Néhány hete „Megtörtént, amire senki se számított: annyit ér már a román nettó, mint a magyar” címmel jelent meg egy írás a Privátbankár.hu oldalon, mely gyorsan megfutotta köreit a médiákban az Index-től a HVG-ig. Az elemzés nem kevesebbet állított, minthogy a román nettó bér ugyanannyit ér, mint a magyar. A cikk szerint a legfrissebb uniós statisztika egészen megdöbbentő. Szerintünk inkább a cikk módszertana az.
Az alábbiakban elsőként az idézett írás pár komoly szakmai hibájára hívnánk fel a figyelmet. Azonban a téma fontossága miatt nem állnánk meg a hiányosságok felsorolásánál. Így második lépésben megmutatnánk, milyen komolyabb állításokat lehet megfogalmazni a magyar bérdinamika kapcsán az Eurostat friss statisztikái alapján.
Nem minden magyart hívnak Szoboszlai Dominiknek – avagy a reprezentativitás fontossága
Az átlag minden magyarról szól. A felvezetőben idézett írással a legnagyobb probléma az, hogy bár ezt sugallja, de nem az átlagbért elemzi. Az eurostat megfelelő oldalán ugyanis különböző – összesen 13-féle – élethelyzet esetén tudjuk összevetni a nettó jövedelmek alakulását. Van ezek között szingli gyermek nélkül az átlagbér 167 százalékán, két gyermeket egyedül nevelő szülő az átlagbér 67 százalékán vagy olyan kétgyermekes család, ahol az egyik szülő dolgozik csak, aki az átlagos bruttó munkabért kapja. Természetesen ez a 13 variáció is csak a lehetséges élethelyzetek egy kis halmazát fedi le. Teljesen hiányoznak például az egy vagy kettőnél több gyermeket nevelő családok, az átlagbér 105 százalékát keresők, és így tovább. Egyetlen kategória tehát az adott ország állampolgárainak egy minimális részhalmazát fedi csak le, így nem is szólhat az átlagról.
A választott kategória nem reprezentatív. Ráadásul a cikk sehol nem említi, hogy melyik kategóriát vette figyelembe (nem meglepő módon az írást átvevő médiák sem írnak erről). Lebbentsük most fel tehát a fátylat a titokról; az írás végig csupán azon gyermektelen szingliket vizsgálja, akik pontosan a bruttó átlagbért keresik. És ez nem csak amiatt probléma, mert léteznek kapcsolatban élő, illetve gyermeket nevelő magyar állampolgárok is, hanem azért is, mert a magyar adórendszer köztudottan támogatja a családokat és a gyermeknevelést. Emellett azért sem lehet az átlagos bruttó bér nettóját átlagbérnek tekinteni, mert a legtöbb országban – hazánkkal ellentétben – progresszív adózás van, így ezen országokban az átlagos bruttó bér nettója adott esetben akár jelentős mértékben felülbecsüli az átlagos nettó bért. Így sem az adóterhek, sem pedig a nettó bér szempontjából nem tekinthető az átlagot jól reprezentálónak a választott kategória.
Nem minden focistát hívnak Szoboszlai Dominiknek. Az, hogy az egész magyar társadalom jövedelmi viszonyait minősíti a cikk egy roppant szűk és nem reprezentatív csoport alapján ahhoz hasonlítható, mintha a mi úgy igazolnánk azt az állítást, hogy a magyarok a legjobb focisták, hogy megnéznénk, hogy a különböző országokban élő Szoboszlai Dominik nevű emberek közül ki ér a legtöbbet a Transfermarkt adatai szerint. És miután észleljük, hogy a győztes a Red Bull Salzburg-gal kétszer osztrák kupát nyert, a 2019-20-as szezonban év játékosának választott honfitársunk az 13,5 millió eurós értékével, kijelentenénk, hogy állításunk egyértelműen igazolást nyert.
A számok makacs dolgok. A kritikánk alá vetett írást mintaként használva még azt is állíthatnánk, hogy minden magyar focista 53,1 millió eurót ér. Nono, most már nem csak az egyik legjobb focistánkkal reprezentáljuk az átlagot, hanem még a számjegyeket is felcseréltük, vethetné a szemünkre a figyelmes olvasó. Igen, ezt tettük. És pontosan ez történt az ominózus cikkben is, hiszen mind a négy alkalommal 9079 euróként szerepel benne a hivatkozott nettó bér, ami azonban az Eurostat adatbázisában 9097 euró.
