Az Európai Unió közös gazdaságában kiemelt helyet foglalt el a mezőgazdaság, ezen belül is az állattenyésztés és a növénytermesztés ágazatai. A legnagyobb kibocsátó országok – Franciaország, Németország, Spanyolország, Olaszország – évek óta több olyan akadállyal is küzdenek, amelyek közösségi megoldást kívánnának, ám a tényleges reformok még mindig váratnak magukra. Mindeközben az ukrán csatlakozás lehetőségei egyre több nyitott kérdést hagynak, főként a gazdák és gazdaságok fennmaradása számára. Az agrártámogatások csökkenése mellett, a minőségi és egyéb élelmiszeripari kockázatok is felmerülnek, ugyanakkor problémás az ukrán agrárium szerkezete és birtokstruktúrája is. Az alábbi összefoglalóban az európai uniós mezőgazdaság helyzete mellett a lehetséges ukrán csatlakozás pozitív és negatív hozadékait elemezzük a szektor szemszögéből.
Az EU mezőgazdasági ágazata 2023-ban több, mint 537 milliárd eurót termelt, ebből 273,6 milliárd euró származott növénytermesztésből, 214,3 milliárd euró pedig tejből, sertésből, szarvasmarhából, baromfiból és tojásból. A mezőgazdasági szolgáltatások (25,4 milliárd euró) és az elválaszthatatlan, nem mezőgazdasági tevékenységek (23,8 milliárd euró) a fennmaradó részt (9,2%) tették ki. A mezőgazdaság az EU GDP-jének 1,3%-át adta 2023-ban, ami megegyezik a 15 évvel korábbi aránnyal. Hogy ezt kontextusba helyezzük, a mezőgazdaság hozzájárulása az EU gazdaságához nagyon hasonló volt Görögország GDP-jéhez 2023-ban, amely az uniós országok között a 16. legnagyobb gazdaság. A mezőgazdasági ágazat 223,9 milliárd euró hozzáadott értéket teremtett 2023-ban, ami így 2023-ban alacsonyabb volt, mint a 2017-es, valamint az azt követő összes többi év 0,78 eurós relatív csúcsértéke, 2022 kivételével. Mindez azt is jól mutatja, hogy az ágazat megújítása, a szabályozások módosítása, valamint a termelés versenyképességének növelése már nem várhat túl sokáig.
Az EU mezőgazdasági ágazatának teljes termelési értékének egyértelmű többsége (57,8%) a „négy nagy” országból származott: 2023-ban Franciaország volt a legnagyobb eladó, 95,8 milliárd euróval, majd Németország (76,1 milliárd euró), Olaszország (73 milliárd euró), Spanyolország (65,6 milliárd euró). Az uniós országok következő csoportját Hollandia (41,5 milliárd euró), Lengyelország (36,8 milliárd euró) és Románia (22,2 milliárd euró) követte. Az EU mezőgazdasági termelési értékének háromnegyede (76,5%) 2023-ban ebből a hét uniós országból származott.
A termelési költségek 2023-ban összességében csökkentek. A mezőgazdasági ágazat közbenső felhasználása az EU egészében 2023-ban összesen 313,2 milliárd eurót tett ki, ami mintegy 9,4 milliárd euróval kevesebb, mint 2022-ben. Az ágazatban elfogyasztott áruk és szolgáltatások teljes árának 2022-es gyors emelkedése (+31,2%) után 2023-ban mérsékelt csökkenés (-4,7%) volt megfigyelhető. Ez a visszaesés a műtrágyák és talajjavítók (-24,6%), az energia és kenőanyagok (-8,7%), valamint az állati takarmányok (-5,2%) alacsonyabb árain alapult. Mindazonáltal az árak tovább emelkedtek többek között az állatorvosi költségek (+12,0%), az épületek karbantartása (+8,7%), a vetőmagok és ültetési anyagok (+7,8%), a növényvédő szerek (+7,7%) és az anyagok karbantartása (+7,5%) esetében.
A mezőgazdasági kibocsátás becsült értéke 2023-ban nominális értelemben kismértékben, -1,5%-kal csökkent a 2022-es szinthez képest. Ez a kismértékű csökkenés a 2022-es kibocsátási csúcsértékhez képest véget vetett a 2010-ben kezdődött felfelé ívelő tendenciának.
