👶 Az új típusú koronavírus megjelenését követően a nagy bezárkózás és lezárások időszaka jött el a világban. Az emberek világszerte több időt tudtak együtt tölteni otthonaikban a kijárási korlátozások következtében, illetve a programlehetőségek korlátozott száma miatt. Sokan arra számítottak, hogy mindez pozitív hatással lesz a gyermekvállalási hajlandóságra, de a legfrissebb kutatások és statisztikai adatok azt mutatják, hogy ennek inkább az ellenkezője igaz. A Brookings Institute alig pár hónappal a pandémia berobbanását követően, 2020 júniusában azzal a várakozással állt elő, hogy várhatóan 2021-ben közel 300 és 500 ezerrel kevesebb gyermek fog születni az Amerikai Egyesült Államokban a 2019-es 3,7 millióhoz képest. 2020 decemberében a kutatóintézet pontosította a becslését, és megerősítette, hogy közel 300 ezerrel csökkenhet a gyermekszületések száma 2021-ben. Az előrejelzésükben kiemelték, hogy amennyiben további elhúzódó gazdasági és szociális hatásai lesznek a járványnak, úgy a koronavírus miatti gyermekszám csökkenés mértéke tovább növekedhet.
🏥 A kezdeti feltételezések ellenére azért várható kevesebb gyermekszám, mivel önmagában a több együtt töltött idő nem eredményezi a család bővülését. A potenciális szülőket ugyanakkor aggasztotta az otthoni túlzott munkavégzés, a bizonytalan munkapiaci helyzet, illetve az egészségügyi kockázatok összessége, amelyek komoly gátat állítanak a gyermekvállalás előtt. Ráadásul a vírus miatt a kórházak túlterheltsége miatt az országok felelős kormányai mind arra kérték a polgáraikat, hogy ne terheljék az egészségügyi ellátórendszert, amely tovább nehezítette a gyermeket tervező párok helyzetét. Philip Cohen, a Maryland-i Egyetem demográfusa és szociológusa 2020 folyamán a párok családtervezési viselkedését vizsgálta, amelyben megállapította, hogy nem csak a gyermekvállalási hajlandóság, hanem a terhességre vagy a szexhez kapcsolódó kifejezésekre történő online keresések száma is jelentősen visszaesett.
🧒 Az amerikai párok gyermekvállalási hajlandóságát a COVID-19 jobban visszavetette, mint ahogy az a 2008-as gazdasági világválságban történt. Tavaly az amerikaiak 36, a gazdasági válságkor pedig 31 százaléka vélekedett úgy, hogy a terhességét későbbre tervezi halasztani. Továbbá 27 százalék vélekedik úgy, hogy kevesebb gyermeket tervez, mint a járvány előtt tette. A gyermekvállalási kedv visszaesését a Guttmacher Institute kutatása is megerősíti, hogy a nők 34 százaléka kevesebb gyermeket tervez vállalni vagy későbbre tervezi halasztani a terhességét.
Az amerikaihoz hasonlóan az európai kutatás is hasonló eredményre jutott. Eltérő mértékben, de mind Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, illetve az Egyesült Királyságban is a pandémia jelentős hatást fejtett ki a gyermekvállalásra. Legmagasabb arányban (36,5 százalék) az olasz válaszadók nyilatkoztak úgy, hogy inkább lemondanak a gyerekvállalásról, miközben Németországban, illetve Franciaországban ez az érték rendre 14,2 és 17,7 százalék. A gyermekvállalást elhalasztók aránya Olaszországot leszámítva a többi, a kutatásban szereplő négy ország esetében 50 százalék felett alakult, az angolok esetében volt a legmagasabb, majdnem 58 százalék. Németországban ráadásul 2011 óta először fordult elő, hogy a népesség száma csökkent. Miközben a születések száma jelentősen csökkent 2019-hez képest addig a halálozások közel egy milliós száma meghaladta az élveszületéseket. A mutató, a Destatis, a Német Statisztikai Hivatal, adatai alapján a 2019-es közel 780 ezerről 2020-ban 770 ezer újszülöttre mérséklődött, amely közel egyszázalékos csökkenésnek felel meg. A Francia Statisztikai Hivatal beszámolója alapján 2020-ban Franciaországban 1,8 százalékkal esett vissza az élveszületések száma, miközben az Amerikai Egyesült Államokban négy százalékos volt a csökkenés alig egy év leforgása alatt. Ráadásul sok esetben a gyermeket vállalni hajlandó szülők nemcsak elhalasztják, hanem lemondanak a gyermekvállalásról. Hosszú távon ennek jelentős hatása lesz az egyes országok demográfiai mutatóira. Joshua Wilde és kutatótársai a Max Plank Demográfiai Kutatóintézetben arra a következtetésre jutottak, hogy a gazdasági válságok és a járványok először visszavetik a születések számát, majd pedig hirtelen fellendülés következik be. Ugyanakkor a kutatás arra jut, hogy a COVID-19 még jobban kitolódó gyermekvállalást hoz, és ráadásul növekszik azon párok száma, akik inkább egyáltalán nem vállalnak további gyermeket.
🇭🇺 Magyarország régóta küzd a hosszú évek óta tartó népességfogyással. 2010 óta számos kormányzati intézkedéssel közelítettek a demográfiai fordulathoz, és az olyan sikeres programoknak, mint a Babaváró kölcsönnek a bevezetését követően látszódni kezdtek a kezdeti pozitív jelei. A születésszám a Babaváró első éve alatt növekedésnek indult, és közel 30 ezer kisbaba a programhoz kapcsolódva született meg. A KSH adatai alapján 2020-ban több mint 92,2 ezer gyermek született, ami 3,4 százalékkal több mint 2019-ben volt. Tavaly egyedül az utolsó hónapban fordult elő, hogy kevesebb élveszületés történt az országban, mint 2019 azonos hónapjához viszonyítva. 2020 decemberében 7,9 százalékkal csökkent az újszülöttek száma az egy évvel korábbi értékhez képest, ami 2021 januárjában 9,8 százalékos csökkenést mutat. A drasztikus visszaesés egyrészről az új típusú koronavírusnak köszönhető, illetve a viszonyítási év kiugró értékének. 2018-as év utolsó és a 2019-es év első hónapjaihoz viszonyítva 2020 decemberében, illetve 2021 januárjában rendre 0,3 és 1 százalékos csökkenés látható az élveszületések számában. A születésszámok hazánkban is megérzik az elhúzódó járványhelyzetet, illetve a gazdasági nehézségeket.
👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.
💾 Az eredeti cikk forrása.
📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:
http://www.oeconomus.hu/oecoglobus/masodik-vilaghaboru-ota-nem-latott-magassagokba-repitette-az-amerikai-adossagot-a-koronavirus/
#Szuletesszam #Ujszulott #COVID19 #Koronavirus #csalad #gyerekszuletes