Nyugodtan fogadta a devizapiac az MNB újabb 100 bázispontos kamatvágását és az óvatos kommunikációt tegnap. A döntés után kissé erősödött is a forint az euróval szemben (380). A makrogazdasági folyamatok mind kedveznek a kamatszint csökkentésének. A német gazdasági modell válsága azonban rávetül a régiós devizák, és különösen a forint megítélésére is.

A napokban sikeres leszállást hajtott végre a Chandrayaan-3 („Holdjármű”) a Hold déli oldalán. Ezzel India a negyedik ország a világtörténelemben, mely sikeresen teljesítette ezt a tudományos és technológiai kihívást. A program költségét 80 millió euróra becsülik. Mindeközben Olaf Scholz német kancellár kevésbé felemelő eseményen vett rész: a zúgolódó, lehetetlen gazdasági feltételekre panaszkódó Rajna menti ipari vállalatokat látogatta végig, melyek közül sokadikként a járműalkatrészeket gyártó Neapco közölte vele: ha nem kap azonnal – éppen – 80 millió eurós támogatást, elviszi a termelést az Egyesült Államokba. Az előrejelzések szerint Németország lesz az egyetlen fejlett nagy gazdaság 2023-ban, amelyik stagnál vagy zsugorodik.

A tegnapi kamatdöntés

Az MNB a tavasszal felvállalt tervének és a piaci várakozásoknak megfelelően negyedszerre is 100 bázisponttal csökkentette az effektív alapkamatot, 14%-ra. A folyó fizetési mérleg többlete, a folyamatosan csökkenő ütemű infláció (januárban még 25,7%, mostanra 17,6%), és a forint stabilitása (március óta a 366 és 394 közötti, durván 10%-os sávban mozgott az euróval szemben) lehetővé tették a kamatcsökkentési ciklus zavartalan folytatását: a nyitott kérdés leginkább csak annyi, hogy mekkora kamatvágások következnek ősztől. A piac arra számít, hogy csökkenni fog a vágások mértéke a 100 bázispontokhoz képest, amit a tegnapi sajtótájékoztató is megerősített: a láthatóan nagyon óvatos MNB nyilván arra törekszik majd, hogy a lehető leginkább csökkentse a gazdaságot fojtogató magas kamatszintet, de a forint érdemi gyengítése nélkül. (Virág Barnabás alelnök külön kiemelte, hogy az elmúlt években nagyjából a kétszeresére emelkedhetett az árfolyamhatás az inflációban.)

Az EURHUF árfolyam alakulása a háború kitörése óta

Tekintve, hogy a magyar gazdaság – az EU nagy részéhez hasonlóan – klasszikus dezinflációs tüneteket mutat a háború óta (csökkenő termelés, fogyasztás, romló gazdasági hangulatindexek), belföldi irányból nem látszanak nagy kockázatok az infláció szempontjából. Ami a forintot illeti, a régiós alapkamatok (lengyel 6,75%, román 7%) alapján a külföldi befektetőknek bőven vonzó marad a jövőben 14%-nál alacsonyabbra csökkentett magyar kamatszint is. Rövid távon, a fő kockázat az inflációra és a forintra egy újabb nagy energiapiaci áremelkedés (az európai üzemanyagok ára máris jelentősen emelkedett, a Nyugat-OPEC olajpiaci háború hatására), illetve az orosz-ukrán háború eszkalációja, ami ismét drasztikusan gyengítené a háborúval szomszédos, azaz régiós devizákat, és természetesen azonnal lecsapódna az energiapiacokon is. (Pozitív kockázat viszont egy EU-Magyarország megegyezés az uniós támogatásokról, vagy, bármilyen valószínűtlennek is látszik most, egy piaci spekuláció valamiféle ukrajnai fegyverszünetről.)

Hosszútávon azonban a forint fő problémája maga a német gazdaság, hiszen a globális devizapiacokon elsősorban a forinton keresztül kereskedik le a régió gazdasági kockázatait – ezek a gazdaságok pedig szinte minden szálon a német gazdaság és export teljesítményétől függenek.

Németországból jelentkező hatások

Márpedig a német gazdaság komoly bajban van – ezt mostanra már az orosz propagandával nehezen vádolható véleményformáló angolszász („a német gazdaság – az EU beteg embere?”) és német gazdasági sajtó („A Deutschland AG pilótafülkéjét magára hagyták a pilóták”) is látja, érzékeli.

A közvetlen problémák itt éppen a legkevésbé érdekesek: A 9%-ra ugrott majd 6%-ra szelídülő német infláció negatív hatásai a fogyasztásra (magyar szemmel nézve szinte irigylésre méltó ez a drágulás, persze a németek számára 50 éve nem látott sokk). A mélyrepülés a vállalatok teljesítményében a megtorpanó globális kereslet miatt (amit látunk visszaköszönni a magyar adatokon is). A régen olyan precíz vonatok, légiközlekedés és digitális infrastruktúra problémái az elmaradt beruházások miatt. Ezek azonban lehetnek mind átmeneti, vagy megoldható problémák.

