Categories
OecoFocus

Mit árul el a 2020 harmadik negyedéves, részletes GDP-adat?

📂 A KSH december 1-jén publikálta a részletes 2020 harmadik negyedéves GDP-adatot. Miért fontos ez? Amellett, hogy a Központi Statisztikai Hivatal ilyenkor vizsgálja felül első becslését, a második adatközlés alkalmával ismertetett számokból az egyes szektorok teljesítményét is megtudhatjuk. Ez a jelenlegi helyzetben különösen fontos, mivel így jobban megérthetjük, hogy a gazdasági ágazatokra miként hatott a korlátozások fokozatos feloldása a nyári hónapokban.

🔎 A hazai GDP 2020 második negyedévéhez (tavaszhoz képest) 11,4%-kal nőtt, míg a tavalyi év harmadik negyedévéhez viszonyítva 4,6%-kal csökkent a gazdaság teljesítménye. Ez részben kompenzálta a megelőző időszak hatalmas visszaesését, és egyúttal a negyedévek között valaha mért legjelentősebb visszapattanást is most láthattuk. A nemzetgazdaság teljesítménye az első három negyedévben így is 5,5%-kal esett vissza 2019-hez viszonyítva.

🕮 A GDP-t két formában vizsgálhatjuk: termelési oldalon, vagyis a gazdasági ágazatok szerint, illetve felhasználási oldal alapján, ami a fogyasztást, állóeszköz felhalmozást vagy az exportot és importot foglalja magában.

💰 Mit láthatunk a GDP felhasználási oldala esetében? A háztartások tényleges fogyasztása 2,2%-kal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest. A válság jelenséghez hozzátartozik, hogy a tartós termékekre fordított hazai fogyasztási kiadások volumene növekedett (3,4%), ellenben a többi csoporté visszaesett. A bruttó állóeszköz-felhalmozás a harmadik negyedévben 13,7%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Mind az építési, mind a gépberuházások volumene jelentősen visszaesett. Összességében a nemzetgazdasági ágak többségénél alacsonyabb lett a beruházási volumen.

🔄 A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában – folyó áron – újra aktívum keletkezett, 509 milliárd forint értékben. Ugyanakkor mind az export és az import volumene csökkent, azonos mértékben, 5,2%-kal.

⚙ Mit láthatunk a GDP felhasználási oldala esetében? 2020 nyarán a termelési oldalon eltérő folyamatokat tapasztalhatunk az egyes ágazatok tekintetében. A bruttó hazai termék 2020. harmadik negyedévi, 4,6%-os visszaesésében a szolgáltatások 2,2, az ipar 0,4, az építőipar 1,0 százalékpontos csökkenést okoztak.

↕ A legellentmondásosabb kép a szolgáltató szektor esetében rajzolódott ki. Az információ, kommunikáció (5,3%), a pénzügyi, biztosítási tevékenység (2,9%) és a kereskedelem (1,8%) mutatták a legkedvezőbb teljesítményt, amely szektorok az előző év azonos időszakához képest is bővültek. Míg a leginkább a szállítás, raktározás (19,9%), és a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás (20,9%) zsugorodtak.

📈 Az MNB 2020. november 30-án publikált Pénzügyi stabilitási jelentése megállapítása alapján a gazdaság felívelés az ágazati érintettséggel párhuzamosan szegmentált, „K” alakú lehet. Így egyes szektorok profitálnak a megváltozott fogyasztói magatartásból, addig mások tartóssokkot szenvedtek el. Jellemzően a magasabb hozzáadott értékű szektorok lehetnek válságállóbbak. A kilábalás alakját bemutató írásaink sorát hamarosan folytatjuk ennek az alakzatnak a részletesebb bemutatásával.

💾 Az eredeti cikk itt és itt olvasható.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:

http://www.oeconomus.hu/irasok/szamhaboru-helyett-betuhaboru-a-v-u-w-es-l-alaku-recessziok-bemutatasa/

http://www.oeconomus.hu/oecoglobus/varakozason-feluli-teljesitmenyt-mutatott-a-hazai-gazdasag-a-harmadik-negyedevben/

 

#GDP #Magyarorszag #Hungary #gazdasaginovekedes #felpattanas #valsagalakja

Senior kutató | Megjelent írások

Németh Viktória makroökonómiai elemző és külpolitikai szakértő. A Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott nemzetközi tanulmányok szakon. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem PhD hallgatója. Korábban makroökonómiai elemzőként dolgozott a Pénzügyminisztériumnál, a Magyar Nemzeti Banknál és az Magyar Kereskedelmi Banknál, mely a magyar bankrendszer egyik legrégebbi és legmeghatározóbb kereskedelmi bankja.

Iratkozzon fel hírlevelünkre