Sokan hallottak már az online csalásokról, amelyek során csalók a virtuális térben különféle módokon (például társkereső oldalakon) férnek hozzá az áldozataik pénzéhez. Azt azonban jóval kevesebben tudhatják, hogy a világon több százezer ember dolgozhat online csalóként akarata ellenére. Ezek az emberek modern kori rabszolgaként dolgoznak úgynevezett csalásközpontokban, többnyire Délkelet-Ázsiában. Írásunkban bemutatjuk e központok működését, fő működési helyeiket, a felszámolásukat célzó erőfeszítéseket, valamint ezek kilátásait.
A kiberbűnözés egy viszonylag új és igencsak jövedelmező formája a csalásközpont (angolul scam center). Ez egy olyan épületet takar, ahol számos személy dolgozik, a munkavégzés pedig online csalásból, azaz mások pénzének illegális megszerzéséből áll. A „munkavállaló” szó ebben a kontextusban nem volna megfelelő, ugyanis bár vannak, akik önként dolgoznak ezeken a helyeken, sokakat kényszerítenek rá: az ENSZ szerint több százezer ember dolgozhat akarata ellenére csalásközpontokban. A rabszolgaság egy modern formájáról van szó tehát, amely túlnyomórészt Délkelet-Ázsia olyan részein fordul elő, ahol a törvények hiányosan érvényesülnek; elsősorban a Mekong-térség (amely magában foglal két kínai tartományt, Kambodzsát, Laoszt, Mianmart, Thaiföldet és Vietnámot) több országában, kisebb mértékben pedig a Fülöp-szigeteken és Malajziában is.[1]
Mik azok a csalásközpontok?
A központokban a csalók hamis felhasználói profilokkal feltöltött laptopokat és mobiltelefonokat kezelnek. A cél az interneten megcélzott személyek bizalmába való férkőzés hamis profilokkal annak érdekében, hogy a csalók idővel rá tudják őket venni, hogy a pénzüket valamilyen, a csaló által javasolt – természetesen csalárd – módon használják. Az ilyen csalások közé tartozik az ún. pig butchering („disznóvágás”), amikor az elkövető ráveszi az áldozatát, hogy fektesse be a pénzét például kriptovalutákba. A csaló elhiteti az áldozattal, hogy a pénze remekül fial, így további befektetéseket csal ki belőle, majd egyszer csak eltűnik a pénzzel együtt.[2] Az áldozat behálózásának egyik módja az, hogy az elkövető egy vonzó személynek adja ki magát társkereső alkalmazásokon/honlapokon, és így kerül bensőséges kapcsolatba a célszeméllyel.[3]
A csalásközpontokat működtető bűnszervezetek gyakran hamis online – például thaiföldi vagy kambodzsai ügyfélszolgálati pozíciókról szóló – álláshirdetésekkel toboroznak „munkavállalókat” világszerte.[4] Amikor aztán a sikeres online „állásinterjú” után a reménybeli alkalmazott megjelenik a megbeszélt helyen és időben a munkakezdéshez, egy csalásközpontba viszik, ahonnan már nincs menekvés, mivel az iratait és a pénzét elveszik tőle. A rabszolgaként dolgoztatottak között sok a délkelet-ázsiai, de számos latin-amerikai, afrikai, európai és ázsiai országból is vannak fogvatartottak, ahogy amerikaiakat is dokumentáltak már.[5]
A központokban a munka több szintre van bontva. Egy csapat naponta több száz idegennek küld üzeneteket, majd azokat, akik válaszolnak, átadja egy másik csapatnak, amely kapcsolatot épít ki a célszemélyekkel. Részletesen meg van szabva, milyen helyzetben mit kell írni a potenciális áldozatnak. Amint a célszemély beleegyezik a pénzátutalásba, ismét átadják egy másik csapatnak, amely a tranzakciókat kezeli. A csalóktól elvárják, hogy minden nap egy bizonyos számú áldozatot „felsőbb szintre léptessenek”. Ha ezt nem teljesítik, akkor büntetést kaphatnak, például verést vagy kínzást,[6] de a büntetések között szerepel a magánzárka és a szexuális erőszak is. Ha megpróbálnak megszökni, akár meg is ölhetik őket.[7] A fogvatartottak nem merik értesíteni a külvilágot a helyzetükről, mivel a kommunikációs eszközeiket megfigyelés alatt tartják.[8]
A csalásközpontok egyfajta lakónegyedek is lehetnek: 2024 márciusában például a hatóságok bezártak egy Fülöp-szigeteki központot, ahol 700 ember dolgozott, és ahol voltak éttermek, hálótermek, fodrászatok és még egy karaokebár is.[9] A fogvatartottakat adott esetben váltságdíj ellenében elengedik (2024-ben egy Mianmarban fogvatartott etióp rab családja például 7000 dollárt fizetett a szabadon engedéséért). Mindazonáltal azok helyzete sem könnyű, akikért a családjuk kifizeti a váltságdíjat és szabadon engedik őket. Érvényes vízum és elegendő pénz híján ugyanis nehéz elhagyni azt a térséget, ahol akaratuk ellenére dolgoztatták őket. Vannak olyan nonprofit szervezetek, amelyek segítenek hazajutni az ilyen helyzetben lévőknek, ám becslések szerint így is több ezren rostokolhatnak embertelen körülmények között az egyik fő gócpontnak számító thai-mianmari határon.[10] Előfordul, hogy a szabadon engedettek szorult helyzetükben visszatérnek a csalásközpontokba.[11]
