A zivatarban mindenki megázik, de nem mindegy, hogy van-e nálunk esernyő

Október 10-én világvége hangulatú felütéssel jelent meg egy írás a portfolio.hu gazdasági portálon. A cikk címe azzal riogat, hogy a hazai gazdaság padlóra kerül. Első ránézésre egy komoly elemzéssel van dolgunk, mely számos ábrával, gazdasági mutatóval és fogalommal operál. Elolvasva a cikket azonban ez az illúzió szertefoszlik. Számos “szakember” építette arra a hírnevet, hogy minden évben megjósolta a világgazdaság összeomlását. A gazdaságpolitika hazai kritikusai a múlt es a jelen eredményeit nem tudják hitelesen bírálni ezért a jövőre vetítik ki a félelmeiket és a frusztrációjukat. E két jelenség egyvelege a magyar gazdaság padlóra kerüléséről szóló cikk is.

Jó címet nehéz választani, ennyire rosszat azonban már szinte művészet. Az iromány több sebből is vérzik. Leginkább a címválasztással van gond (bár tény, hogy a furcsa címálasztás nem a portfolio.hu monopóliuma). A cikk végén felsorolt négy forgatókönyv ugyanis – bár kivétel nélkül mind pesszimista jövőképre épül – a legkisebb mértékben sem támasztja alá a címet. Az első (hangsúlyozom, ugyancsak lassulással számoló) forgatókönyv szerinti 4,9%-os 2019-es GDP növekedésnél többet a legfrissebb adatok alapján egyetlen Európai Uniós ország tudott produkálni (Írország). Azaz egy kivételével az összes európai ország irigyelné ezt a „padlóra kerülést”. A második, még pesszimistább forgatókönyv által bemutatott gazdasági növekedést is örömmel fogadná az EU országok kétharmada. Végül a két utolsó, szinte már vész-forgatókönyvnek felfogható szcenárióhoz tartozó növekedési rátákat is irigyelné az EU országok harmada (mint például Belgium, Németország, Olaszország, Svédország és Norvégia) a legfrissebb növekedési számokat alapul véve. De ne felejtsük, hogy a cikkben felvázolt események negatívan érintenék a többi Uniós országot is. Azaz még ezen forgatókönyvek mellett is hazánk gazdasági mutatói minden bizonnyal a legjobbak között lennének. Így – a címmel ellentétben – nem a padlón lennénk, hanem a mennyekben.

Amikor a tények nem zavarnak bele az elemzésbe. Daniel Patrick Moynihan szerint mindenkinek lehet saját véleménye, de nem lehetnek saját tényei. Így természetesen mi sem vitatjuk senkinek sem a jogát arra, hogy saját várakozásai legyenek. Steve Ballmer, a Microsoft vezére például 2007-ben magabiztosan kijelentette, hogy az iPhone-nak semmi esélye nincsen arra, hogy érzékelhető piaci részesedést szerezzen. 1999-ben milliók voltak meggyőződve arról, hogy az Y2K probléma miatt világszerte tömegesen fognak leállni a számítógépek, és a civilizáció összeomlik. 1889-ben Thomas Edison úton-útfélen hangoztatta, hogy senki sem fogja a váltóáramot használni, időpocsékolás foglalkozni vele. És egyre több olyan emberrel találkozhatunk, aki szerint a föld lapos. A közös ezekben a véleményekben, hogy egyik sem állta ki az idő és a tények próbáját. Az irományban hemzsegnek a nyilvánvalóan helytelen megállapítások. Már a bevezető ellentmond saját magának. Bár tényszerűen megemlíti a hazai 5%-os gazdasági növekedést (mely egyébként világszinten is kiugróan magasnak számít, ahogyan ezt Ötösre vizsgázott a magyar gazdaságpolitika! és Miért jó nekünk a kiugróan magas GDP-növekedés? című írásainkban is kifejtettük), a legelső mondatban a lassulás jeleiről beszél. A tények alapján is érthetetlen ez a megállapítás. A KSH adatai szerint az elmúlt hét negyedévben a magyar GDP növekedésének üteme éves szinten rendre 4,4%, 4,4%, 4,8%, 4,9%, 5,1%, 5,3% és 4,9% volt. A világ országainak túlnyomó többsége boldogan elfogadná ezt a „lassulást”.

Egy érv akkor is csak egy érv, ha sokszor írjuk le. További probléma, hogy a cikkben említett kockázati faktorok nem függetlenek egymástól. Az amerikai elnök által lebegtetett védővámok nyilvánvalóan hatnak a beszerzési menedzserek várakozásaira, ami pedig összefügg az eurozóna GDP növekedésével. Azaz ezek nem különálló kockázati tényezők. Ezeket külön felsorolni hasonló ahhoz, mintha azt állítanánk, hogy az FC Barcelona ki fog esni a spanyol elsőosztályból, és ezt számos kockázati tényező támasztja alá; elképzelhető, hogy Lionel Messi rosszul játszik, problémák lehetnek a 10-es játékossal, és a csapat sztárcsatárjának is lehetnek rossz napjai. Egyrészt valószínűtlen, hogy ez minden mérkőzésen így lesz, másrészt Messin kívül van még 10 másik játékos a csapatban (és még többen a cserepadon), de legfőképp, ez mind ugyanaz az esemény! Ha háromszor is írjuk le, attól még nem lesz nagyobb hatása.

