1992-ben a Szovjetunió felbomlása után Közép-Ázsiában öt volt tagköztársaság nyerte el függetlenségét: Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán. Ennek ellenére ezen országok közel sem szakították meg kapcsolatukat Moszkvával, Oroszország jelentős szereplő maradt a térségben. A közép-ázsiai köztársaságok mindegyike csatlakozott a Szovjetunió szétesése után Oroszország által életre hívott Független Államok Közösségéhez (FÁK), emellett többségük csatlakozott a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéhez, illetve az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz. Ugyanakkor Oroszország súlya mind globálisan, mind a közép-ázsiai térségben évről évre csökken, viszont Kína súlya dinamikusan nő. Felmerül a kérdés: hogyan változott Kína szerepe és befolyása a közép-ázsiai térségben? Ki a fontosabb partner mind politikai, mind gazdasági értelemben: Oroszország vagy Kína? Tényleg képes lesz Kína teljes mértékben kiszorítani Oroszországot a régióból?
A lomha orosz medve? – politikai kapcsolatok Oroszország és Közép-Ázsia között
A Szovjetunió összeomlása után Oroszország meg tudta tartani befolyásolóképességét és erejét a Dél-Kaukázusban és Közép-Ázsiában; sok évig „segített” abban, hogy az egyes konfliktusok befagyva maradjanak, ugyanakkor ez a folyamat – gondoljunk csak az Örményország és Azerbajdzsán közötti konfliktusra, illetve Georgia eltávolodására Oroszországtól – fokozatosan megszűnik.
Az orosz katonai (alul)teljesítmény Ukrajnában meglepte a közép-ázsiai vezetőket: Moszkvát sokszor trükkös társnak gondolták, ennek ellenére nagyban függtek Oroszországtól a saját rendszerük és biztonságuk fenntartása miatt. Ezt alapjaiban változtatta meg a háború. Az orosz-ukrán háború következtében Oroszország soft powerje jelentősen csökkent a közép-ázsiai térségben; a köztársaságok a háború kérdésében középutas politikát folytatnak és a béke fontosságát hangsúlyozzák, de emellett tartózkodnak attól, hogy elítéljék az orosz inváziót az ENSZ Közgyűlésében. Ugyanakkor ez a tendencia nem konzisztens és rendre felfedezhetőek eltérések, gondolva itt a Kazahsztánban engedélyezett ukránpárti tüntetésekre, illetve arra, hogy Üzbegisztán jegyzékben állt ki Ukrajna területi integritása mellett.
Az egyes közép-ázsiai országok közül Türkmenisztán és Üzbegisztán arra építette fel a nemzeti imázsát, hogy a szovjet múltat elnyomónak és gyarmatosítónak bélyegezte, ezzel szemben Kazahsztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán nem tett ilyet. Az orosz-ukrán háború kitöréséig az egyes országok lakosságának csak kis, túlnyomórészt liberális, nacionalista vagy fundamentalista iszlám nézeteket valló része ítélte csak el Oroszországot, ugyanakkor ez a tendencia a háború kezdete óta megváltozott.
A háború kitörése óta a közép-ázsiai közösségi oldalakon megsokasodtak az olyan bejegyzések, amelyek arra hívják fel a felhasználók figyelmét, hogy Oroszország rendkívül sok muszlim hátterű etnikai kisebbséget sorozott be, nagyobb számban, mint a többségi lakosságból, amelyek aránytalanul magas halálozási adatokhoz vezetnek. Ez tovább erősíti azt a nézetet, hogy Oroszország imperialista vágyai kiapadathatatlanok és konzisztensen törekszik befolyásának és hatalmának erősítésére ezen régióban.
A pénznek nincs szaga? – gazdasági kapcsolatok Oroszország és Közép-Ázsia között
Gazdasági szempontból a közép-ázsiai országok Oroszország külkereskedelme szempontjából közepesen fontos helyet foglalnak el, 2022-ben Kazahsztán a 7., Üzbegisztán a 18. legfontosabb exportpartnere volt Oroszországnak, a legfontosabb exportált árucikkek a gépészeti termékek, nukleáris reaktor-alkatrészek, illetve nyersvas és fa volt. Az orosz-ukrán háború kitörését követően az Oroszország és a közép-ázsiai országok közötti gazdasági kapcsolatok erős volatilitást mutatnak. 2021 és 2022 között a legfontosabb közép-ázsiai exportpartnerként számon tartott Kazahsztánba irányuló export 10%-kal csökkent, míg a Kirgizisztánba irányuló 40%-kal, a Tádzsikisztánba irányuló 25%-kal, a Türkmenisztánba irányuló 23%-kal, az Üzbegisztánba irányuló pedig majd 10%-kal növekedett.
