A nyugati média gyakori, és sokszor alig leplezetten kárörvendő tudósításainak köszönhetően meglehetősen közismert, hogy Kína egyre súlyosabb demográfiai válság felé tart: az egy gyermek politika többszöri visszavonása ellenére a termékenység meredek esése Dél-Koreát idézi, az ország lakossága már két éve csökken, az idősödés gyorsul.
A kínai termékenységi arányszám 1 közelébe zuhant, és még ez az átlag is csak a legkevésbé kínai etnikumú tartományok „segítségével” jön ki. (Forrás: BirthGauge)
Ami igazán érdekes számunkra azonban ezeknek a tudósításoknak az elképesztően doktríner keretezése. Ezek szerint ugyanis:
Lám, a kínai gazdasági sikerek ellenére Kínában olyan rossz élni, hogy senki se vállal családot.
Hogy érzékeljük, ez az állítás valójában mennyire irracionális és bizarr (csak már fel sem tűnik a kondicionálásunk miatt), alakítsuk át egy kicsit:
Kínában, az 1959 és 1961 közötti Nagy Éhínség miatt még mintegy 50 millióan haltak meg. 2023-ban az életszínvonal lehetővé tette, hogy 90 millió kínai utazzon külföldre, mint turista, és a kínaiak vegyék meg a legtöbb elektromos autót a világon. Mindez a boldogtalanság olyan megugrását váltotta ki, hogy a kínai termékenység szintje bezuhant még a lengyel boldogtalanság (1,16-as termékenység) szintje alá is.
Lám, Kína napjai, mint gazdasági szuperhatalom meg vannak számlálva, itt Európában nincs mire irigykednünk.
Itt már persze érződik, hogy honnan fúj a szél: a vesztesek beszéde ez.
De nézzük a tényeket: Kína valóban demográfiai katasztrófa felé tart, de a brutális sebességű fejlődése miatt még soha nem volt annyi felsőfokú tanulmányokat folytató kínai, mint most:
Kínai diákok száma a felsőoktatásban. Ebben benne sincsenek a külföldön tanuló kínaiak. (Forrás: Statista)
Érdemes rögtön hozzátennünk, hogy Kína hosszú ideje több STEM (mérnöki és természettudományos) szakembert képez ki évente, mint az Egyesült Államok, Japán és Németország együttvéve. Azt is tegyük hozzá, hogy Kínában jelenleg több ipari robotot helyeznek üzembe, mint a világ többi részén összesen.
Európának tehát nincs semmi oka komfortosan éreznie magát: kinek lesz több ideje, lehetősége megoldania a saját demográfiai válságát?
Lám, a nők elnyomása Kínában visszaütött, nincs tisztességes alternatívája az amerikai feminista kultúrának.
Ez egy erős állítás annak a ténynek a fényében, hogy Kínában él a világon a saját erőből milliárdossá vált üzletasszonyok kétharmada. Mi történt volna, ha nincsenek elnyomva?
A rutinos Demográf-olvasók azt is tudják, hogy a nemi egyenlőség bajnokának számító Dániában a termékenység oda zuhant, ahová az iráni: mikor unják már meg a nyugati médiában ezeket az áltudományos narratívákat?
Ha már áltudományos narratívák, az említés szintjén beszéljünk még kettőről:
Az egyik népszerű mém szerint Kína északon szép lassan átveszi a hatalmat Mongólia és Szibéria felett, amivel szemben Oroszország tehetetlen lesz. Ha ránézünk a fenti termékenységi térképre, rögtön láthatjuk: a fő kérdés a mostani pályán tovább haladva inkább az lesz, hogy lesz-e elég nyugdíjasotthon Észak-Kínában.
A másik makacs feltételezés Nyugaton, hogy mivel a kínai kultúra alapvetően más, mint a nyugati (eddig rendben), ebből következően (ajjaj) a progresszív, woke kulturális hatások ott egyáltalán nincsenek jelen. Tehát nem is járulhatnak hozzá a kínai terméketlenséghez. Ez önmagában kétséges, tekintve, hogy Kínában rendkívül nézettek az olyan nyugati sorozatok, mint a Kártyavár és az Agymenők: de idézzük ide a kínai kormány két jelmondatát az egy gyermek politika visszavonása előtti időkből:
„Kevesebb gyermek, boldogabb élet”
„Ha gazdag akarsz lenni, legyen kevesebb gyermeked és ültess több fát”
Tatár Mihály több mint másfél évtizede foglalkozik a tőzsde világával, elsősorban a deviza- és nyersanyagpiacokkal, különös tekintettel a geopolitikai és világgazdasági krízishelyzetekre. Az Erste Befektetési Zrt, a MOL Csoport, az MNB és az MKB bank korábbi szakértője.