Csalásközpontok a Mekong-térségben 2023-2025 között. Forrás: https://www.dw.com/en/why-are-scammers-still-thriving-in-southeast-asia/a-72555085
Mianmar, a csalásközpontok fő helyszíne
A csalásközpontok egy évtizede Kambodzsa partvidékén tűntek fel, ahonnan Mianmarba, a mianmari-kínai határvidékre költöztek, jelenleg pedig továbbra is Mianmarban, a mianmari-thaiföldi határ mentén a legaktívabbak.[12] Az ország több ezer kilométer hosszú keleti határa egy dzsungellel borított hegyvidék, amelyet a katonasággal szövetségben álló hadurak és a kormány ellen lázadó seregek régóta saját birtokukként irányítanak. Sokan közülük az elmúlt évtizedek során nagy vagyonra tettek szert kábítószer-, fegyver- és emberkereskedelemből, valamint vadon élő állatok és növények kereskedelméből. Illegálisan szerzett pénzüket korábban a Kínából érkező ügyfeleket kiszolgáló kaszinókban mosták tisztára.[13]
A koronavírus-járvány alatt azonban a szerencsejáték és más bevételi források elapadtak, a csalásközpontok viszont virágzásnak indultak.[14] A tágabb régióban ugyanez a folyamat játszódott le: a csalásközpontok közül sok eredetileg kaszinó volt, amelyeket pénzmosáshoz használtak, ám különösen a koronavírus-járvány miatt a kaszinók az online térbe, főként a csalások területére helyezték át a tevékenységüket.[15] A 2021-es katonai puccsot követő káosz Mianmarban további teret nyitott a központoknak.[16] A csalásközpontok mára sok milliárd dolláros üzletté nőtték ki magukat. A konfliktuskezelésre szakosodott United States Institute of Peace kutatóközpont szerint a Mekong-térségben végrehajtott kibercsalásokból származó bevételek évente akár 44 milliárd dollárt is kitehetnek.[17]
A csalásközpontok Mianmarban kihasználják a határ menti törvénytelenséget. Mind a mianmari hadsereg, mind az ellene és olykor egymás ellen is küzdő fegyveres csoportok részesülnek az adott haderő által ellenőrzött területen működő központok nyereségéből, vagy éppenséggel ők maguk üzemeltetnek csalásközpontokat.[18] Az ország keleti határa mentén több száz olyan épület van, amelyek civil szervezetek szerint csalásközpontoknak adnak helyet. Egy részük átlagos városokban található, míg más épületek olyan települések részét képezik, amelyeket minden jel szerint kifejezetten bűnözés céljából létesítettek. A csalásközpontoknak helyet adó településeken sokszor mindenki tudja, mi folyik az érintett épületekben, a helyi vállalkozások (például szállodák) egy része pedig kiszolgálja őket.[19]
A csalásközpontok elleni fellépés
Bár a területén nem működnek csalásközpontok, Kína az ellenük való fellépés egyik fő hajtómotorja a Mekong-térségben. Ennek oka egyrészt az, hogy a csalók áldozatai között számos kínai állampolgár van, másrészt pedig a központok működtetői között is sok a kínai személy/bűnszervezet, ami Peking megítélése szerint rossz fényben tünteti fel Kínát. Az ország 2023 őszén elkezdett minden addiginál keményebben fellépni a csalásközpontok ellen, főként a Mianmarral közös határán és a mianmari-thai határon.[20] Kína mind a mianmari hadseregre, mind a katonai junta ellen harcoló lázadókra nyomást gyakorol az együttműködés érdekében.[21] A kínai nyomásra végrehajtott nagyszabású razziák során Mianmarban idén mintegy hétezer, több mint ötven országból származó embert szabadítottak ki csalásközpontokból.[22] A központok kiterjedtségét és a kínai bűnszervezetek működtetésükben betöltött központi szerepét jól mutatja, hogy a mianmari kormány 2023 októbere és 2025 februárja között közel 56 ezer külföldit utasított ki a központokban való érintettség miatt, akik közül több mint 53 ezer fő kínai állampolgár volt.[23] A csalásközpontok elleni mianmari fellépés hatékonyságát mindazonáltal csökkentik a fent említett összefonódások a központok és az adott területet uraló fegyveres erők között.