A mezőgazdasághoz és az élelmiszer-termeléshez kapcsolódó ágazatok és szolgáltatások több mint 44 millió munkahelyet biztosítanak az EU-ban – ezen belül a mezőgazdasági ágazat egymaga 20 millió embernek ad rendszeres munkát. Változatos éghajlatának, termékeny talajának, az uniós mezőgazdasági termelők szaktudásának és termékei minőségének köszönhetően az EU világszinten élen jár a mezőgazdasági termékek termelésében és exportálásában. Románia (1,76 millió) és Lengyelország (1,46 millió) messze a legnagyobb foglalkoztatók. Ezek a számok azonban nem adnak teljes képet, mivel a betakarítás szezonális tevékenység, amely sok embert ideiglenes, részmunkaidős szerződéssel foglalkoztat. Ha ezeket a sajátosságokat is figyelembe vesszük, az Eurostat 17 millió főre teszi a munkaerő számát.
A gazdálkodók 157 millió hektár mezőgazdasági földterületen dolgoznak, amely 9,1 millió gazdaságot foglal magába. Ez a megoszlás azonban rendkívül egyenlőtlen: a mezőgazdasági földterület 52%-át a 100 hektárnál nagyobb gazdaságok 4%-a birtokolja. Ezzel szemben a kis méretű, 5 hektár alatti gazdaságok az összes rendelkezésre álló földterületnek csak 6%-át használják, annak ellenére, hogy az összes gazdaság 40%-át teszik ki. A földterületek ilyen mértékű koncentrációja a mezőgazdaság iparosodását tükrözi, ahol néhány vállalat megengedheti magának, hogy fejlett technológiát, gépeket és módszereket alkalmazzon a nagyüzemi termesztés és a globális szintű értékesítés érdekében.
Az ágazat vezetésére jellemző, hogy főként férfiak töltik be az irányító pozíciót: a mezőgazdasági üzemek vezetőinek túlnyomó többsége férfi (68,4 %) és 55 év feletti (57,6 %). A nemek közötti egyenlőtlenség Hollandiában a legmarkánsabb, ahol a gazdálkodók mindössze 5,6%-a nő, míg Lettország és Litvánia áll a legközelebb az 50-50 %-os egyenlőségi arány eléréséhez. Az idősödés komoly következményekkel járhat a szektor fennmaradására. A két legnagyobb kibocsátó országban, Franciaországban és Németországban 2040-re megfeleződhet a gazdaságok száma, amennyiben nem történik változás a tendenciában. Ez egyben azt is jelenti, hogy kevesebben fognak a szektorban dolgozni, csökkeni fog a termelés, így az EU importkitettsége egyre növekszik majd.
További nehézséget jelent a gazdák számára, hogy a szélsőséges időjárási körülmények miatt az élelmiszerbiztonság is veszélybe került. A kiszámíthatatlanná váló helyzetben egyre többen fejezik be a gazdaságok működtetését, mivel a költségek emelkedése és az időjárási viszontagságok együtt csökkentik a nyereségüket.
A Közös Agrárpolitika (KAP) az utóbbi évek során főként rugalmatlansága és aszimmetrikussága miatt került a gazdák kereszttüzébe. A KAP a 2023-2027-es időszakra 264 milliárd eurót különít el, amelyet főként két cselekvési irányvonalra fordítanak: 189,2 milliárd eurót a jövedelemtámogatásra, azaz a mezőgazdasági termelőknek nyújtott közvetlen kifizetésekre, és 66 milliárd eurót a vidékfejlesztésre, az elszegényedett területek kihívásainak kezelésére. A KAP az EU politikájának egyik legtöbbet emlegetett eleme, és folyamatos bírálatok érik többek között a kiegyensúlyozatlan elosztás (a költségvetés mintegy 80%-a a mezőgazdasági termelők 20%-ának kezébe kerül), a megkérdőjelezhető hatékonyság (a mezőgazdasági termelők jövedelme 40%-kal alacsonyabb az uniós átlagbérekhez képest) és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) felé okozott kereskedelmi torzulások miatt. Emellett az uniós mezőgazdasági támogatások sok esetben nem mérik fel, hogy egy-egy terület milyen termelési lehetőségekkel van ellátva, így pedig visszaszorulnak a különböző növényfélék. Míg a gabonafélék támogatása viszonylag széleskörű, addig a hagyományos kertészeti termékek, mint a paradicsom, paprika, uborka, már jóval szűkebb keretű támogatást igényelhet. A KAP reformja már a magyar elnökség során is megfogalmazódott, a következő költségvetési időszak igazolhatja majd, hogy a magyar célkitűzések megvalósítása elérhető- e.
A nehézségek és problémák áttekintése, valamint az általános helyeztkép mellett sokan joggal gondolhatják, hogy Ukrajna EU-s csatlakozás megoldás lehet az uniós mezőgazdaság kihívásainak kezelésére. A kép azonban ennél árnyaltabb, így az alábbiakban röviden a már bemutatott problémákra reflektálnánk az ukrán csatlakozás tekintetében.