Amikor 1+1 nem 2. A fenti hibákra egyébként az idézett írás szerzője is rájöhetett volna. Az olvasó ugyanis már ott gyanút foghat, amikor a forintban mért 11,4 százalékos és az euróban mért 5,9 százalékos bérnövekedés különbségét a forint 2,8 százalékos gyengülésével magyarázza a cikk. Ezen értékek ugyanis nincsenek összhangban egymással. A megadott forintban mért növekedéshez és EURHUF változáshoz 8,4 százalékos euróban mért bérnövekedés tartozna.
Összefoglalva, ahogyan nem minden magyar ember rendelkezik Szoboszlai Dominik tehetségével, ugyanúgy az idézett cikkben választott kategória is teljesen alkalmatlan arra, hogy bármilyen következtetést levonjunk a hazai bérek átlagos alakulásával kapcsolatban.
A szülő is ember – avagy az átlag mindenkire vonatkozik
Tágítsuk a fókuszt. A kritikai elemzésünk tárgyát képző cikk tehát – bár sehol nem írta le – a társadalom egy nagyon szűk szeletének, a bruttó átlagbéren bejelentett gyermektelen szingliknek a helyzetét veszi csupán figyelembe. Így állításai sem általánosíthatók a hazai társadalom tagjaira. Hogy ezen meglehetősen negatív helyzetértékelések mennyire nem jellemeznek minden élethelyzetet, az világosan látszik, ha a fókuszunkat megváltoztatjuk.
Hogyan keresnek a kétgyermekes egyedülálló szülők? A cikk szerint a hazai fizetések az Európai Unióban hátulról a 3.-6. helyezésre elegendőek. Nézzük meg, hogy igaz-e ez az állítás akkor is, ha mondjuk azon két gyermeket nevelő egyedülálló szülőket vesszük figyelembe, akik az átlagbér 67 százalékát keresik. Az Uniós országok jövedelmi viszonyait ezen kategória tekintetében az 1. ábra mutatja.
- ábra: Átlagos nettó bér 2 gyermekes, egyedülálló, az átlagbér 67 százalékát kereső szülő esetében (euró, vásárlóerő-paritáson). Forrás: Eurostat.
Románia a nyomunkban sincs, és a portugálok is irigykednek. Mint az ábra mutatja, a helyzet jóval jobb, mint azt a cikk állította. Hazánk megelőzi Portugáliát, Litvániát, Horvátországot, Bulgáriát, Lettországot, Romániát és Szlovákiát, de elérhető közelségben van Görögország mutatója is. Az is jól látható, hogy Románia nem hogy nem ért be minket, de majd negyedével kevesebbet keresnek dél-keleti szomszédunk azonos kategóriában lévő munkavállalói. Külön érdekesség, hogy a cikkben a magyar átlagbérként azonosított 9.079 eurónál még a lista utolsó helyezettjének a munkavállalói is többet keresnek, nem hogy a hazaiak (akik 13.710 eurót kapnak kézhez).
Hogyan keresnek a kétgyermekes szülőpárok? A 2. ábra ugyancsak az Uniós országok jövedelmi viszonyait mutatja egy olyan kétgyermekes szülőpár esetében, melynek mindkét tagja az átlagos bruttó béren van bejelentve.
- ábra: Átlagos nettó bér 2 gyermekes, az átlagbér 100 százalékát kereső szülőpár esetében (euró, vásárlóerő-paritáson). Forrás: Eurostat.
Románia itt is csak a hátunkat látja. A fentiek után már nem hat meglepetésként, hogy a helyzet esetükben is sokkal jobb, mint azt az idézett cikk állította. Hazánk megelőzi Portugáliát, Horvátországot, Romániát, Litvániát, Szlovákiát, Lettországot és Bulgáriát, és csak hajszállal van előttünk Szlovénia, miközben Csehország is elérhető közelségben van. Románia itt is egyértelműen rosszabb helyzetben van nálunk. A cikkben említett 9.079 euró pedig ezen kategória szerint sem tekinthető hazai átlagnak (ez 32.684 euró).
Összegezve, egy szélesebb elemzési fókusz segít meglátni, hogy Magyarország helyzete jóval jobb annál, amit a cikk sugallni próbált. Románia nem ért minket utól, sőt, több szempontból is jelentősen le van maradva tőlünk. De sok portugál, horvát, litván, lett, bolgár és szlovák is irigykedve tekint ránk.