Kína más országok hatóságaival is együttműködik, olykor a határain túli közös műveletek formájában is, amelyek során eddig több ezer személyt tartóztattak le. Kambodzsában is sor került helyi és kínai hatóságok által közösen végrehajtott rajtütésekre.[24] 2025 elején a mianmari, kambodzsai és laoszi hatóságok műveleteket indítottak a csalásközpontok ellen, amelyek során számos központot bezártak és több ezer fogvatartottat szabadítottak ki.[25]
Thaiföld tranzitországként fontos szerepet tölt be a térségbeli kiberbűnözésben. A thaiföldi-mianmari határ menti csalásközpontok emberrablói gyakran kínaiakat vesznek célba, sok kínai turista ezért inkább lemondja a thaiföldi nyaralását (2023-ban bemutattak egy nagy sikert aratott kínai filmet is, amely elrabolt és csalásközpontokba kényszerített kínai turistákról szólt[26]). Idén januárban egy kínai színészt mentettek ki egy határ menti csalóközpontból, miután egy filmforgatásra való felkéréssel Thaiföldre csábították, majd elrabolták. Eltűnése nagy vihart kavart a kínai közösségi médiában, a nyomás hatására pedig a kínai és a thaiföldi hatóságok közös műveletet indítottak a kiszabadítására.[27]
A turizmus érintettsége miatt Thaiföld egyre aktívabban lép fel a csalásközpontok ellen: lekapcsolja a határ túloldalán lévő, ilyen központoknak otthont adó települések áramellátását, szigorítja a banki szabályait, és ígéretet tett arra, hogy érvényteleníti azok vízumát, akik a gyanú szerint illegálisan tranzitútvonalként használják az országot.[28] Bangkok tavaly mintegy 900 korábban mianmari csalásközpontokban fogvatartott kínai állampolgár hazajuttatásában működött közre (2025 elején körülbelül 1200 kínai személy továbbra is eltűntként volt nyilvántartva Mianmarban).[29]
Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (UNODC) szerint a Mekong-térség kormányai felismerték a csalásközpontok jelentette probléma súlyosságát és fontosnak tartják a központok elleni fellépést, aminek érdekében együttműködnek a UNODC-vel, valamint egymással is. [30] Ugyanakkor a technológiai fejlődés sebessége és az új technológiák bűnszervezetek általi gyors átvétele megnehezíti a hatékony fellépést, ráadásul ha egy helyen sikerül is felszámolni egy csalásközpontot, az gyakran egyszerűen áttelepül egy másik országba vagy az adott ország más részébe, ahol lazább a jogérvényesítés.
Összefoglalás
A rabszolgaság kétségkívül 21. századi formája a csalásközpontokban végzett munka. Ezek a központok a munkavégzést tekintve éppenséggel nem sokban különböznek egy jól működő technológiai vállalattól. Sajátos jellegzetessége a kiberbűnözés ezen formájának, hogy maguk a csalók is áldozatok, nemcsak az általuk megkárosítottak; azon túl, hogy erőszakkal dolgoztatják őket, sokukat lelkileg is megvisel, hogy akaratuk ellenére másoknak kárt okoznak.
Jól mutatja a szervezett bűnözés rugalmasságát és alkalmazkodóképességét, hogy a koronavírus-járványig a csalásközpontok gyakran kaszinóként működtek, a járvány hatására azonban gyorsan alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. A Mekong-térség államainak a csalásközpontok elleni fellépése ellenére a kilátások nem túl biztatóak: a központokat irányító csoportok nem fognak egykönnyen eltűnni, hiszen a kiberbűnözés rendkívül jövedelmező, a térségben, illetve a világon pedig sok olyan instabil hely van, ahol tudják folytatni a működésüket. Az online csalások vonatkozásában pedig további borús kilátásokra ad okot a generatív mesterséges intelligencia várható elterjedése a közeljövőben, ami bizonyára új távlatokat fog megnyitni a kiberbűnözők számára.
[1] UN News, 2025
[2] Solomon, 2023
[3] Solomon és Liang, 2024
[4] UN News, 2025
[5] Solomon és Liang, 2024
[6] Solomon és Liang, 2024
[7] UN News, 2025
[8] Solomon és Liang, 2024
[9] UN News, 2025
[10] UN News, 2025
[11] Solomon és Liang, 2024
[12] Head, 2025
[13] Solomon és Liang, 2024
[14] Solomon és Liang, 2024
[15] Dickinson és Jiji, 2024
[16] Solomon és Liang, 2024
[17] Tangen, 2025
[18] Solomon és Liang, 2024; Head, 2025
[19] Solomon és Liang, 2024
[20] Solomon, 2023
[21] Walker, 2025
[22] Mehta, 2025
[23] Walker, 2025
[24] Solomon, 2023
[25] Tangen, 2025
[26] Walker, 2025
[27] Head, 2025
[28] Head, 2025
[29] Walker, 2025
[30] Tangen, 2025; Dickinson és Jiji, 2024
Nemzetközi kapcsolatok elemző. Mestertanulmányait az ausztrál Macquarie University nemzetközi kapcsolatok szakán végezte. A Pallas Athéné Geopolitikai Kutatóintézet munkatársa volt, majd a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozott három évig. Kutatási területe a geopolitika, kiemelten az indo-csendes-óceáni térség.
