Categories
OecoBright

Fair trade – a kereskedelem lehet méltányos is

🍫Csokoládé, kakaó, kávé, tea, banán, méz és még lehetne folytatni a sort azon termékek széles köréről, melyek már az ún. méltányos kereskedelem (angolul fair trade, maga a szervezet: Fairtrade International) keretei között is megvásárolhatók az áruházakban, mely a kereskedelem etikus megközelítését jelenti.  A méltányos kereskedelem védjegye először kávén jelent meg Hollandiában. Azóta egyre szélesebb termék- és manapság már szolgáltatáskört (turizmus) érint a védjegy: már több mint 140 országban 37 ezer különböző Fairtrade minősítésű termék érhető el. A szervezet célja, hogy a világkereskedelemből származó haszonnak az iparosodott és a fejlődő országok közötti méltányos elosztását – legalább részben – megvalósítsa, nagyobb egyenlőséget teremtve a nemzetközi kereskedelemben (forrás: Tudatos Vásárlók).

🧑🏽‍🌾🌍A fair trade fontosságáról Tóth Eszter, Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának oktatója tartott előadást „A boldogság közgazdaságtana – a fenntarthatóságról” elnevezésű konferencián. A Fairtrade kedvező feltételeket kínál a termelőknek és dolgozóknak, biztosítja jogaikat, különösen a fejlődő országokban, miközben a termelők fenntarthatósági elveket vállalnak. A termelő országok az ún. harmadik világból kerülnek ki (alacsonyabb fejlettségi színvonalon élő fejlődő országok), 70 ország több mint 1,9 millió gazdálkodója csatlakozott már a szervezethez.

🍌Azért szorulnak e termelők támogatásra, mivel minél nagyobb a szereplő a piacon, annál nagyobb a pozíciója is, míg a fejlődő országok termelőit elnyomják és a perifériára kényszerítik. Példaként hangzott el Tóth Eszter előadásában, hogy a banán árának csupán 20%-át kapja meg az ültetvény tulajdonosa, 4%-át a munkás, mely aránytalan gyakorlatot orvosolja a Fairtrade (egyes nemzetközi források a számítási módok eltérése miatt még ennél is alacsonyabb értékeket becsülnek a termelő részére, 7-13%-os arányt). A termelőszövetkezeti tagság számos előnnyel jár Tóth Eszter szerint: méretgazdaságosság, minimális ár bevezetése, méltányos jövedelem, előzetes fizetés (vételár 40-60%-a), köztes kereskedők számának csökkentése, kiskereskedelmi ár 40%-át is kézhez kaphatják a termelők.

🛍️Ugyanakkor vásárlók is kellenek, nem csak termelők, akik tudatosan keresik és meg is veszik ezeket a termékeket. A vásárlók elősorban a fejlett országokból kerülnek ki (pl. USA, Kanada, EU, Ausztrália), akik tudnak és hajlandóak is magasabb árat fizetni a fenntarthatóságért és etikus előállításért.

⚖️A Fairtrade szervezetnek öt alapelve van (forrás: Tóth Eszter előadása és Tudatos Vásárlók):

  1. méltányos ár fizetése a termelőknek, amely fedezi a termelés költségeit, biztosítja a tisztességes megélhetést és az ésszerű nyereséget (továbbá hosszú távú szerződéseket garantálnak, és tilos a szerződések egyoldalú felmondása is);
  2. gyermekmunka tilalma;
  3. tisztességes munkakörülmények biztosítása;
  4. a helyi közösségek fejlesztése: fairtrade-felár jelentős részét nem osztják vissza a termelőkhöz, hanem szervezeti szinten gyűjtik, és a termelőszervezet közösen dönt róla, hogy milyen társadalmi projektet finanszíroz belőle, pl. helyi iskola eszközparkjának bővítését, szennyvízelvezetést stb.
  5. környezeti fenntarthatóság, mely értelében vállalják a termelők a vegyszermentes termelést, nem termesztenek génmódosított növényeket.

🇭🇺 Magyarországon 2020-ban a Fairtrade termékek forgalma több mint 6,9 milliárd forint volt (forrás: Tudatos Vásárlók Egyesülete, Nielsen piacmérési adatok), mely százszoros növekedést jelent hat év alatt (2014: 68 millió forint). Ugyanakkor Tóth Eszter előadásában kiemelte, hogy a méltányos kereskedelem ismerete igen alacsony idehaza, miközben Nyugat-Európában a fogyasztók 70%-a ismeri a védjegyet. Kiderült a kutatásból, hogy ha a magyar lakosságból valaki ismeri is a védjegyet és egyet is ért vele, akkor is alacsony a fogyasztási és fizetési hajlandóság.

💾 Források itt, itt, itt, itt, itt és itt találhatók.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:

https://www.oeconomus.hu/oecobright/a-boldogsag-kozgazdasagtana/

 

Senior elemző | Megjelent írások

Erdélyi Dóra makroökonómiai elemző. A Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott közgazdasági elemző mesterszakon. Korábban makroökonómiai elemzőként dolgozott a Magyar Kereskedelmi Banknál, mely a magyar bankrendszer egyik legrégebbi és legmeghatározóbb kereskedelmi bankja. 2022. szeptembere óta az Oeconomus senior elemzője.

Iratkozzon fel hírlevelünkre