A másik oldalt tekintve Türkmenisztánt leszámítva mindegyik közép-ázsiai országban azt láthatjuk, hogy mind Kína, mind Oroszország a tíz legfontosabb exportpartner között helyezkedik el. Ugyanakkor az egyes országok kereskedelmi adatainak vizsgálata után azt a megállapítást tehetjük, hogy Kína – főként a 2010-es évek első felében – fokozatosan javított pozícióján, sőt Kazahsztán, Tádzsikisztán és Türkmenisztán tekintetében megelőzte a sorban Oroszországot. Ezzel egyetemben Oroszország fokozatosan vesztett ezen országokban a kereskedelmi súlyából, ugyanakkor Közép-Ázsia legtöbb országa számára még mindig jelentős kereskedelmi partner, tehát közel sem beszélhetünk teljes mértékű orosz kiszorulásról.
Emellett rengeteg közép-ázsiai munkavállaló dolgozik Oroszországban. Az ENSZ adatai szerint a külföldön dolgozó, Közép-Ázsiából származó munkavállalók túlnyomó többsége, mintegy 63%-a (4,9 millió ember) Oroszországban vállal munkát. Ez azért rendkívül fontos Oroszország és a közép-ázsiai országok viszonyában, ugyanis ezen munkavállalók jelentős tőkét küldenek az anyaországukba, ami az adott ország gazdaságára élénkítő hatással van (legfőképp Tádzsikisztán és Kirgizisztán esetében).
Kína befolyásolási taktikái
Kína drasztikus gazdasági felemelkedése után rendre próbálja kiterjeszteni befolyását a világ számos országában. Ezek többsége szegényebb, harmadik világbeli, illetve szorosan egyik nagyhatalomhoz vagy szövetséghez sem kötődő országok, főként az afrikai és közép-kelet-ázsiai térségben. Kína általános taktikája befolyásának növelésére – amelyet Afrikában és Dél-Amerikában is megfigyelhetünk – a következő: nagy mennyiségű, hosszú futamidejű és alacsony kamatozású hiteleket nyújt az adott országnak, amelyet az ország számára kiemelt fontossággal bíró, többségében infrastrukturális fejlesztésekre fordíthat. Ezeket a fejlesztéseket Kína saját – nagy többségben állami tulajdonban lévő – cégeivel és munkásaival végezteti el, tehát a hitelből származó források végső soron visszaáramlanak Kínába. Ugyanakkor ezen országok számára azért vonzók a kínai hitelek és befektetések – mondjuk a nyugatiakkal szemben –, mert Kína a hitelek folyósítását nem köti olyan feltételekhez, amelyek az adott ország belügyeibe történő beleszólást eredményezné. Emiatt népszerűek olyan, többségében afrikai és dél-amerikai államokban, amelyek berendezkedése autoriter vagy diktatórikus.
Kína alapvető külpolitikai stratégiájában a legfontosabb elvek között találjuk azt, hogy nem avatkozik be más országok belügyeibe, törekszik a kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok kialakítására, emellett harcol a „három gonosz” – terrorizmus, extrémizmus, szeparatizmus – ellen. Az első látásra pragmatikusnak tűnő irányelvek mellett ugyanakkor Kína nem áll ki maradéktalanul az emberi jogok betartása mellett, ugyanis ezek számára érzékeny kérdéseket is érintenének (gondoljunk csak a muszlim ujgur kisebbség vagy Tibet sorsára). Mindazonáltal ezen elvek miatt Kína természetes szövetségest jelent a közép-ázsiai országok számára, hiszen az részükről nem igényel olyan kompromisszumot, amely a belpolitikai rendszer jelentős átalakításával járna.
