
A gazdasági válságok folyamatos visszatérése a kapitalizmus egyik megkerülhetetlen ténye. Ennek ellenére a gazdasági folyamatok ciklikusságáról gyakran elfeledkeznek a közgazdászok és az egymást követő visszaeséseket egymástól függetlenül igyekeznek kezelni, illetve legtöbbször csak külső tényezőkkel magyarázni. A harmadik évezred elején pedig még az is a közgazdasági narratíva részévé vált, hogy a gazdasági válságok egyszerűen már nem is léteznek többé.

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány Válságok hullámain c. rendezvénye egyrészt arra kívánja ráirányítani a figyelmet, hogy a gazdasági ciklusok továbbra is a globális kapitalizmus szerves részei, a gazdaságpolitikának pedig válságálló módon kell felkészülnie a visszaesések által gerjesztett intenzív hullámverésekre. Másrészt pedig azt is fontos figyelembe venni, hogy az olyan komplex külső sokkokból, mint a pandémia és annak utóhatásaiból, illetve az orosz–ukrán háború esetében a korábbi válságkezelésből tanulva újabb/újszerű megközelítéseket is érdemes alkalmazni.

Előadók: A rendezvény előadói a haza gazdasági és pénzügyi szektor, az energiapiac és nemzetközi kapcsolatok megbecsült szereplői és szakértői. A konferenciát Nagy Márton, Magyarország gazdaságfejlesztési minisztere nyitja meg.

REGISZTRÁCIÓ:
itt

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A rendezvényről kép- és videófelvétel készül.
Like this:
Like Loading...
Hagyj üzenetet