a gáztározók töltöttségi szintjét hasonlítják össze. Ezen összesítésekből azonban téves következtetéseket lehet levonni a téli fogyasztás fedezésére vonatkozóan, mivel egyrészt a különböző országok tárolási kapacitása nagy mértékben eltér, illetve a fogyasztási szükséglet is változatos. Míg Magyarországon a novemberi földgázfogyasztás átlagosan 10-12 terrawattóra (TWh), addig a közel ugyanakkora lakossággal rendelkező Portugáliában fele ekkora, a hasonló időjárási viszonyokkal rendelkező Csehországban pedig 7 TWh. Hazánk közel 6,4 milliárd köbméter, azaz közel 68 TWh tárolókapacitással rendelkezik. Régiós szomszédok közül Romániát, Lengyelországot, Csehországot és Szlovákiát majdnem feleekkora, Ausztriát pedig közel 95 TWh-nyi gáztároló szolgálja ki. A megfelelő mennyiségű tárolási kapacitás megítéléséhez az éves fogyasztás fedezésének aránya célszerűbb mutató. Egy alacsonyabb, például 60 százalékos magyar telítettségi ráta az éves fogyasztás nagyobb hányadát fedezi, mint például egy teljesen feltöltött lengyel tároló. Ahogy az ábra harmadik grafikonján látható, a december 19-i magyar fogyasztásfedezési szint az Európai Unió tagállamai közül a harmadik legmagasabb. A helyreálló kelet-ázsiai kereslet és a kieső orosz ellátás okozta földgázhiányt a főleg az Egyesült Államokból, Katarból és Ausztráliából érkező LNG pótolhatja. Ennek ára azonban a csővezetéken érkező gázhoz képest magasabb.

💧 Októberben az Európába áramló LNG mennyisége éves alapon 70 százalékkal nőtt, meghaladva a 9 milliárd köbmétert. Az elmúlt fél év tendenciái és nyilatkozatai alapján az Európai Unió az oroszországi földgázbehozatal függőségét LNG függőségre akarja váltani. Azonban az LNG behozatal kapacitása is korlátozott; Európa körül sorban állnak a teli tankerhajók, dokkolásra és rakományuk újragázosítására várva. Az Oroszországgal és szövetségeseivel szemben bevezetett szankciók évi 78 millió tonna LNG-t biztosító beruházást zártak ki az európai piacról. Az év második felében több vízen újragázosítani képes teherhajó (FSRU, Floating Storage Regasification Unit) érkezett Európába. Hollandia, Észtország, Finnország és Németország összesen 23-27 milliárd köbméternyi FSRU kapacitással rendelkezik, utóbbi pedig további 15 milliárd köbméternyit kíván üzembe állítani a következő évben. Az LNG szektor fellendülésének még csak az elején járunk. Előrejelzések szerint 2030-ra 45 százalékkal fog emelkedni az ágazat globális termelése, és teljesen új cseppfolyósító, szállító és újragázosító infrastruktúra fog kiépülni. Oroszországon kívül a világ többi országa összesen 90 millió tonnányi kapacitásbővítést tervez 2023 és 2025 között. Becslések szerint ezekhez közel 400 milliárd dollárnyi beruházásra lesz szükség, melyből 200 milliárdnyit egyedül az Egyesült Államok fog elkölteni.

💾 Az adatok forrása itt érhető el.

👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:

https://www.oeconomus.hu/oecoglobus/mi-koze-a-foldgaznak-az-aram-arahoz/

Junior kutató | Megjelent írások

A Budapesti Corvinus Egyetem gazdaság- és pénzügy-matematikai elemző mesterképzés szak hallgatója.

Iratkozzon fel hírlevelünkre