Kína két rendkívüli előnnyel rendelkezik, amelyek hozzásegítették a sikeres külpolitikájához: egyrészt rendkívül magas a belpolitikai stabilitás, nem kell egy esetleges kormányváltástól tartani; másrészt a politikai rendszer nagymértékben centralizált. Ezek (főként az erőkoncentráció) hozzásegítenek olyan, sokszor illegitim és korrupt diplomáciai eszközök alkalmazásához, mint a zsarolás és a megvesztegetés, amelyből Kína oly módon jut előnyökhöz, hogy a befektetések többségét kínai állami vállalatok hajtják végre.
Kína befolyásának növekedésében jelentős ugrás volt a 2013-ban bejelentett, a világ valaha volt legnagyobb beruházáscsomagja, az Egy Övezet Egy Út (később Övezet és Út, BRI) kezdeményezés, amely a tervek szerint több, mint 150 országot és nemzetközi szervezetet érintett volna. A BRI kiemelt előnye az, hogy a kínai forrásokat a cél- és tranzitországok által szükségesnek és fontosnak tartott célokra fordítják, ugyanakkor ez rendkívüli előnnyel jár Kína számára is. Ennek ellenére sok, többségében negatív kritika is felmerült, amely az Övezet és Út kezdeményezéshez köthető: egyrészt a befektetések sokszor egyet jelentenek a befolyás növekedésével is, amelyek ugyan nem feltétlen rossz szándékúak, viszont könnyen kiaknázhatók. Másrészt a kínai befektetők kínai munkásokat alkalmaznak, amivel nem növelik a helyi foglalkoztatottságot. Mindazonáltal a legszegényebb közép-ázsiai országok számára az esetek nagy részében ez lehet az egyetlen alternatíva amiatt, mert kevés működőtőke érkezik ezen országokba a világ más pontjairól.
A tűzokádó sárkány? – politikai kapcsolatok Közép-Ázsia és Kína között
Kína nem titkolt küldetése egy új világrend építése az USA által dominált unipoláris rend helyett, amelyben a közép-ázsiai országok az egyik legfontosabb szereplők. A kormányzási és politikai rendszerek közötti hasonlóságok, illetve a közép-ázsiai országokat jellemző politikai inaktivitás miatt nem jelenthető ki teljes bizonyossággal, hogy Kína gazdasági erején keresztül olyan politikai döntések meghozatalára kényszeríti az egyes országokat, amelyeket önállóan nem (feltétlen) tennének meg. Hasonló állítás csak akkor nyerne bizonyosságot, ha ezen országok véleményt nyilvánítanának olyan kérdésekben, amelyek kiemelt jelentőséggel bírnak Kína esetében (Tajvan, dél-kínai tenger, ujgurok). Ezen kérdéseket ugyanakkor a felek következetesen igyekeznek elkerülni.
Annak ellenére, hogy Kína általában törekszik arra, hogy ne lépje túl a hagyományos befolyásolási eszköztárát Közép-Ázsiában – mivel Oroszország stratégiai partnere a térségben –, ugyanakkor az elmúlt évtizedek jelentős katonai és gazdasági fejlődése Kína számára is átírta az addig alkalmazott szabálykönyvet. Mindazonáltal elmondható, hogy Kína katonai szövetséget egyik országgal sem kötött, ennek ellenére – még ha kis piacnak is számít – védelmi eszközök kereskedelme területén aktív kapcsolatot ápol ezen országokkal. Kazahsztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán tagja (emellett Üzbegisztán speciális státusszal rendelkezik) az Oroszország által vezetett Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének, így a fő katonai szövetségesük Oroszország, ahonnan a katonai eszközeik többségét beszerzik.
Kína ugyanakkor sok esetben törekszik katonai kapcsolatainak fejlesztésére a régió országaival. A saját hadianyag-termelésének felfutásával exportőr lett versenyképes árakkal és leszállítási feltételekkel, ideértve a hosszútávú hiteleket, amelyekért áruk szállításával is tudnak fizetni az egyes országok (ez lényegében cserét jelent). Emellett Kína mélyítette a biztonsági együttműködését is – rendszeresen tart hadgyakorlatokat főként azon országokkal, amelyekkel közös határszakasza van (Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán); ezek közül néhány a Sanghaji Együttműködés Szervezetén keresztül valósul meg. Kína preferenciái a biztonsági együttműködéseket tekintve pragmatikusnak mondható – azokra a területekre fókuszál, amelyek döntő módon befolyásolhatják a saját biztonságát is.
