✈️A HungaroControl aktuális légiforgalmi statisztikai számaiból kiderül, hogy a magyarországi légiforgalom kezd éledezni a 2020-as évet követően. 2021 júniusában a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre érkező, vagy onnan induló járatok száma elérte a 4 357-et, amely az egy évvel korábbi szinthez képest közel kétszeres érték. A kisgépek forgalma közel 65 százalékkal emelkedett tavaly júniushoz képest. A hazánkban átrepülő járatok forgalma pedig megközelítőleg 160 százalékkal emelkedett 2021 első nyári hónapjában, mint 2021 júniusában volt. A budapesti légiirányítás összesítése alapján pedig több mint 47 ezer repülőgépet irányítottak a magyar légtérben.

🏗️ A hazai légiforgalmi irányító bázis az egyik legkorszerűbb technikai felszereltséggel működik, amelynek rendszereit nemrégiben újították fel 8 milliárd forintos beruházás keretében. A 2020 októberében elkezdett fejlesztés során 500 kilométernyi vezetéket cseréltek ki, pihenőszobákat újítottak fel, valamint 55 munkaállomás úgy került kialakításra, hogy a szakemberek ülve és állva is képesek dolgozni. A rendszereszközök 90 százalékának cseréje is megtörtént a munkálatok során. A korszerűsítést zökkenőmentesen hajtották végre, ezáltal a repülésbiztonság minden pillanatban a legmagasabb szinten volt biztosított.

💺 Magyarországon átrepülő forgalom 2020-ban közel 60 százalékkal, 430 ezer járattal mérséklődött az új típusú koronavírus miatt kialakuló pandémia következtében. A HungaroControl becslése szerint a légiforgalom helyreállásához, azaz a 2019-es érték eléréséhez legalább három évre lesz még szükség. Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai alapján a világon a nemzetközi utasforgalom tavaly közel 76 százalékkal mérséklődött. 2021 januárjában foglalt utazások statisztikája 70 százalékkal alacsonyabb, mint 2020 azonos időszakában volt, amely arra enged következtetni, hogy a légiforgalmi szektorban a járvány hatása még egy ideig megpecsételi a szektor jövőjét.

👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti: http://www.oeconomus.hu/oecoglobus/ujjaeledhetnek-az-europai-ejszakai-vonatok/

#Legiforgalom #Repulok #Utazas #COVID19