Az ukrán EU csatlakozás kockázatai és lehetőségei
Ukrajna Európai Unióhoz való csatlakozásával egy közel 40 milliós piac nyílna meg az európai vállalatok előtt. A háború lezárásával nem csak az újjáépítés kezdődhetne meg, de az újjászervezés is, valamint az ország gazdaságának új alapokra helyezése. Kétségtelen, hogy mindebből számos kkv, valamint nagyvállalat is profitálna, ami élénkítőleg hatna a jelenlegi EU-s gazdasági helyeztre. A mezőgazdaság szintén képes lenne elősegíteni az EU versenyképességének javítását, hiszen Ukrajna már most az EU harmadik legnagyobb agrár-élelmiszeripari importforrásává vált, a gabonafélék közel felét, a napraforgóolaj 80%-át és a baromfihús 25%-át exportálja. Ukrajna EU-tagsága körülbelül egyharmadával növelné az EU szántóterületét, ami jelentősen növelné az európai térség nemzetközi súlyát a globális élelmezésbiztonság garantálójaként. Az EU részesedése a globális búzaexportban 30%-ra emelkedne, így a világ legnagyobb gabonaexportőrévé válna, megelőzve Oroszország 23%-os részarányát.
A pozitívumok után nézzük, hogy milyen hátrányai lennének a csatlakozásnak, főleg a mezőgazdaságra nézve. Az egyik legégetőbb probléma jelenleg az EU mezőgazdaságában az idősödés. A gazdaságok nagy részét 55-60 év fölötti gazdák vezetik, a fiatalabb generációk pedig nem terveznek karriert építeni az ágazatban. A sokszor 10-12 órás vagy ennél is hosszabb munkaidő, az állandó készenlét, a befektetések lassú megtérülése nem nyújt számukra olyan perspektívát, amely miatt folytatnák a gazdaságok vezetését. Ugyan a legtöbb nagy mezőgazdasági termelő országban folyamatosak az innovatív megoldások a kérdés kezelésére, de ezek olyan mértékű befektetéseket kívánnak, amelyeket a kis, családi gazdaságok nem tudnak megengedni maguknak. Amennyiben Ukrajna csatlakozik az Unióhoz, a családi gazdaságok helyzete véglegesen meggyengül, hiszen ekkora konkurenciával nem tudják felvenni a versenyt. Az idősödést szintén nem fogja megoldani az integráció bővítése, mivel Ukrajnában szintén hangsúlyos ez a társadalmi probléma, amit a háború még inkább felerősített, a fiatalok kivándorlásával.
Szintén nyitott kérdés, hogy a beáramló ukrán gabonafélék milyen hatással lennének a nagy termelő országok piacaira. A háború kezdete óta Ukrajna könnyített feltételek mellett tudja exportálni a gabonaféléket és az olajos magvakat, valamint növényi zsírokat és olajokat az EU-ba, mindez pedig már 2022 óta kezdi visszaszorítani az itt megtermelt áru felvásárlását. Az ukrán gabonafélék kapcsán gyakran felmerül a minőségi és egészségügyi kockázat, tekintettel arra, hogy a Bizottság nem kérte Ukrajnától azoknak a minőségbiztosítási szabályoknak a betartását, amelyeket a tagállamoknak teljesíteniük kell a termelés során. Az olcsó gabona miatt az elmúlt években több gazdatüntetés is alakult, főleg a közép-kelet-európai térség államaiban, de gyakoriak a megmozdulások a nyugat-európai államokban is.
A grafikon jól mutatja, hogy a háború előtt kisebb arányban tudott Ukrajna gabonaféléket és egyéb mezőgazdasági termékeket exportálni, mint 2022 után. A két legnagyobb mezőgazdasági termelő országgal összevetve ugyan jóval alacsonyabbak az értékek, viszont mind a francia, mind a német számok mögött az utóbbi évek során erőteljes csökkenés tapasztalható. A termelés visszaesése mögött a már korábban felsoroltak mellett a 2022 óta kedvezményes feltételekkel beáramló olcsó ukrán import is meghúzódik. A 2023-as ukrán adatok arra engednek következtetni, hogy akár a háború folytatódásával, akár annak lezárásával – ami egyben a csatlakozási tárgyalások felgyorsítását is eredményezheti – a jelenlegi feltételek mellett fokozatosan növekedhet az ukrán gabonaexport Európa felé.