A biztonsági együttműködés mélyítését jellemző példa a tádzsikisztáni Gorno-Badakszhánban épített kínai katonai bázis, mely hivatalosan határőrizeti kirendeltségként funkcionál, amit kínai pénzből építettek és a kínai Népi Fegyveres Rendőrség emberei szolgálnak ki. Ez a kínai-tádzsik-afgán hármashatáron található, így Kína információt tud szerezni Afganisztánról, amely országot Kína az egyedüli veszélyes elemnek tartja Közép-Ázsia biztonsága szempontjából és így akarja megelőzni afgán terroristák Tádzsikisztánon keresztül Kínába történő mozgását.
Az apróbetűs rész – gazdasági kapcsolatok Kína és Közép-Ázsia között
1992-ben, amikor Közép-Ázsia államai függetlenedtek, Kína a világ GDP-jének 1,71%-át adta és a világ 10. legnagyobb gazdasága volt; ugyanez 2023-ban 16,9% és 2. volt világviszonylatban. Ugyanebben az évben a közép-ázsiai országok GDP-je Kína GDP-jének 10,29%-át tette ki; 2019-ben ugyanez az érték 2,045% volt – ez nem azt jelenti, hogy Közép-Ázsia nem fejlődött volna, hanem azt, hogy mennyire drasztikus Kína növekedése Közép-Ázsiához viszonyítva.
A Szovjetunió utódállamai közül azok a leggazdagabbak nominális egy főre jutó GDP alapon, amelyek jelentős szénhidrogén-termelők és exportőrök, név szerint Oroszország, Kazahsztán, Türkmenisztán és Azerbajdzsán – ez azt jelenti, hogy három évtized nem volt elég arra, hogy a volt szocialista tagköztársaságok gazdaságait magas hozzáadott értékkel rendelkező ipari termelésre „állítsák át”. Azok az országok, amelyek korlátozott befektethető belföldi tőkekapacitásokkal rendelkeznek, jelentős fejlődést tapasztalhatnak külföldi működőtőke (FDI) beáramlása esetén, ugyanakkor ilyen esetekben az adott országok nagyban függenek a befektető (országok) kegyeitől és akaratától.
Nemzetközi kereskedelmet tekintve nagy aszimmetriát fedezhetünk fel: egyik közép-ázsiai ország sincs Kína fő import partnerei közt, ugyanakkor Kazahsztán köztük a legnagyobb (39. legfontosabb); ezzel szemben ezen országok esetében Kína általában a legfontosabb (Kirgizisztán és Üzbegisztán esetében) vagy második legfontosabb (Kazahsztán) import partner; exportot tekintve hasonló sémát fedezhetünk fel: Kazahsztán helyezkedik el Kína listájának a tetején, ugyanakkor ez is csak a 36. helyre volt elég, ezzel szemben a közép-ázsiai országok esetében Kína rendre az első (Türkmenisztán, Üzbegisztán) vagy a második (Kazahsztán) legnagyobb exportpartner. Ez Türkmenisztán szempontjából különösen érdekes, ugyanis az ország szinte csak földgázt exportál és annak is 70%-át (csak) Kínába. Ezen egyoldalú, emiatt erősen sérülékeny és kitett kereskedelmi kapcsolatot a türkmén vezetők is észrevették, emiatt 2018-ban újranyitották Oroszország felé az évekig elzárt gázcsapokat a hosszú ideig tartó feszült kapcsolat után.
Az ábra a következő linken hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/18534638/
Kazahsztán Kína legjelentősebb kereskedelmi partnere a közép-ázsiai országok közül; a két ország közötti export értéke 10 év alatt, 2000 és 2010 között megtízszereződött, 2020 óta pedig a Kazahsztánba exportált kínai termékek mennyisége drasztikusan nőtt, 2020 és 2023 között megduplázódott.
Általánosságban megállapíthatjuk, hogy minél kevésbé diverzifikáltabbak a közép-ázsiai államok gazdaságai, annál jobban fognak Kínától függeni, ugyanis ezzel kevesebb, más országból származó külföldi tőke bevonzására képesek. Szakértők szerint a Kínával történő üzletelés legfontosabb attribútumai közt szerepel a kormányközi politikák kihangsúlyozása és szerepük felértékelődése az egyes üzletek és befektetések megkötésében, illetve a homályos szabályozás, amely lehetővé teszi, hogy az adott országot lojalitásra és függésre kötelezze.