Mit tanít nekünk Kendall Ellis hihetetlen finise – avagy dinamikus folyamatoknál a dinamikát nézzük
A lehetetlen küldetés. 2018. június 10-én az amerikai egyetemi bajnokság, az NCAA nézői csodát láthattak. Az utolsó versenyszám, a női 4×400-as váltó előtt a bajnokság az USC szempontjából lefutottnak tűnt. Az összetett versenyben egyedül a váltófutás aranyérme jelentett volna győzelmet számukra. Ez pedig egyértelműen kivitelezhetetlennek tűnt. Az első két futó, Kyra Constantine és Anna Cockrell rosszabb időt futott a szokásosnál. És bár Deanna Hill remek futással behozta a hátrány nagy részét, a stafétabot átadását elrontották. Ennek következtében a negyedik futó, Kendall Ellis az ötödik helyen kezdett, jócskán lemaradva az első két helyezettől. És bár Ellis az év tavaszán már bizonyította, hogy ő a leggyorsabb futó az országban 400 méteren, közel 75 méter hátrány a 400 méteres távon még az esetében is lehetetlen küldetésnek számított.
Megtörténik a csoda. Ami azonban ezután történt, arra nincsenek szavak. Bár Ellis lényegében rögtön elment az előtte lévő két futó mellett, a célegyenesre még mindig hatalmas lemaradással fordult. Ott viszont lényegében állva hagyta a mezőnyt. Olyan sebességet produkált, hogy azt a versenyt közvetítő riporterek sem tudták értelmezni, és még a befutó után is alig hitték el, hogy mi történt. Mert Ellis – minden valószínűség ellenére – megnyerte a versenyt az USC-nek. De a szavak tényleg képtelenek átadni, hogy mi történt, így inkább azt ajánljuk, hogy mindenki nézze meg Ellis futását.
A gazdaság hasonló a váltófutáshoz. A gazdasági folyamatok nagyon hasonlóak egy váltófutáshoz. Kormányok, gazdaságpolitikai koncepciók adják és veszik a stafétabotot. Ellis futásának csodáját nem tudja átadni a célfotó, de még kevésbé a staféta átvétele utáni másodperc, amikor még az ötödik helyen állt. Csak az alapján érezhetjük meg teljesítménye súlyát, hogy látjuk, honnan indult és hova érkezett. Egy kormányzat, egy gazdaságpolitikai csomag értékelésénél ugyanez a helyzet. Nem nézhetünk egyetlen pillanatot. Csak a dinamika elemzése adhat választ a kérdéseinkre.
Egy év az még nem trend. A dinamika elemzésére minimális kísérletet látunk csak az idézett cikkben. Nagyon röviden ír csak arról, hogy hazánk 2018-ban még jobban állt. Ez azonban egyrészt nem bontja ki a teljes dinamikát, másrészt – és ez a nagyobb gond – nem igaz.
Dinamikus bérnövekedés. Hazánk mind a 13 Eurostat-kategóriában kiválóan teljesített. A hazai bérek vásárlóerő-paritáson számított növekedési üteme lényegében mindenhol 8,1 százalék volt az utolsó évben. Ez pedig a 4-5. legmagasabb bővülési ráta volt 30 európai ország viszonylatában (egyetlen kategóriát leszámítva, ahol a 6. helyen állunk).
Meggyőző fejlődés. De a relatív helyezésünk szempontjából sem igaz, hogy 2018-ban jobban álltunk volna. Az első két ábrán bemutatott kategóriák esetében tavaly Portugália még megelőzött minket. A 2. ábrán bemutatott átlagos bruttó bért kereső szülőpár esetében pedig 2010-ben még Szlovákia is előttünk volt, a 2019-ben mögöttünk végző Portugáliában pedig 9 évvel ezelőtt még majd másfélszer annyi volt a fizetés vásárlóértéke, mint itthon (és a trendek alapján valószínűleg a horvátok is megelőztek minket, azonban esetünkben hiányzik a 2010-es adat).
Hogyan kerestek a szinglik? Tanuljunk tehát Kendall Ellis finiséből, és nézzük meg a dinamikákat. A 3. ábra a gyermektelen, az átlagbér 167 százalékát kereső munkavállalók nettó átlagbérének alakulását mutatja 2002-2019 között hazánkban és a régió 4 másik országában. Az értékek itt is euróban, váráslóerő-paritáson vannak megadva.
- ábra: Átlagos nettó bér gyermektelen, az átlagbér 167 százalékát kereső munkavállaló esetében (euró, vásárlóerő-paritáson). Forrás: Eurostat.
