🏦 2021. február 16-án a magyar kormány a Magyar Bankszövetséggel folytatott tárgyalásokat, melynek során az elsődleges kérdés a gazdaság újraindításának bankszektorbeli mozgástere volt. Varga Mihály pénzügyminiszter az egyeztetés után rámutatott, hogy a hitelmoratórium során a gazdasági károk enyhítését nagyban segítette a bankok együttműködése. Ezen túl fontos volt a szektor 55 milliárd forintos rendkívüli befizetése a költségvetésbe is, emellett pedig és meghatározó volt a bankok vállalati hitelezésben mutatott teljesítménye is. Mindezek erős kapcsolatot sejtetnek a gazdasági kilábalás és a bankok szerepe között, ezért érdemes röviden áttekintenünk, hogy a kereskedelmi banki szektor milyen szerepet játszhat válságok idején.
📚 Elsőként azt érdemes hangsúlyoznunk, hogy a kereskedelmi bankoknak meghatározó szerepük van az üzleti ciklusok kilengéseinek alakításában. Egészen pontosan arról van szó, hogy a hitelezési tevékenység egy már egyébként is túlfűtött gazdaságot tovább ösztönözhet, másrészt pedig a bankok még akkor is vonatkozhatnak hitelezni, ha már megkezdődött a gazdaság kilábalása. Egyszerűen vonakodnak hitelt nyújtani és nem bíznak a gazdaság gyors újraindulásában. Ezen utóbbi „tevékenységükkel” pedig mérsékelhetik a gazdasági válságból való kilábalást és/vagy elnyújthatják magát a kilábalási folyamatot. A kereskedelmi bankok ezen viselkedésének tehát prociklikus hatása van: képesek tovább fűteni a fellendülést, másrészről pedig képesek elmélyíteni a válságokat.
💰 Jelenleg a legfontosabb kérdés az, hogy a bankrendszer miben és mennyiben segítheti a gazdasági kilábalást. A gazdasági sajtóban már hallhattuk, hogy a hazai bankok segítettek a gazdasági károk enyhítésében, ráadásul Magyarországon legkevésbé sem fagyott be a hitelezési piac. Érdemes például kiemelni, és erre az MNB is rámutatott, hogy a 2020-as évben a hazai beruházási ráta európai összevetésben is kimondottan erős és 25 százaléknál is nagyon értéket mutatott.
🇭🇺 A 2021-es évben sem várhatjuk a hitelezési tevékenység beszűkülését, ugyanis a jelenlegi gazdaságpolitikai intézkedések is tartalmazzák azokat az elemeket, amelyek a bankrendszer aktivitásának növelését szolgálják, ezek között a teljesség igénye nélkül a lakásfelújítási programot, a kisvállalkozóknak nyújtott 10 millió forintos kamatmentes kölcsönt, és egyéb fiskális ösztönzőket találunk. Mindezek tükrében pedig várhatjuk, hogy a hazai bankszektor hozzá tud járulni az új típusú koronavírus járvány okozta gazdasági nehézségek leküzdéséhez.
👍Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.
📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:
http://www.oeconomus.hu/oecoglobus/regios-hitelmoratorium-korkep/
#koronavirus #valsag #bankszektor #magyarorszag
Pásztor Szabolcs, habilitált egyetemi docens a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közgazdasági és Nemzetközi Gazdasági Tanszékén. Korábban dolgozott a Magyar Nemzeti Banknál és a Magyar Bankszövetség tanácsadójaként is. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítványhoz 2020-ban csatlakozott. Oktatott már többek között Ausztrália, Kína, Belgium, Csehorság, Olaszország, Oroszország, Törökország, a Dél-afrikai Köztársaság, Kenya és Etiópia egyetemein. Fő kutatási területe a gazdasági és pénzügyi átalakulás a fejlődő országokban.