Categories
OecoGlobus

Sosem látott visszaesés a turizmusban?

🌍 Sosem látott visszaesés? – OecoGlobus
🦠 A turizmus egy több mint hat évtizede folyamatosan felívelő gazdasági szektor, amely nem kevesebb, mint másfél milliárd nemzetközi résztvevővel (nemzetközi turistával) büszkélkedhetett 2019-ben. Az OECD országaiban a turizmus átlagosan 4,4 százalékkal járul hozzá a GDP-hez, és 6,9 százalékát adja a teljes foglalkoztatottságnak. Erre a nagyjából hatvan éve rendíthetetlenül növekvő és tavaly mindenkori látogatói rekordot döntő ágazatra csapott le idén a COVID-19.
📉 Az első negyedéves adatok alapján a nemzetközi turizmus 22 százalékkal esett vissza, azonban az év végére ez az arány elérheti akár a 60-80 százalékot is, ahogy arra a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) előrejelzésében figyelmeztet. A visszaesés mértéke attól is függ, hogy az országok mikor nyitják meg határaikat. A későbbi nyitás természetesen nagyobb visszaesést eredményez.
🇪🇺 Párizs és London a világ leglátogatottabb városai közé tartoznak. Így mind Franciaország mind az Egyesült Királyság számára nemcsak gazdaságilag, de kulturálisan is komoly érvágás a vírus, hiszen legfontosabb önreprezentációs helyszíneiket kellett több-kevesebb időre lezárni.
🇭🇺 Hazánkban a turizmus valamivel kevesebb mint a 7 százalékát teszi ki a teljes GDP-nek. A turizmuson belüli foglalkoztatottság aránya majdnem 10 százalékot teszi ki. Bár az éves látogatások tekintetében Magyarország nem kelhet versenyre a fent említett két országgal, az előbb említett kulturális tényező a mi szempontunkból is meghatározó. Egyrészt a Budapestet érintő turizmus 2019-ben szintén egyéni csúcsot döntött, és mivel 2018 volt az előző legnagyobb látogatottsággal bíró év, így felívelő trendről beszélhettünk. Másrészt 2019-ben Budapest elnyerte az European Best Destination nevű, 10 éve létező online díjat, amit minden évben az a jelölt kap az előre felállított lista alapján, akire a legtöbb szavazatot adják le a világ turistái.
👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli és követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.
Megjelent írások

Iratkozzon fel hírlevelünkre