Lemaradóból feltörekvő. Mint a 3. ábra mutatja, 2010 előtt egyedül a szlovákokhoz sikerült mérető módon konvergálni, lehagyni azonban őket sem tudtuk. A csehek és a lengyelek is végig előttük voltak, sőt, egyre jobban elhúztak tőlünk. 2010 után azonban – hála a hazai gazdaságpolitikai fordulatoknak – megváltozott a helyzet. Utolértük, majd lehagytuk a szlovákokat. Jelentősen csökkentettük a hátrányunkat és belátható közelségbe kerültünk a csehekhez (2009-ben még 50 százalékkal haladták meg a cseh bérek a magyar fizetéseket, 2019-re ez 9 százalékra csökkent), és közel felére csökkent a lengyelek előnye is.
Mi a helyet a családokkal? A 4. ábra a kétgyermekes, a bruttó átlagbér 100 százalékát kereső szülőpár nettó átlagbérének alakulását mutatja 2002-2019 között hazánkban és a régió 4 másik országában. Az értékek itt is euróban, váráslóerő-paritáson vannak megadva.
- ábra: Átlagos nettó bér 2 gyermekes, az átlagbér 100 százalékát kereső szülőpár esetében (euró, vásárlóerő-paritáson). Forrás: Eurostat.
A gazdaságpolitikai fordulatot a családok is megérezték. A 4. ábra jól mutatja, hogy ebben a kategóriában is hasonló folyamatok voltak, mint az előzőben. 2010 előtt egyedül a szlovákokhoz sikerült mérető módon konvergálni, míg a csehek előnye duplájára nőtt és a lengyelek is távolodtak tőlünk. A 2010 utáni hazai gazdaságpolitikai fordulat hatásai ezen ábrán is nyilvánvalóak. Itt is utolértük, majd lehagytuk a szlovákokat. Ugyancsak jelentősen csökkentettük a hátrányunkat és belátható közelségbe kerültünk a csehekhez (2009-ben még 37 százalékkal haladták meg a cseh bérek a magyar fizetéseket, 2019-re ez 7 százalékra csökkent).
Összegezve, ahogy Kendall Ellis 2018-ban, úgy hazánk is jól hajrázott mind 2019-ben, mind pedig a 2010-2019-es időszak egészét tekintve.
A nap, amikor a családom összement – avagy az összetétel-hatás fontossága
-40 cm. Egy hideg februári napon családom arra ébredt, hogy hirtelen alacsonyabbak lettek. Ugyanis ezen a múlt századi napon több mint 40 cm-rel csökkent az átlagmagasságuk. Természetesen nem arról volt szó, hogy rokonom lenne a Drágám, a kölykök összementek! amerikai fim Szalinski professzora. Egész egyszerűen aznap születtem meg 52 cm-rel. Ez pedig jóval kevesebb volt, mint szüleim méretei, így az átlagot jelentős mértékben lefelé módosítottam. Szüleim magassága természetesen semmit sem változott semmit azon a napon.
Az összetétel-hatás fontossága. Ez a példa fontos tanulsággal szolgál: nem ritkán az összetétel-hatás felelős az átlag változásáért. Azaz például nem csak azért nőhet vagy csökkenhet az átlagjövedelem, mert az egyes munkavállalók többet vagy kevesebbet keresnek, hanem azért is, mert megváltozik a foglalkoztatottak összetétele. Az átlagbér úgy is tud nőni, hogy senkinek nem emelik a fizetését, azonban egy cég felvesz egy új munkavállalót az átlag feletti fizetéssel.
A foglalkoztatottság dinamikus bővülése. Ez pedig esetünkben is lényeges faktor. Azt ugyanis minden gazdasági elemző tudja, hogy a hazai munkaerő-állomány jelentős bővülésen ment keresztül 2010 után. A 2010 elején mért 3,7 millió alatti foglalkoztatottsági mutató 4,5 millió fölé nőtt 2019 végére. Hogy a foglalkoztatottak számának majd 25 százalékos emelkedése nem volt általános jelenség a régióban sem, azt tökéletesen mutatja az 5. ábra.
- ábra: Foglalkoztatás alakulása a régióban. Forrás: Eurostat.
Zsugorodás helyett bővülés. 2010 előtt a vizsgált országok közül egyedül Magyarországon csökkent a foglalkoztatási mutató. Míg a csehek 0,5, a szlovákok és a románok 3,5, a lengyelek pedig 4,4 százalékponttal emelték mutatójuk értékét, addig nálunk 0,5 százalékponttal csökkent a foglalkoztatottak aránya. A hazai 2010 utáni irányváltás drámai változásokat hozott. Míg Romániában 1,1 százalékponttal csökkent a mérőszám értéke, és Lengyelország, Csehország és Szlovákia is rendre csak 2,6, 2,8 és 4,2 százalékpontot javított, addig Magyarországon 8,4 százalékponttal nőtt a foglalkozatottsági mutató. Egyértelmű sereghajtóból a középmezőnybe kerültünk.
