🏰 A Disney árbevétele jelentősen átalakult az új típusú koronavírus-járvány hatására. A szórakoztatóipari óriás számos bevételi csatornával rendelkezik, ugyanakkor a járvány negatív hatásaitól nem tudta semlegesíteni a tevékenységét.

💣A pénzügyi év a vállalatnál 2020. október 3-án ért véget. Számítások szerint a koronavírus összesen 7,4 milliárd dolláros veszteséget okozott. Ennek döntő részét, 6,9 milliárd dollárt a parkokat, élményszolgáltatásokat és termékeket összefoglaló divízió szenvedte el. Nem véletlenül, mivel ezek a létesítmények zárva, vagy alacsony kapacitás mellett üzemeltek, így a divízió éves árbevétele 37 százalékkal csökkent 2019-hez képest. A stúdió divízió bevétele 13 százalékkal esett vissza, mivel a koronavírus miatt nagyrészt zárva maradtak a mozik.

📈 Miközben a Disney legfontosabb bevételi ágát súlyosan érintette a COVID-19, addig egy másik területen kimagasló növekedést ért el. A közvetlenül a fogyasztókat célzó szolgáltatások divíziója, amely a vállalat jövőjében kulcsszerepet játszik, 81 százalékkal növekedett éves szinten. A növekedést elsősorban a Netflix-hez hasonló streaming szolgáltatás, a Disney+ elindítása hajtotta. Kevesebb mint egy év alatt a Disney+ szolgáltatás 73 millió fizető ügyfelet hozott a vállalatnak világszerte.

🇭🇺 Magyarországon a hatékony védekezés érdekében csökkentett forgalomra, illetve átmeneti bezárásra kényszerültek a szórakoztatóipari vállalatok. A mozik, színházak nézőszámai elmaradtak a korábbi statisztikáktól, továbbá a nyári fesztiválok sem kerültek megrendezésre. A koronavírus elleni vakcinák fejlesztése jó ütemben halad, amely segíthet a szórakoztatóipari cégek számára is a normális működéshez való visszatéréshez. A fesztiválok gazdasági szempontból is jelentős, mivel évről-évre egyre több külföldi vendég keresi fel hazánkat ezek miatt, így hozzájárul a turizmus fejlődéséhez és a magyar GDP-hez is.

👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti: http://www.oeconomus.hu/oecoglobus/erdekes-karriervaltasi-kiserlet-a-repulogep-pilotaknak/

#Disney #COVID19 #Korona