💳2020-ban az új típusú koronavírus járvány megváltoztatta a magyar emberek fizetési szokásait is. Az OTP Bank megbízásából 2020 novemberében készített kutatás alapján az alapvetően készpénzt preferáló lakosság egyre aktívabban kezdte el használni az elektromos fizetési opciókat a vásárlásai során. A kutatásba  1 090 felnőtt korú, internetező és okostelefont használó magyar állampolgárt vonta be az MTM Kft. a Pulzus applikációján keresztül, 2020.11.26-a és 2020.11.28-a között. A felmérés eredményeként megállapítható volt, hogy a felnőtt lakosság 80 százaléka rendelkezik bankkártyával, akik közül 57 százalék a kártyás, illetve mobiltelefonnal történő vásárlást preferálja. Mindez azt jelenti, hogy közel 3,7 millió magyar ember az elektronikus vásárlást tekinti elsődleges opciónak.

🏦 A bankkártyával rendelkezők 56 százaléka szembesült már azzal hazánkban, hogy nem tudta vásárlását lebonyolítani, mivel a kereskedő nem tudott kártyát elfogadni, ugyanakkor elegendő készpénz nem állt rendelkezésére. 2020 áprilisában született arról kormányzati döntés, hogy 2021. január 1-től az online kasszát üzemeltetőknek biztosítaniuk kell a készpénzmentes fizetés lehetőségét a vásárlók számára. 2019. decemberi forgalomhoz képest 2020 decemberében közel 10 százalékkal nőtt meg az elektronikus fizetési forgalom az OTP Bank adatai alapján.

📱 Új digitális banki megoldások is elősegítik a készpénzhasználat háttérbe szorulását. A Mastercard megbízásából 2020 novemberében a Kantar TNS által elvégzett közvélemény-kutatás alapján Magyarországon is általános problémának tekinthető, hogy a kártyás vásárlásokat követően nem minden esetben tudja a vásárló beazonosítani a kereskedőt. A felmérés alapján a magyarok 78 százalékával már megtörtént ilyen eset. Ráadásul a kártyabirtokosok 48 százalékát ez a tény aggodalommal, míg 32 százalékát bosszúsággal töltötte el. A nemzetközi kártyatársaság az Ethoca-val közös megoldásával várhatóan 2022-ig orvosolja ezt a problémát, és részletes, valamint áttekinthető információt fog biztosítani a banki ügyfelek számára. Mind az új fizetési megoldások megjelenése, mind pedig a szabályozás azt eredményezi, hogy az elektronikus fizetési forgalom egyre jelentősebbé válik Magyarországon, amit sajátos módon az új típusú koronavírus járvány is előmozdít.

👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

📲 Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:

#Elektronikus #Fizetes #Bankkartya #Magyarorszag