Az agysebészek ritkán munkanélküliek. Miért fontos azonban ez a mutató akkor, amikor az átlagbérekről beszélünk? A válasz egyszerű. Mindannyian emlékszünk, hogy a pozitív hazai folyamatok beindítása a közmunkaprogrammal kezdődött. Bár egyébként is sejthetjük, hogy nem azért volt extrém alacsony a magyar foglalkoztatottsági mutató, mert a Harvardon doktorált asztrofizikusok, 20 év szakmai gyakorlattal és ennek megfelelő ügyfélkörrel rendelkező fogorvosok, vagy korábban a Google-nek fejlesztő programozók ültek volna otthon elkeseredetten, az előző mondat azonban teljesen egyértelművé teszi, hogy a munkaerőpiac bővítése során első sorban alacsonyabb képzettségű munkavállalókat kellett integrálni. Így az is nyilvánvaló, hogy az új foglalkoztatottak bőven az átlagbér alatti fizetést kaptak. A hazai munkaerőpiac jelentős bővülése így jelentős mértékben lefelé húzta az átlagbér értékét.
Eltérő dinamikák a régióban. Tegyünk egy lépést hátra. Bár azt már korábban is láttuk, hogy a kritikánk tárgyát képző cikk címe semmilyen szempontból nem állja meg a valóság próbáját. A román nettó átlagbér nem érte be a magyart, a lemaradás mértéke a mai napig jelentős. Az azonban a mi elemzésünk során is látható volt, hogy Románia egy nagyon dinamikus időszakot tudhat magáénak a bérnövekedés terén. A fenti sorok és az 5. ábra együtt azonban elülteti bennünk a gyanakvás magjait. Vajon nem azért volt jó a román bérnövekedési mutató, mert náluk a hazaival ellentétes folyamatok zajlottak? Nevesen, míg Magyarországon bevontuk a kevésbé képzett honfitársainkat a munka világába, addig nem lehetséges, hogy Romániában pont ők estek ki onnan? Ez ugyanis önmagában úgy növeli az átlagbért, hogy közben egyik munkavállaló sem jár jobban. Sőt, családok szintjén a nettó hatás egyértelműen negatív, hiszen egyes családok bevételtől esnek el.
Mit mondanak nekünk a percentilisek? Ahhoz, hogy ne egy olyan nagyon kevesekre jellemző mutatót, mint az egyedülálló gyermektelen munkavállalók átlaga, hanem szélesebb rétegek helyzetét tudjuk hitelesen vizsgálni, a jövedelmek teljes lakosságra vonatkozó eloszlásfüggvényét kell elemzés alá vonni. Hogy az összetétel-hatást is semlegesítsük, vizsgálatunkba minden munkaképes korú lakost figyelembe veszünk, azokat is, akik épen munkanélküliek. A foglalkoztatottak jövedelmi eloszlásának meghatározásához pedig az Eurostat percentilis szintű bérstatisztikáit vesszük alapul. Ez az adatbázis csak 2018-ig tartalmaz adatokat, így elemzésünket ezzel az évvel kezdjük. A 6. ábra mutatja a régió kiválasztott országaiban a nettó bérek eloszlását euróban, vásárlóerő-paritáson számolva.
- ábra: A nettó bérek eloszlása a régióban 2018-ban. Forrás: Eurostat.
Beszéljünk akkor mindenkiről. Mint ahogyan az a 6. ábrán jól látható, a román bérek majd minden percentilisnél jóval a hazai értékek alatt vannak, egyedül a legmagasabb jövedelmi kategóriákban közelítik meg jobban a magyar béreket (azonban értékük még itt sem éri el a hazai kereset szintjét). Az ábra azt is jól mutatja, miért nincsen sok értelme a román és magyar átlagos béreket korrekció nélkül összevetni. Egyrészt a román eloszlás sokkal szélsőségesebb, ott jóval nagyobb a különbség a kiemelkedően magas bért keresők és a többiek között (az átlagra pedig a nagy jövedelmek erősebben hatnak). Másrészt az ábrán is nyilvánvaló a román és a magyar foglalkoztatottsági ráta közötti jelentős eltérés. Míg nálunk a munkaképes lakosság 74,4 százalékának van állása, addig Romániában ez a mutató csak 69,9 százalék. Ez azt is jelenti, hogy délkeleti szomszédunkban sokkal rosszabb esélye van az alacsonyabb képzettségű munkavállalóknak állást találni. Azoknak, akik az átlagbért lefelé húznák. Mindezek miatt a romániai átlagbér duplán felfelé torzít a magyar átlaghoz képest.