Röviden érdemes kitérni az agrárstruktúra és a birtokméret problematikájára is. Az ukrajnai agrárstruktúra, valamint a mezőgazdasági birtokok mérete a jelenlegi helyzet alapján nem illeszkedik bele az Uniós modellbe. Az EU-s modell célja, hogy a kis- és közepes gazdaságokat erősítse, ezzel szemben az ukrajnai helyzetre az exportorientált nagybirtokok jellemzőek. Az ukrán gazdaságok átlagos területe meghaladja az 500 hektárt, míg az EU-ban ez 30 hektár. Az ukrán földek közel harmadát néhány agráróriás használja, külön-külön is több százezer hektárt tartva a kezükben. A területek egy része jelenleg még az ukrán állam tulajdonában van, de ezek értékesítésre várnak, a maradék területen pedig nem kevesebb mint 8 millió ukrán kisgazdálkodó osztozik. Az Ukrajnában működő gigacégek néhány kivételtől eltekintve nyugat-európai és amerikai tulajdonban vannak, amelyek ukrán cégként kerültek bejegyzésre, ukrán ügyvezetőket alkalmazva. 2024. január 1-től pedig már a földvásárlás lehetősége is megnyílt az ukrajnai cégek előtt. A tulajdonszerzési maximum jelenleg 10 000 hektár, az viszont erősen kétséges, hogy ez a gyakorlatban mennyire jelent majd valódi korlátot, hiszen ez a méret leányvállalatok, cégcsoportok beiktatásával már sokszorosan meghaladható.
Végezetül röviden tekintsük át, hogy a jelenlegi agrártámogatási rendszerre az ukrán csatlakozás milyen hatásokkal járna. A 2027-ig tartó költségvetési időszak adataira építő, ezzel kapcsolatban készült előrejelzések egyaránt egyetértenek abban, hogy az ukrán csatlakozás alaposan átírná az eddigi mezőgazdasági támogatások elosztását. A csatlakozás után az ország az EU mezőgazdasági területeinek egyötödével rendelkezne – így Ukrajna lenne az EU Közös Agrárpolitikájának legnagyobb kedvezményezettje, mivel a jelenlegi rendszer a megművelt mezőgazdasági területek nagysága alapján osztja el a KAP-alapokat. A Brookings számításai szerint Ukrajna és a többi tagjelölt státuszú ország csatlakozásával csak Portugália és Görögország kapna több pénzt az EU-alapokból, mint amennyit befizet, míg számos közép-európai ország nettó befizetővé válna. Spanyolország EU-forrásokból való részesedése Ukrajna csatlakozásával 9,6%-ról 0%-ra, Lengyelországé 30,2%-ról 12,6%-ra, Magyarországé 7,6%-ról 3%-ra, Romániaé pedig 18,4%-ról 7,2%-ra csökkenne. Eközben Ukrajna EU-forrásokból való részesedése elérné a 41,7%-ot. A számítás azonban a jelenlegi költségvetési cikluson alapul, és ha Lengyelország és Magyarország továbbra is ugyanolyan ütemben növekszik, mint az előző években, akkor az évtized végére ők is nettó befizetővé válnak. Mindez tehát alátámasztja azt, hogy az ukrán csatlakozás előtt nem csak a KAP, de az összes többi támogatási alapot át kellen strukturálnia Brüsszelnek ahhoz, hogy minden tagállam igazságos módon juthasson hozzá a forrásokhoz.
Összességében az ukrán csatlakozás ugyan járhat kedvező elemekkel az EU számára, de mindenekelőtt új szabályozásokra lenne szükség számos területen. Egyrészt már most is indokolt lenne ugyanazokat a mezőgazdasági szabályokat betartatni Ukrajnával, amelyeket a tagállamok gazdaságai alkalmaznak. Másrészt a források és támogatások elosztását mindenképpen újra kellene gondolni ahhoz, hogy a korábbi rendszer elvei megmaradjanak. Végül pedig ahhoz, hogy az ukrán gazdaság a működő piacgazdaság feltételeit teljesíteni tudja és ne szoruljon nemzetközi pénzügyi támogatásokra, békét kellene teremteni az országban. Ez utóbbi feltétel teljesülése határozhatja meg az összes többi megvalósítását is.
Szigethy-Ambrus Nikoletta, nemzetközi kapcsolatok elemző. Mestertanulmányait a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karán folytatta. Kutatásokat folytat az orosz-ukrán konfliktus, a külkereskedelmet érintő és gazdaságtörténeti témakörökben is. Jelenleg az ELTE BTK PhD hallgatója, kutatási területe a Magyarországra áramló külföldi tőke szerepe az ország iparosodásában a XIX-XX. század során.