Ezeknél sokkal kritikusabb a német gazdasági modell válsága:

  • Az olcsó orosz energiára (olaj, gáz) és nyersanyagokra (fémek és alapanyagok) épülő minőségi, de drága német ipari cikkek előállítása egyik napról a másikra versenyképtelenné vált a világpiacon.
  • A német export valójában évtizedek óta túlságosan specializált, a vegyipari és járműipari termékek irányában. A digitális high-tech-ben (telekommunikáció, Internet technológiák, mesterséges intelligencia) Németország messze lemaradt a fő versenytársaihoz képest. (Ebben egyébként nem kevés szerepe van az EU túlszabályozásnak – az európai mesterséges intelligencia cégek például az adatjogi szabályozás miatt települnek angolszász országokba.) A vegyipar azonban az energiaköltségek miatt versenyképtelenné vált – olyannyira, hogy a kormány 30 milliárd eurós „rezsicsökkentéssel” próbálja stabilizálni az ágazatot 2030-ig. A rendkívül kompetitív elektromos jármű iparban pedig Kína már betört a világ 10 legerősebb autógyártója közé (a BYD, melynek második negyedéves profitja 145%-kal emelkedett a kínai lassulás ellenére is), lehagyva a MercedesBenz-t és a BMW-t. (Ahogy a kínai autópiacnak leginkább kitett Volkswagen vezetője fogalmazott: „ég a ház”.) A kutatás-fejlesztés helyzetét jól érzékelteti, hogy a Huawei-el szemben jelenleg egyetlen EU vállalat sem versenyképes (25 milliárd dollárt köt évente kutatás-fejlesztésre, míg az EU Nokiája mindössze 4 milliárdot). Az IMF előrejelzése szerint a német gazdaság a strukturális problémák miatt a következő 5 évben jóval lassabban nő majd, mint más fejlett gazdaságok, az USÁ-tól Spanyolországig.
  • A német állam a – még mindig hatalmas – erőforrásait kizárólag a zöld átállásra koncentrálja: A fő és mindent felülíró cél az 1990-es karbonkibocsátás 65%-os csökkentése 2030-ra. Ehhez 625 millió napelemet valamint 19.000 szélerőművet terveznek telepíteni 2030-ig, és vezetékekkel összekötni az északi, szeles területeket a déli iparvidékekkel. Ez valóban enyhíteni fogja az elektromos energia hiányt, de más energiahordozók és nyersanyagok tekintetében nem hoz enyhülést. Ezen a ponton érdemes megemlíteni Norvégia esetét: a skandináv országban az eladott személyautók 90%-ban már zöld jármű, a norvég üzemanyagfogyasztás mégis alig 10%-kal esett (!), elsősorban a nehézgépjárművek és az ipar igényei miatt. (Ami arra utal, hogy komoly meglepetések érhetik a német közvéleményt a zöld átállás évei alatt.)
  • A legszomorúbb vetülete egyébként a német ipar és a kutatás-fejlesztés mélyrepülésének, hogy az alacsony német adósságállomány miatt könnyen megfordítható lenne: Ha az évtizedek óta elszabotált (és 2022 óta ismét megígért majd be nem tartott) vállalásnak, hogy Németország – és Berlint követve az EU – újra felfegyverezné magát, eleget tennének. (Még idén is, a háborús megrázkódtatás után egy évvel, a német védelmi kiadások nem érik el a GDP 1,6%-át.)
  • Mindeközben – Amerikai vezetéssel – Németország és az EU kezd eltávolodni Kínától, mint export- és importpiactól, ami eddig a legfontosabb német kiviteli célország volt. (2021-ben például a Volkswagen eladott autóinak 40%-át értékesítette Kínában.) Vajon mi fogja átvenni a helyét? A dinamikus növekedő feltörekvő országok, Brazíliától Indiáig, feltehetően a versenyképesebb árú termékeket fogják választani.

Míg a világ Modi, az indiai miniszterelnök diadalittas szavaira figyelt („ezzel a pillanattal a győzelem útján járunk”, „mely 1,4 milliárd szív erejével bír”, „és India felemelkedésének” kezdete, mellyel „a világ és a Globális Dél országai a Holdra és azon túlra tekintenek”, a Scholzot fogadó üzemvezetők fejében bizonyára ott visszhangzott még Martin Brudermüller, a BASF német vegyipari óriás vezérigazgatójának keserű figyelmeztetése: „Naívak vagyunk, mint társadalom, mert úgy tűnik, minden rendben van.” (..) „A problémáink Németországban egyre növekednek. Jelentős változások jönnek, nem tudom, mindenki tisztában van-e ezzel.”

Vezető elemző | Megjelent írások

Tatár Mihály több mint másfél évtizede foglalkozik a tőzsde világával, elsősorban a deviza- és nyersanyagpiacokkal, különös tekintettel a geopolitikai és világgazdasági krízishelyzetekre. Az Erste Befektetési Zrt, a MOL Csoport, az MNB és az MKB bank korábbi szakértője.