Az ördög a részletekben van. Azt is jól mutatja a 6. ábra, hogy a szlovák és a magyar munkavállalók bérezése között első sorban a magasabban képzett munkakörökben, azaz munkaképes korú lakosság felső 20 százalékában van eltérés, hazánk javára. Az is látszik, hogy a magas lengyel átlagbért a magas jövedelmi kategóriák húzzák ennyire fel, az eloszlás közepe táján kisebb az előnyük. Ezzel szemben a cseh munkavállalók bérelőnye főleg a közepes jövedelem esetén kiugró.
Honnan jöttünk? Látjuk tehát a 2018-as képet. Gondoljunk azonban Kendall Ellis-re. Hogy értékelni tudjuk az elmúlt időszak gazdaságpolitikáját, nem elég egy pillanatfelvétel. Azt is látnunk kell, hogy honnan jutottunk ide. A 7. ábra azt mutatja be, hogy a régió kiválasztott országaiban hogyan alakultak a nettó bérek euróban, vásárlóerő-paritáson számolva 2010-ben.
- ábra: A nettó bérek eloszlása a régióban 2010-ben. Forrás: Eurostat.
Kevesen dolgoztak és keveset kerestek. Mint a 7. ábra mutatja, 2010-ben minden szempontból siralmasan álltunk. A stafétaátadás tehát nagy lemaradás mellett történt. A foglalkoztatottsági mutató siralmasan alacsony, mindössze 59,9 százalék volt. Emellett a hazai bérek egyedül Romániához képest tűnhettek jónak – bár az eloszlás bal fele jól mutatja, hogy volt egy jelentős réteg, aki itthon nem jutott álláshoz, míg délkeleti szomszédunknál lett volna erre esélye. A többi V4-es ország minden percentilisben ránk vert.
Nézzünk még távolabb. De mi volt 2010 előzménye? Az Eurostat csak 2005-től jegyzi a vizsgált országok mutatóit (Romániáét még ekkor sem), így eddig tudunk csak visszatekinteni. A 8. ábra azt mutatja be, hogy a régió kiválasztott országaiban hogyan alakultak a nettó bérek euróban, vásárlóerő-paritáson számolva 2005-ben.
- ábra: A nettó bérek eloszlása a régióban 2005-ben. Forrás: Eurostat.
A kontraszt szembetűnő. Mint az ábrán láthatjuk, hazánk kifejezetten kedvező országnak számított munkavállalói szempontból 2005-ben. A foglalkoztatottsági mutató magasabb volt, mint 2010-ben (62,2 százalék). A magyar munkavállalók az eloszlás minden pontján jobban kerestek, mint a szlovákok, és a lengyelek is csak a legmagasabb jövedelmi kategóriákban tudtak elénk kerülni. Egyedül a csehek voltak egyértelműen jobb helyzetben nálunk.
Nézzük tehát a dinamikát. Hogy a 2005-2010-es, illetve 2010-2018-as folyamatokat még jobban össze tudjuk vetni, ábrázoljuk egyetlen ábrán a három vizsgált év hazai jövedelemeloszlását. A 9. ábra azt mutatja be, hogy hogyan alakultak a nettó bérek euróban, vásárlóerő-paritáson számolva 2005-ben, 2010-ben és 2018-ban Magyarországon.
- ábra: A nettó bérek eloszlásának alakulása Magyarországon. Forrás: Eurostat.
Romlás és stagnálás. Mint azt a 9. ábra szemléletesen mutatja, 2005-2010 között főleg negatív folyamatok dominálták a hazai jövedelmi helyzetet. Számos ember elveszítette az állását. Akik meg tudták tartani, esetükben is csak minimális növekedést lehetett tapasztalni vásárlóerő-paritáson. A két piros görbe különbségéből kiszámolható, hogy egy átlagos munkaképes korú magyar ember esetében a jövedelem vásárlóértéke mindössze 252 euróval nőtt ezen öt év alatt. Ez az érték még a régiós országokhoz képest is nagyon rossznak számított, hiszen ugyanez a növekedés 2.766 euró volt Szlovákiában, 2.296 euró Romániában, 2.129 euró Lengyelországban, de még Csehországban is 1.315 euró.