Az ábra a következő linken hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/18565938/
Az ábrából láthatjuk, hogy a kínai befektetések többsége Kazahsztánba irányult, amely megfelel más makrogazdasági mutatók trendjeinek. Amellett, hogy Kazahsztán nagy mennyiségű fosszilis energiahordozó-készlettel rendelkezik, az övé a legjelentősebb politikai és gazdasági erő a közép-ázsiai államok közül. Emellett népessége és GDP-je szerint is a legnagyobb a térségben.
Az ábra a következő linken hivatkozható: https://public.flourish.studio/visualisation/18566143/
Az ábrából megállapíthatjuk, hogy a Közép-Ázsiába irányuló kínai befektetések értéke évről évre változik és erős hektikusságot mutat. Ugyanakkor két nagy kiugrást figyelhetünk meg: egyet 2014-ben, egy évvel az Övezet és Út kezdeményezés bejelentése után, egyet pedig 2021-ben, amikor is Türkmenisztánban különböző földgázipari létesítményeket épített a kínai állami tulajdonban lévő China National Petroleum Corporation.
Kínának kedvez továbbá az is, hogy az orosz-ukrán háború miatt az Oroszországot sújtó szankciók hatására az „északi korridor” (értsd: az Oroszországot kelet-nyugati irányban átszelő kereskedelmi útvonal) többségében nem használható. Emiatt a többször csak „középső korridorként” emlegetett útvonal újból kitüntetett szereppel bír nemcsak Kína, de a G7 országok számára is. Ugyanakkor csak a középső korridor nem képes teljes mértékben helyettesíteni az északi kereskedelmi útvonalat, ugyanis a kapacitása jelentősen kisebb.
Az előző részben kitértünk az Oroszországban dolgozó közép-ázsiai vendégmunkások rendkívül magas számára. Ez a trend Kína esetében egyértelműen nem figyelhető meg, több ok miatt is. Egyrészt Oroszország a történelem során sokkal közelebb állt a közép-ázsiai országokhoz (lásd Szovjetunió), emiatt a vendégmunkások mozgása sokkal könnyebb volt Oroszország felé, illetve a kulturális és nyelvi különbségek is jóval kisebbek voltak. Másrészt Kína a munkaerő-igényét elsődlegesen a saját, belső forrásaiból el tudja látni és nem igényli a külföldi munkaerő bevonzását. Harmadrészt a kínai bevándorlási és munkavállalási szabályok sokkal szigorúbbak az oroszhoz képest.
Figyelembe véve a jelenlegi tendenciákat okkal következtethetünk arra, hogy Kína megragadta a lehetőséget, hogy földrajzi közelségén, gazdasági aszimmetriáján, valamint egyre sokszínűbb hatalmi és befolyási forrásainak megfelelően kiszélesítse tevékenységi területét és befolyási képességeit.
Semmi ellenvetés?
A legtöbb esetben pragmatikusnak és érdekalapúnak mondható viszony ellenére ugyanakkor időnként felmerülnek feszültségek a Kína–Közép-Ázsia relációban is. A közép-ázsiai országok társadalmaiban rendre megfogalmazódnak fenntartások a kínai befolyással, illetve annak növekedésével szemben. Ezek közé tartozik az, hogy Kína gazdasági partnerként maximálisan kihasználja a lehetőségeit anélkül, hogy a helyi igényeket figyelembe venné; emellett kihasználja az aszimmetrikus (gazdasági) kapcsolatokat, amelynek köszönhetően jelentős (gazdasági) előnyökhöz juthat. Továbbá Kína korlátozásokat fogalmaz(hat) meg a partnereivel szemben azért, hogy megelőzze őket abban, hogy ne képviseljenek olyan álláspontot egyes kérdésekben, amely ellentmondhat a kínai narratívának. Ezen fenntartások hasonlóságot mutatnak azon országok kétségeivel, amelyekben az elmúlt időben Kína növelte vagy növelni szerette volna befolyását.
