Categories
OecoFocus

2020-ban a COVID-19 járvány ellenére növekedni tudott a megtakarítások szintje

📈 A Budapest Alapkezelő reprezentatív kutatása alapján a magyar társadalmon belül a pandémia ellenére nőtt a megtakarítással rendelkezők aránya, illetve a megtakarított összeg átlagos összege is. Miközben 2019 év végén a magyarok alig kétharmada rendelkezett megtakarítással, addig 2020-ban ez az arány közel háromnegyedre emelkedett.  A felmérés alapján az emberek 37 százaléka csak alkalmanként tesz félre, miközben csak 34 százalék nyilatkozik úgy, hogy havi rendszerességgel tesz félre. A válaszadók között ugyanakkor 13 százalék azok aránya, akiknek a jelenlegi körülményeik miatt nincs lehetőségük megtakarításra. A kutatásban résztvevők 23 százalékánál átlagosan 32 százalékkal csökkent, míg az emberek 16 százalékánál átlagosan 26 százalékkal növekedett a félretett pénzük a COVID-19 járvány előtti szinthez képest.

💰 Magyarországon a készpénzhez való ragaszkodás nem csak a vásárlások esetében, de a megtakarításoknál is hangsúlyos maradt a járványhelyzet közepette. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján az új típusú koronavírus járvány hatására 2021 június végén már 14 százalékkal volt több készpénz a forgalomban, mint a járvány előtti utolsó hónapban, 2020 februárjában. Mindennek köszönhetően közel 7 500 milliárd forintnyi összértékben van a gazdaságban érme és bankjegy, amelynek döntő része, több mint 5 940 milliárd forint (74 százaléka) a háztartások birtokában van. Az országban még soha nem volt ekkora készpénzállomány forgalomban, mivel a lakosság a járványhelyzet okozta bizonytalan környezetre ilyen formában is reagált.

💸 A háztartásoknál lévő állampapír-állomány szintje is újabb rekordokat dönt és 2021 áprilisában már meghaladta a 9 500 milliárd forintos összeget. A növekedés ütemét figyelembe véve az idei éven belül a befektetés mértéke átlépheti a lélektani, 10 000 milliárd forintos összértéket. 2020 év végén az MNB adatai alapján több mint négymillió magyar háztartás összesített vagyona meghaladta a 66 ezer milliárd forintos értéket. Egyetlen év leforgása alatt nominálisan kilenc százalékkal emelkedett, amely egy válság nélküli évben tekinthető normálisnak, de a COVID-19 közepette ez egy kimagasló érték. Fejenként átlagosan félmillió forinttal nőttek a megtakarítások értékei tavaly.

👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:

http://www.oeconomus.hu/oecoglobus/mennyit-forditanak-az-eu-s-orszagok-a-csaladok-tamogatasara/

#Megtakaritas #Keszpenz #Vagyon # Penz

Külső senior elemző | Megjelent írások

Nándor a Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott pénzügy mesterszakon. Több mint nyolc év munkatapasztalattal rendelkezik multinacionális vállalatoknál, főleg pénzügyi és stratégiai tanácsadási területeken. Mélyreható tapasztalattal rendelkezik iparági és stratégiai elemzések készítésében. Elemzéseiben főként a digitális transzformációra, pénzügyi és energetikai szektorokra koncentrál.

Iratkozzon fel hírlevelünkre