Bővülés és fejlődés. 2010-2018 között ezzel szemben az eloszlás minden pontján jelentős javulást tapasztalhatunk. A foglalkoztatottsági mutató 14,5 százalékpontot nőtt. A keresetek pedig az eloszlás minden pontján ugrásszerűen nőttek. A két vastag görbe különbségéből kiszámolható, hogy egy átlagos munkaképes korú magyar ember esetében a jövedelem vásárlóértéke 3.176 euróval nőtt ezen nyolc év alatt. Ez az érték magasabb a régiós átlagnál. Ugyanez a növekedés 1.506 euró volt Szlovákiában, 2.735 euró Romániában, 3.972 euró Lengyelországban, és 4.286 euró Csehországban.
Dinamika a régióhoz képest. Bár az összevetést átlagok szintjén fent megtettünk, azt is láttuk, hogy az átlagok nem mondják el a teljes történetet. Vizsgáljuk meg ezért most azt, hogyan alakultak a hazai bérek az egyes percentilisekben a V4-es országokhoz képest. A hazai nettó jövedelmek V4-hez képest mért megváltozását mutatja a 10. ábra, euróban és vásárlóerő-paritáson.
- ábra: A nettó bérek eloszlásának alakulása Magyarországon. Forrás: Eurostat.
Lemaradtunk. A 10. ábra jól mutatja, hogy 2005-2010 között minden percentilisben jelentősen lemaradtunk a régiótól (a veszteség mértéke minden szinten legalább 2.000 euró volt). A legnagyobb veszteséget a leginkább rászorulóknál és a kivételesen jól képzett munkaerőnél mérhetjük. A legjobban kereső 1 százalék esetében 8.406 euróval kevésbé növekedett az éves bére annak a munkavállalónak, aki Magyarországot választotta a többi V4-es ország helyett.
Az előzés elkezdődött. Ugyancsak láthatjuk, hogy a 2010 utáni gazdaságpolitikai fordulatok kompenzálták a két 2005-2010 között leginkább hátrányosan érintett csoportot, emellett minden percentilis esetében jelentősen javították a helyzetet régiós viszonylatban.
Alternatív világok. Tudjuk, hogy sportban és közgazdaságban nincsen értelme feltenni azt a kérdést, hogy „Mi lett volna, ha… ”. Ettől függetlenül valószínűleg mindenkit érdekelnek az ilyen kérdések. Kendall Ellis biztosan morfondírozott azon, hogy mennyi lett volna a csapat ideje akkor, ha jobban fut az első két futó, vagy ha nem rontják el a váltót. Ahogyan egészen biztosan sokakat érdekel, hogy milyen lenne ma a hazai jövedelmi helyzet, ha nincs a 2005-2010-es lemaradás. Ha az alatt az öt év alatt csupán annyira nőnek a hazai bérek, mint a többi V4-es országban. Erre a kérdésre adja meg a választ a 11. ábra, mely a régió kiválasztott országainak nettó béreloszlását veti össze euróban, vásárlóerő-paritáson számolva azzal a fiktív hazai helyzettel, mely akkor következett volna be, ha 2005-2010 között minden percentilisben a V4 átlagos értéke szerint növekedtek volna a magyar bérek.
- ábra: A nettó bérek eloszlása a régióban 2018-ban, feltéve, hogy nem maradunk le 2005-2010 között. Forrás: Eurostat.
A kiugró értékről. A 11. ábra 40. percentilishez tartozó értéke igényel egy rövid magyarázatot. Mint korábban láttuk, 2005-2010 között az ide tartozó honfitársaink elveszítették munkájukat, miközben a régióbeli kollégáik szerencsésebbek voltak. Ez azt jelentette, hogy esetükben a lemaradás tartalmazta a teljes bérüket. Ha ezzel korrigálunk, akkor azonban felülbecsüljük a tényleges helyzetüket még ebben a fiktív világban is, hiszen 2010-2018 között ez a csoport ismét munkához jutott, hála a munkaerőpiaci fordulatnak. Így esetükben a korrekció munkabérük kétszeres számítását jelenti. Azért döntöttünk úgy, hogy ennek ellenére itt is szerepeltetjük a számított értéket, mert alapfeltevésünk az volt, hogy nem maradunk le 2005-2010 között. Ha esetükben nem korrigáltunk volna, az implicit lemaradást jelentett volna. Adott esetben valószínű, hogy az itteni többletbér a gyakorlatban szétoszlott volna az eloszlás széltében. Azonban nem szerettük volna a szétterítést mi megoldani, mert ezt szinte lehetetlen lenne szakmailag támadhatatlan módon megtenni.