A fenntartások közül néhány nagyobb visszhangot is kiérdemelt. Ilyen esetre volt példa a Kazahsztánban 2016-ban elfogadott törvény, amelynek értelmében külföldiek is bérelhettek volna termőföldeket. Ezt a társadalom úgy értelmezte, hogy a szabályozás kiterjed a tulajdonjogra is, emiatt széleskörű tiltakozások kezdődtek. Ennek hatására az akkori elnök, Nurszultan Nazarbajev visszavonta a törvényt, amely mögött nagy valószínűséggel az akkori, erősen Kína-párti miniszterelnök, Karim Massimov állhatott, aki érdekelt volt Kína kazahsztáni térnyerésében.
Konklúzió
Mind a gazdasági, mind a politikai adatokat és folyamatokat figyelembe véve kijelenthetjük, hogy Kína befolyása jelentősen nőtt Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Üzbegisztánban az elmúlt években. Oroszország fokozatosan veszít a térség felett egykoron létező befolyásából, amelynek egyrészt a világpolitikai szerepének és súlyának csökkenése, másrészt Kína ugrásszerű gazdasági és katonai fejlődése az oka. Annak ellenére, hogy a növekedés üteme Kínában az elmúlt években lassúló félben van, befolyása tovább nő a térség felett és ez a tendencia valószínűleg a következő éveket is jellemezni fogja. Oroszország – többek között az orosz-ukrán háború miatt – jelentősen veszít erejéből, emiatt nem tudja megtartani egykori befolyási övezeteit. Szerepe a jövőben a közép-ázsiai térségben valószínűleg csökkeni fog, mindazonáltal nem jelenthetjük ki, hogy előbb vagy utóbb teljesen elveszítené befolyását a térségben. Biztosat nem mondhatunk egyik közép-ázsiai országról sem, ugyanakkor a leírt folyamatok nagy valószínűséggel mindegyiküket érintik, illetve érinteni fogják.
Felhasznált irodalom:
AFP (2022): Russia ally Kazakhstan permits large pro-Ukraine rally amid sanctions fears. In: France24. https://www.france24.com/en/live-news/20220306-russia-ally-kazakhstan-permits-large-pro-ukraine-rally-amid-sanctions-fears
Avdaliani, Emil (2024): China Uses Crises to Build Central Asia Influence. In: CEPA. https://cepa.org/article/china-uses-crises-to-build-central-asia-influence/
China Global Investment Tracker. https://www.aei.org/china-global-investment-tracker/
Dunay, Pál (2020): China’s influence in Central Asia. Implications for the Euro-Atlantic World. In: per Concordiam. https://perconcordiam.com/chinas-influence-in-central-asia/
International Migrant Stock. In: United Nations Population Division. https://www.un.org/development/desa/pd/content/international-migrant-stock
Kaleji, Vali (2022): With Russian Route Blocked, Uzbekistan Looks to Indian-Iranian-Afghan Chabahar Port Project. In: The Jamestown Foundation. https://jamestown.org/program/with-russian-route-blocked-uzbekistan-looks-to-indian-iranian-afghan-chabahar-port-project/
Kawate, Iori (2024): China’s dollar-denominated GDP and share of global economy fall. In: NIKKEI ASIA. https://asia.nikkei.com/Economy/China-s-dollar-denominated-GDP-and-share-of-global-economy-fall
Laruelle, Marlene (2022): The End of the Post-Soviet Order. In: Foreign Affairs. https://www.foreignaffairs.com/central-asia/end-post-soviet-order
Sharifli, Yunis (2022): Optimization Efforts to Improve Transit Through the Critical Middle Corridor. In: Jamestown Foundation. https://jamestown.org/program/optimization-efforts-to-improve-transit-through-the-critical-middle-corridor/
Silver, Caleb (2024): The Top 25 Economies in the World. In: Investopedia. https://www.investopedia.com/insights/worlds-top-economies/
The Observatory of Economic Complexity. https://oec.world/
The Shanghai Cooperation Organisation. https://eng.sectsco.org/
Wolff, Stefan (2023): How China is increasing its influence in central Asia as part of global plans to offer an alternative to the west. In: The Conversation. https://theconversation.com/how-china-is-increasing-its-influence-in-central-asia-as-part-of-global-plans-to-offer-an-alternative-to-the-west-206035
World Integrated Trade Solution. https://wits.worldbank.org/
