Hiába értik meg egyre többen, hogy milyen példátlan és a társadalmakat alapjaiban megrengető demográfiai válság felé haladunk, a ma domináns progresszív-woke kultúra miatt ennek valódi következményeiről alig-alig eshet szó.
A tipikus első reakció általában az, hogy a gyermekek számának csökkenése nem is igazán baj, hiszen túlnépesedés és klímaválság van. Mivel érezhetően a termékenységi válságot mégsem ünnepli senki, a második, társadalmilag támogatott reakció az, hogy a nyugdíjrendszerekkel bizony valóban baj lehet, azokat meg „kellene reformálni”. Valahogy úgy, hogy kettő meg kettő végül mégis csak öt legyen. De legalábbis, lehetőleg ne akkor omoljon össze az ellátás, amikor a megkérdezett még életben van.
Itt azonban többnyire megáll a gondolkodás, hiszen minden további elemzés elkerülhetetlenné tenné annak a belátását, hogy a mai, rendkívül fejlettnek tartott kultúránk éppen elpusztítja önmagát: beleértve a most természetesnek vett hosszútávú gazdasági növekedést is.
Másképpen: gyerekkorunk óta belénk kondicionált elvárás, hogy persze lehetnek időnként pénzügyi válságok, megtorpanások, de a gazdaságok „dolga” az, hogy történelmileg a méretük és benne az emberek életszínvonala folyamatosan, mintegy magától, emelkedjen. Ezt az alapvető feltételezést azonban érdemes kritikus gondolkodásnak alávetni.
Egyetlen elgondolkodtató példa.
A világ gazdasági össztermékének (GDP) 50 százalékát jelenleg mindössze ez a relatíve kicsiny terület állítja elő a világon:
(Forrás: Epic Maps)
De meddig maradhat fenn ez az állapot?
- Az Egyesült Államok termékenysége olyan sebességgel esik, hogy hamarosan 1,6 alá zuhan. 1900-ban még a lakosság 40 százaléka 18 év alatti volt, mára ez 20 százalék alá került, és a trend még csak most gyorsul fel igazán.
- Az EU termékenysége megállíthatatlanul csúszik tovább lefelé, rövidesen jóval 1,5 alatt lesz az átlag. A muzulmán bevándorlók nélkül ráadásul a termékenységi arányszám közelebb lenne Kelet-Ázsiához, ahol
- a termékenység csökkenése szabadesésbe kapcsolt, hamarosan Kína is követi Dél-Koreát az 1 alatti termékenységben. 2023 harmadik negyedévében a kínai házasságkötések száma a negyedével (!) csökkent, márpedig Kínában csak a gyermekek 1 százaléka születik házasságon kívül.
Miért tudnák ezek a társadalmak ugyanazt a hosszútávú növekedést és jólétet produkálni, mint amikor a munkaképes korú népesség adta a lakosságuk döntő többségét? Mi történik a globális növekedéssel, ha a leggazdagabb társadalmak elöregednek, majd a Föld nagy részén lejátszódik ugyanez a folyamat?
És mindeközben a nemzetközi szervezetek még értetlenkednek, hogy a szóban forgó, fenti gazdaságok kormányai miért adósodnak el egyre riasztóbb mértékben, ahogy az IMF tette pár hete. Nyilvánvalóan: az időben előre haladva, évről évre egyre nehezebb lesz a jóléti kiadások és a növekedéshez szükséges nagy állami beruházások költségeit kitermelni, egyre több lesz a költségvetési „baleset”.
Egy probléma megoldásának első lépése a probléma őszinte azonosítása.
Tatár Mihály több mint másfél évtizede foglalkozik a tőzsde világával, elsősorban a deviza- és nyersanyagpiacokkal, különös tekintettel a geopolitikai és világgazdasági krízishelyzetekre. Az Erste Befektetési Zrt, a MOL Csoport, az MNB és az MKB bank korábbi szakértője.
