🏧 Világszerte a hagyományos ATM-ek különböző pénznemben tesznek lehetővé készpénzfelvételt a banki ügyfelke számára. Nemrégiben olyan ATM nyílt Prágában, amelyből az emberek fizikai aranyat tudnak vásárolni. A cseh fővárosban üzembe helyezett gép jelenleg az európai kontinens egyetlen ilyen készüléke, melynek sajátossága, hogy kizárólag készpénzt fogad el fizetségként, de abból eurót és cseh koronát is. A lépés mögötti indoklás, hogy ezáltal a vásárló anonim tud maradni, azonban csak maximum tízezer euró összegben vásárolhat. A gép által biztosított lehetőségek kissé limitáltak, három méretben lehet aranyat vásárolni (1 gramm, 10 gramm és 1 uncia kiszerelések). A legelső aranyat adó bankautomatát több mint egy évtizeddel korábban, az Egyesült Arab Emírségekben helyezték üzembe. 2010-ben pedig Berlinben is üzembe helyeztek egy ilyen automatát, de azt három évvel később bezárták.

🥇 Az arany egy rendkívül értékálló nemesfém, amelynek árfolyama jellemzően a gazdasági válságok ideje alatt is jellemzően felfelé ível. Ennek hátterében az áll, hogy a befektetők (értékállósága miatt) egyfajta biztonságos, „menekülő” befektetésnek tartják. A pandémia kirobbanása előtt, 2020. január és február folyamán az arany átlagos ára 1500-1600 amerikai dollár volt unciánként. A járványhelyzet fokozódásával az árfolyam egészen 2000 dollár fölé emelkedett 2020 augusztusáig, amely történelmi rekordnak számít, hiszen még 2011-ben sem került 1800 fölé az árfolyam. Jelenleg, 2021 júniusában az árfolyam 1900 dollár körül ingadozik.

🇭🇺 Magyarországon 2018 óta kiemelt szerepe van az aranytartaléknak, elsősorban a gazdaság stabilitásának biztosítása érdekében is. A Magyar Nemzeti Bank hosszú távú stratégiai célok érdekében az elmúlt időszakban az aranytartalék jelentős mértékű felhalmozása mellett döntött. 2018 októberében a korábbi tartalék tízszeresére növelését követően a magyar jegybank 31,5 tonnára növelte aranykészletét, amelyet nemrégiben még további 94,5 tonnára emelt. A világ országainak jegybankjaiban őrzött aranykészletek rangsorát tekintve Magyarország a korábbi 56. helyről a 36. helyre lépett előre, ezzel az országok felső egyharmadába került. Ugyanakkor ezzel a lépéssel a kelet-közép-európai régión belül a 6. helyről a dobogós harmadik helyet szerezte meg az MNB. Ráadásul a régión belül hazánk rendelkezik a legmagasabb, egy főre jutó aranytartalékkal, amelynek mértéke 0,31 uncia aranyat jelent lakosonként. Az MNB 2021 április végi adatai alapján a több mint 30 milliárd eurós nemzetközi tartalékát a magyar jegybank 84 százalékban devizatartalékban, míg közel 15 százalékát aranyban tartja.

👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

💾 A cikk forrása itt található.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:

#Arany #ATM #Csehorszag #Aranytartalek