Sok hűhó semmiért. Az írás terjedelmesen foglalkozik a német gazdaság gyengélkedésével, és ennek negatív hazai hatásaival. Teszi ezt annak ellenére, hogy a cikkben szereplő ábrákon is látszik, hogy a sugallt összefüggés nem igazolható. A cikk logikája alapján komolyabb megtorpanásra kellett volna számítani itthon 2013-ban, ezzel szemben a hazai gazdaság dinamikusan bővült abban az évben is. Ugyanígy nem látható semmilyen negatív hatása a magyar GDP-re a germán gazdaság utóbbi negyedévekben tapasztalható lassulásának sem, ahogyan a lenti ábra is mutatja (és ami alapján a szerző fejtegetései a hazai gazdaság lassulására utaló jelekkel kapcsolatban még nehezebben értelmezhetők).

A zivatarban mindenki megázik, de nem mindegy, hogy van-e nálunk esernyő. Természetesen tény, hogy a világgazdaság esetleges lassulása minden nyitott gazdaságra hatással van. A hatás mértéke tekintetében lényeges azonban, hogy erre egy adott ország mennyire van felkészülve. Magyarország pedig nagyon sokat tett azért, hogy a legfelkészültebb országok között legyen. A munkaerőpiaci fordulatnak köszönhetően a foglalkoztatási ráta több mint 10 százalékpontot emelkedett az elmúlt években. Jelentősen javult az államadósság devizaszerkezete és drasztikusan csökkentek Magyarország finanszírozási költségei (lásd például A jegybanki alapkamat csökkentésének pozitív költségvetési hatásai című írásunkat). A 2010 előtti évek európai szinten is brutálisan magas költségvetési hiányai után elérhető közelségbe került a költségvetési többlet lehetősége. A hazai bérek dinamikusan emelkednek. Az ország exportteljesítménye is csodálatosan alakul. Mindezek után kijelenthetjük, hogy Magyarország egy szép nagy családi esernyővel várja a következő zivatart.

Az iromány egyik leginkább zavarba ejtő része az utolsó alfejezete. A végkonklúzió. Ahol a szerző – a címet alátámasztandó – megmutatja, hogyan jöhet recesszió. Bár a korábbi részek szakmailag számos pontban is megkérdőjelezhetők, mégiscsak közgazdasági jellegű okfejtést tartalmaznak. Ezután joggal várná az olvasó, hogy ebben a részben a korábban bemutatott folyamatok hatásait mutatja be a cikk írója. De csalatkoznunk kell. Az iromány végén található négy forgatókönyv teljesen véletlenszerűen választott növekedési rátákkal operál. Ezeket semmilyen módon nem köti össze a cikk korábbi kijelentéseivel. Így persze a következtetések sem vehetők komolyan semmilyen szinten. Kár, hogy egy részben logikus gondolatokat is tartalmazó írás végén egy korábbiaktól teljesen független, hasra ütésszerűen kiválasztott számokon alapuló forgatókönyv-elemzésből von le következtetéseket a szerző. Még furcsább, hogy hogyan kerülhetett be az iromány címébe a „padló” szó, hiszen a leginkább pesszimista forgatókönyv is növekedéssel számol. Hogy mi ne kövessük el a szerző ezen hibáját, álljon itt négy olyan forgatókönyv, ami hasonlóan megalapozott, mint az idézett cikkben szereplő.

  1. Az első forgatókönyv szerint a magyar gazdaság évente 4,9%-al nő, míg az amerikai 5,2%-al. Ez esetben a hazai gazdaság nem fogja túlszárnyalni az amerikait 2030-ban.
  2. A második forgatókönyv szerint a magyar gazdaság évente 5,0%-al nő, míg az amerikai 4,0%-al. Ez esetben a hazai gazdaság nem fogja túlszárnyalni az amerikait, bár utóbbi már nem 131-szer akkora lesz, mint a hazai, hanem csak 117-szer 2030-ban.
  3. A harmadik forgatókönyv szerint a magyar gazdaság évente 10,0%-al nő, míg az amerikai 4,0%-al. A hazai gazdaság ez esetben sem fogja túlszárnyalni az amerikait, azonban az USA GDP-je már csak 76-szerese lesz a magyarnak 2030-ban.
  4. Végül a negyedik forgatókönyv szerint a magyar gazdaság évente 51,0%-al nő, míg az amerikai stagnál. Ez esetben a magyar gazdaság túlszárnyalja az amerikait 2030-ra.

Egyértelmű, hogy célzatosan választott, akár teljesen irreális számokkal bármilyen állítás „igazolható”, de érdemesebb lenne szakmai elemzéseknek alávetni a folyamatokat kattintásvadász címek és tudománytalan irományok helyett.