Categories
OecoGlobus

Tizedére csökkent és tovább eshet az űrutazás ára

🚀 Az emberiség a civilizáció létezése óta igyekszik egyre inkább felfedezni a körülötte lévő világot. Valójában ez a veleszületett felfedezések iránti vágy teszi különlegesség az emberi fajt. Érdekes jelenség, hogy a technológiai áttöréseknek köszönhetően a ma ismert világ már jóval nagyobb, mint korábban volt, ráadásul a rakéta technológiának köszönhetően lehetővé válhat a Naprendszer más égitesteinek felfedezése is. A 2021-as év első harmadában igazi sikert könyvelhetett el az emberiség, ugyanis a NASA Perseverance marsjárója sikeresen landolt a vörös bolygón. Ez pedig újabb lökést adhat a körülöttünk lévő világ még jobb megismerésének és az abban rejlő lehetőségek kiaknázásának.

💰 Jelenleg a legszűkebb keresztmetszetet az űr felfedezése kapcsán az oda való eljutás jelenti. Történelmi dimenzióit tekintve a rakéták építésének és föld körüli pályára állításának költsége nagyjából 100 millió és 300 millió dollár közé esett, és ezen magas ár miatt az emberiség nagyjából 80 kilövésre vállalkozott évente. Ahhoz azonban, hogy igazán űrhajós civilizációvá váljunk, az űrhöz való hozzáférés árának exponenciálisan kellene csökkennie, egészen addig, amíg nem valósul meg szinte minden egyes nap kilövés.

📉 A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy a kereskedelmi hajózás terén mindez már sikerült. Sőt olyannyira költséghatékony a szállítás, hogy gyakran még az is megesik, hogy egy kilogramm magyar alma többe kerül az üzletekben, mint egy kilogramm equadori banán. A SpaceX technológiája ma már többször használatos rakétákat ígér, így a kilövések költsége látványosan visszaeshet, így ezen a területen még a nagy földrajzi felfedezéseknél is transzformatívabb gazdasági hatások jelentkezhetnek.

⚙ A SpaceX egyértelműen bebizonyította, hogy alapvetően olcsón is az űrbe lehet jutni: a kilövési költségek tizedrészükre csökkentek, egészen pontosan a százmillió dolláros tartományból a tízmillió dolláros tartományba. Ennek eredményeként, a rakétagyártás csökkenő költsége szemmel láthatóan megnyitotta a rakétakilövések piacát. Jelenleg egy tucat startup (Rocket Lab, Vector Space Systems, Blue Origin) üldözi a SpaceX-et és kíván saját rakétát építeni.

👍Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:

http://www.oeconomus.hu/oecofocus/magyarorszag-elen-jar-az-internet-hozzaferes-tekinteteben-az-europai-unioban/

#perseverance #ur #koltsegek #lehetosegek

Kutatási igazgató | Megjelent írások

Pásztor Szabolcs, habilitált egyetemi docens a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közgazdasági és Nemzetközi Gazdasági Tanszékén. Korábban dolgozott a Magyar Nemzeti Banknál és a Magyar Bankszövetség tanácsadójaként is. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítványhoz 2020-ban csatlakozott. Oktatott már többek között Ausztrália, Kína, Belgium, Csehorság, Olaszország, Oroszország, Törökország, a Dél-afrikai Köztársaság, Kenya és Etiópia egyetemein. Fő kutatási területe a gazdasági és pénzügyi átalakulás a fejlődő országokban.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Iratkozzon fel hírlevelünkre