Egy alternatív világban jobban keresnénk. E rövid kitérő után nézzük meg, hogy mit mutat nekünk a 11. ábra. Azt látjuk, hogy ha sikerült volna elkerülni a 2005-2010 közötti lemaradást, akkor 2018-ban a magyar bérek jelentősen meghaladnák nem csak a román, de a szlovák béreket is. Súlypontját tekintve a hazai bérek a lengyel fizetésekkel lennének egy szinten annyi különbséggel, hogy az alacsonyabb jövedelmi kategóriákban előnyösebb lenne Magyarország, míg a magasabb kategóriákban Lengyelország vezetne. A cseh bérek azonban még ez esetben is jobbak lennének a magyarnál.
Összegezve, Magyarországon kiemelkedő mértékben nőtt a foglalkoztatottság. Ennek a folyamatnak az összetétel-hatása negatívan érintette az átlagbéreket. Emellett itthon jóval kevésbé egyenlőtlen a jövedelmek eloszlása, mint Romániában, mely különbség ismét a román átlagnak segít. Azonban mindezen tényezőket figyelembe véve is kijelenthetjük, hogy a romániai bérek a közelében sincsenek a magyarországi béreknek. Emellett a szlovák munkavállalók többsége is rosszabbul keres, mint magyar kollégáik. Láthattuk továbbá azt is, hogy a lengyelekkel szembeni lemaradásunk egésze, valamint a csehekhez képesti hátrányunk nagy része a 2005-2010 közötti hibás gazdaságpolitika öröksége.
Összefoglalás
Jelen írásunk a Privátbankár.hu oldal cikkére reflektált, mely szerint a romániai bérek azonos szinten vannak a magyarországi fizetésekkel. Első körben az idézett cikk módszertani hibáira tértünk ki. Ezek közül a legfontosabb, hogy bár ezt állítják, valójában nem az átlagfizetést vizsgálják, hanem egy nagyon speciális és kicsiny csoportnak a fizetéseit vetik össze. Nem veszik figyelembe a családos munkavállalókat, a gyermekeseket, valamint azokat, akik nem pontosan a bruttó átlagbéren vannak bejelentve. További komoly problémája a cikknek, hogy nem veszi figyelembe az időbeni dinamikákat. Ennek speciálisan árulkodó indikátora, hogy az egyetlen ábra, mely idősort mutat, 2010-ben kezdődik, így nem elemzi a 2010 előtti eseményeket. Azonban a 2010 utáni folyamatok tekintetében is sajnos a hibás állítások dominálnak. A cikk harmadik fontos hiányossága az összetétel-hatás figyelmen kívül hagyása. Átlagbéreket vet össze, de nem tér ki arra, hogy Romániában és Magyarországon teljesen ellentétes munkaerőpiaci folyamatok zajlottak. Míg itthon a munkaerőpiaci fordulat keretében majd egymillió új munkahelyet sikerült létrehozni, addig délkeleti szomszédunknál csökkent a foglalkoztatottsági ráta. Szintén figyelmen kívül hagyja az idézett írás azt a tényt, hogy a romániai bérek eloszlása jóval szélsőségesebb a hazainál.
Egy korrektebb elemzési keretben azt kaptuk, hogy hazánk 2010-2018 között kifejezetten jól teljesített, 2019-ben pedig mindössze 3-4 ország produkált nálunk magasabb bérnövekedési ütemet a 30 európai ország közül. Régiós viszonylatban a hazai bérek a román és szlovák bérek előtt, de a lengyel és cseh bérek után helyezkednek el. Az átlagos értékek által mutatott dinamika azonban különösen torzított jelen esetben, amikor a magyar foglalkoztatottsági ráta egyedülálló dinamikával növekedett. Ha nem az átlagot, hanem a teljes eloszlást nézzük, akkor azt látjuk, hogy minden percentilisben jobbak a hazai bérek, mint a romániaiak, és a szlovák munkavállalók többsége is irigyelheti a magyarokat. Azt is láthattuk, hogy a lengyelekkel szembeni hátrányunk egyetlen oka a 2005-2010 közötti elhibázott gazdaságpolitika miatti lemaradásunk, mely a csehek előnyének egy jelentős részét is magyarázza.
Végül tehát kijelenthetjük, hogy természetesen nem igaz elemzésünk tárgyának provokatív kérdése, azaz nem ér annyit a román nettó átlagfizetés, mint a magyar. Annyira nem, hogy a valóban kiemelkedő romániai bérdinamika ellenére míg egy átlagos munkaképes korú magyar ember esetében a jövedelem vásárlóértéke 3.176 euróval nőtt 2010-2018 között, addig egy román ember esetében ugyanez az érték mindössze 2.735 euró volt. Azaz a különbségek nemhogy csökkentek, hanem még nőttek is.
