🏆 Az angliai Centre for Economics and Business Research (CEBR) legfrissebb tanulmánya alapján Kína a bruttó hazai termék (GDP) alapján már 2028-ban átveszi a világgazdaságban a vezető szerepet az Amerikai Egyesült Államoktól. A kínai gazdaság hosszú évtizedek óta fejlődik, gazdasága és főleg belső kereslete jelentős mértékben megerősödött. A korábbi értékeléshez képest ugyanakkor a gazdasági vezetőváltás a két nagyhatalom között 5 évvel korábban valósulhat meg a COVID-19 hatásai miatt. Kína napjainkban már közel 18 százalékát adja a világgazdaságnak, miközben két évtizeddel ezelőtt alig 3,6 százalékát adta.

🇨🇳 Kína gazdasága 2020-ban talpon tudott maradni és várakozások szerint 2 százalékos növekedést ér el, annak ellenére, hogy az első ország volt, amelyet az új típusú koronavírus először sújtott. A kezdeti válságkezelésre adott reakció gyors és erős volt, ennek eredményeképpen a szigorú és fegyelmezett kormányzati intézkedésekkel kontrollálni tudták a kínai vezetők a járványhelyzetet. Ennek köszönhetően a gazdaságot is bénító intézkedéseket – elsősorban a kijárási korlátozásokat – nem kellett ismételten bevezetni, szemben számos európai országgal.

🇺🇸 Ezzel szemben az Amerikai Egyesült Államokban a járványhelyzet súlyosságának kezdeti alulbecslése és a nem megfelelő kontroll gyakorlása miatt a fertőzések és halálesetek tekintetében is világelső helyet szerezte meg. 2020-ban több mint 330 ezer haláleset és közel 20 millió fertőzöttet regisztráltak a hatóságok. A pandémiát követő években is meglátszik a két ország közötti különbség. Egészen 2024-ig az amerikai gazdaság éves szinten várhatóan 1,9 százalékkal, míg Kína várhatóan évi 5,7 százalékkal fog növekedni, ráadásul legalább 2025-ig.

👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti: http://www.oeconomus.hu/oecoglobus/moratorium-nelkul-milliokat-fenyeget-a-kilakoltatas/

💾 Az eredeti cikk itt olvasható.

#Kína #USA #Gazdasag #Hatalom